Egy ellopott 35 milliárd – Levél Lendvai Ildikónak
Egy nem saját termésből szeretnék idézni, mely az Interneten jelent meg, és láthatóan eddig a nyilvánosság elől elhallgatott információkat is tartalmaz. A levél eredetileg Lendvai Ildikó Asszonynak címeztetett (Az illetlen szavakat kipontoztam, saját megjegyzéseimet szögletes zárójelbe tettem.)
Te Lo…!
Az alábbiakban dióhéjban összefoglalom, hogy Róbert bácsi és a megnyomorított magyar nép helyett, kiktől tudtok összeszedni nemcsak 35 milliárdot, hanem akár ennek a százszorosát is… Ehhez hosszú útra kell kelned. Mindenekelőtt eredj oda a címeres gazember, krónikus hazudozó miniszterelnöködhöz és említsd meg, hogy az olajszőkítésből befolyt milliárdokat fizesse vissza haladéktalanul a költségvetésnek. Bizonyára előtted is ismert, hogy a mosonmagyaróvári kádkőgyártáshoz a licencet és a szabadalmat ez a csavargó ingyen és bérmentve nemes egyszerűséggel – azt is tudjuk, hogy kitől – ellopta. Ráadásul fizetség helyett megfenyegette azokat a műszaki zseniket, akik a kutatást végezték. Második utad L… a pénzügyminisztériumba vezessen: említsd meg vörös-veres bérkommunistának és kedves feleségének, hogy az Ukrajnába kilopott ötcsillagos szálloda építésére fordított milliárdok sem merülnek feledésbe. Hiába iratták tehát a fiuk nevére a síparadicsomot és a hozzá tartozó luxus építményeket, azokat most el kell adni és az árát be kell fizetni az Államkincstárnak. Nagyon üdvös volna továbbá, ha a Veres-család lemondana az ingyen szerzett halastóról és arról a szintén ellentételezés nélkül ölükbe hullott penészleki gázmezőről, amit – láss csodát ! – szintúgy a fiuk nevére irattak.
Ugye látod, te r…, hogy máris megvan a 35 milliárd, pedig a sétád még nem ért véget, rá kell nyitnod az ajtót a jó elvtársakra a Honvédelmi Minisztériumban is. Itt rikácsolva követeld – mint az ATV-ben szoktad -, hogy az illegális fegyverkereskedelemből befolyt több százmillió dollárt is juttassák vissza a magyar népnek. Te szerencsétlen! Belegondoltál már abba, hogy amint az amerikaiak megtudják, honnan származnak az orosz gyártmányú, vállról indítható föld-levegő rakéták, amivel tucat számra lőtte le az Al-Kaida az amerikai helikoptereket és repülőket, Gyurcsány táncoslábú Ferkónak kitapossák a belét, vagy élete végéig Guantamón – esetleg a minden bizonnyal lakájos titkos CIA börtönök valamelyikében – rohadhat, edzésben tartva az amúgy gyenge idegzetét ? (Reméljük, hogy a táncos kedve ott sem hagyja el a börtönőrök komálni fogják a műsort.) Reméljük, hogy a sok tetves, általatok pozícióban hagyott besúgónak, titkos ügynöknek is vége lesz mint a botnak, amint kiborul a bili.

Kedves Árpád, kösz a fentieket.
Ki kellene adni táblázatos formában – azaz minimális kísérő szöveggel mert a hosszú szövegeket látva nem olvassák el – a lehetőségekhez képest teljes listáját a milliárdokat elvivő disznóságaikról, Vodkától olajszőkítésig. pontosabban az ő zsebükbe. Nagyon ránkférne, hogy felfrissítsük emlékeinket, lássuk kik ők, és lássuk, honna is kell visszaszerezni a nemzeti vagyonunkt.
Üdv és kösz