“Rohadt büdös cigány, parazita élősködő vagyok!” – Hiteles forrásból a rendőri rasszizmusról, az alkoholfogyasztásról és a kényszervallatásokról
“Rohadt büdös cigány, parazita élősködő vagyok” – ezt kellett ismételgetnünk mind a hatunknak, miközben öt órát térdepeltettek minket a rendőrkapitányság folyosóján.Soron kívüli eljárást rendelt el a Heves Megyei Főügyészség azoknak a rendőröknek az ügyében, akiket egy cigány család kínzással vádolt. Minket most nem is ez a történet érdekel, hanem sokkal inkább maga a jelenség: a rendőri brutalitás és annak egyre erőteljesebb terjedése. Rendőrökkel dolgoztam – ennyit meg kell jegyeznem, mielőtt folytatom.
E cikk apropóját adó sztoriról hallottam máshonnan is. A rendőrök most is úgy jártak el, ahogyan október 23-a óta nagyon felbátorodva cselekszenek országszerte, mert akkor azt tanította meg nekik a Párt, hogy elkövethetnek akármit – és a gyakorlat mutatja, hogy ez így van -, nem fogják őket elkapni, mert államvédelmi védelemben részesülnek.
Anélkül, hogy a cigányok előzetes ellenállását kétségbe vonnám (bizonyára nem térden állva kezdték a rendőri intézkedést), a rendőri eljárás törvénytelensége és határozottan embertelensége már első ránézésre nyilvánvaló.
A rendőrök gyűlölik a cigányokat. A felmérések eredményei is a tapasztalataimat támasztják alá: a megkérdezett rendőrök meghatározó tömegeit illetően a cigánygyűlölet kiemelkedő a rendőrségen belül külföldön is, nemcsak Magyarországon, ahogyan élen járnak az alkohol fogyasztáson belül a tömény alkohol fogyasztásában, melyet munkaidőben éppen úgy szívesen fogyasztanak, mint a szolgálati idő lejártát követően. Korábban nem is titkolták ezt: a hatályos jogszabályokkal szemben a rendőrség közvetlen közelében a boltban itták a törvénytelenül felszolgált vodkát és pálinkát, ám ma már jobban tartanak attól, hogy október 23-a óta a lakosság feljelenti őket, ha akár csak ilyesmi – eddig a nép hozzáállása szerint csekélységen – tetten érik a rendőröket. Korábban sokan közülük nem titkon fogyasztottak munkaidőben alkoholt: a közértben a vásárlók orra előtt itták meg a rendőrség épületétől alig 50 méterre a szabályok ellenében felszolgált pálinkát, szolgálati idő alatt. Így mindenki a tisztelt lakosság előtt sértett törvényt: a közért eladója éppúgy, mint a jogsértésre felbujtó rendőrök. Mióta azonban pártmegrendelésre a nép közé lőttek, népszerűségük vészesen megcsappant, és a lakosság toleranciája érthető módon már nem őket, hanem inkább a civileket, a nyugdíjasokat, a nőket, a fiatalokat és az öregeket védi, akik – tanul a nép – bármikor áldozatul eshetnek a törvénytelen párt- és államrendőri önkénynek és brutalitásnak, hogy egy életre megnyomorodnak mind lelkileg, mind testileg. De a rendőrség falai mögött elkövetett brutalitás és kényszervallatás, illetve a cél nélküli, helyesebben öncélú kínzás 2006 szeptembere-októbere óta kiugró mennyiségben és mértékben megszaporodott, hiszen ahol az állami kontroll nem akadályozó, hanem megrendelő és előidéző módon lép fel, ott az államrendőri erkölcs és törvénykövetés is egyre inkább lealjasul.
Nem engedhetjük meg, hogy az állam bárkit jogtalan és embertelen módon fogva tartson és államvédelmi-fasiszta módszerekkel terrorizáljon. Az öncélú brutalitást és annak szervezett bűnpártolását éppen úgy számon kell kérnünk az MTV-s Nap-kelte és az MTV-s Híradó szerkesztőin és újságíróin, mint a rendőrség nevesített személyein és teljes állományának minden, értsd: valamennyi tagján, hiszen tudjuk, hogy pl. a kényszervallatások az egész rendőri állomány orra előtt és tudtával történnek.
Ahogyan Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság eminense mondja: ha utat nyitunk az állami önkénynek, akkor nem tudhatjuk, hogy holnap kire törik rá az ajtót az államvédelmiek.
Zéró tolerancia az államhatalmi és az ezzel a rendőri bűnözéssel szemben.
M.F.Á.

Ki nem gyűlöli? Akinek van egy kis esze és nyitva van a szeme az szerintem mind. A rendőrök sem hülyék. Helyesen jártak el. Így kellene mindenhol minden esetben csinálni. Megérdemelték. Zéró tolerancia? Miről beszélsz hülyegyerek? A cigányoknak kellene zéró tolerancia. Azért tart itt az ország ahol tart mert vannak még ilyen birkák mint te. Megérdemelnéd hogy egy cigánytelepen éld le az életed. Majd akkor nemtudom mit szólnál.
Hálistennek egyre többen gyűlölik őket.
megmondom őszintén , én ennek csak örülök, minél fiatalabb egy generáció, annál jobban rasszista, és ennek meg van az oka. Nincs olyan ismerősöm, akinek ne gyűlt volna meg a baja a büdös cigókkal, legylább egyszer mindegyikbe belekötöttek. Mondjuk el tudom képzelni, hogy a 12 éves kishugom a suliból hazafelé biztos felidegesítette őket egy csúnya nézéssel, vagy mittomén.
Részemről maximális respekt a zsaruknak, így tovább, nem árt az, ha érzik néha, hogy azér csak a fehér magyarok országa ez, mi tartjuk el őket, a mi adónkból fizetik a segélyeket, a szociális alapon kiutalt lakást, és még sorolhatnám.
Lassan többen lesznek, mint mi, és az a baj, hogy ennek tudatában vannak, és ennek megfelelően is viselkednek. Ha így megy tovább, nemtom mi lesz itt, 20 éven belül egy olyan rasszista generációt fog kinevelni ez a cigányokkal fertőzött ország, hogy öröm lesz nézni. És talán akkor elérjük azt, hogy nem fosós hippikkel, és buzi liberális balfaszokkal lesz tele a parlament, és akkor talán megfelelően fogunk fellépni ellenük.
Azért egy kicsit én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatosan. Nem tagadom üdvözíteném a dolgot a rendőrség részéről, ha ez így lenne vagy lett volna ahogyan azt ez a blobejegyzés prezentálja. Viszont jól tudom, látom és tapasztalom nap mint nap, hogy Magyarország egy rendőrállam és köszönhetően a politikai elit mögött állóknak sajnos elképzelhetetlen, hogy a rendőrök a cigányok ellen bármit is tegyenek. Az a süket duma van Magyarországon, hogy a cigányság kisebbség és a jogaikat maximálisan óvni. Pedig ez egy nagy faszság, ugyanis lassan már mi magyarok vagyunk kisebbségben. Nem egy olyan esetről hallani, hogy magyar fiatalházaspár gyerekvállalásra adta a fejét és szeretett volna jelentkezni az úgynevezett szocpolra. Vagy nem is adnak szocpolt, vagy pedig annyiféle dokumentum beszerzése kell hozzá, hogy az embernek elmegy az egésztől a kedve. De s ezt jó ha megfigyelitek, ha egy cigánycsalád jelentkezik szocpolra azt rögtön megkapják. Egy ismerősömnek TomCat -nek is aki a http://www.bombagyar.hu -t menedzsmeli vannak érdekes tapasztalatai a rendőrséggel kapcsolatban. A cigányságot majdhogy nem dédelgetik, szóval ezzel a cikkel, amely a cigányság részéről nem más mint egyfajta önsajnálat propaganda igen szkeptikus vagyok. Arról már nem is beszélve, hogy “rohadt büdös cigány parazita élösködő vagyok” ezt nem a rendőrök szokták mondatni a cigányokkal, hanem maguk a cigányok vallják saját magukról. Egyébként arról, hogy élősködőek nem ők tehetnek, hanem a rendszer amely, hagyja, hogy ők élősködhessenek. Tehát az alapvető probléma mind belhon, mind külhon nem is a cigánysággal van, hanem az esélyegyenlősége “bort iszunk, vizet prédikálunk” elvet követő zsidósággal van.
Nagyon helyesen jartak el a rendorok!!!!! Jobb lett volna a story ha mondjuk felnyomtak volna a gumibotot a seggukbe, vagy valami hasonlo!!!! Mi fizetjuk a rendoroket, nem a mocskos, geci, semmirekello, koszos ciganyok!!!!!! Lassan ezek a szarevok annyian lesznek hogy mar tenyleg nem tehetunk semmit, es nem hiszem h forditott esetben ok hogyan viszonyulnanak a kisebbsegben elo magyarokhoz!!!! Kinyirni minden mocskos ciganyt!!!!
a kurva anyátokat a rákegyeki a torkotokat rohadt bunkó rohadékok vagytok már mint nem a cigányok hanem ez a köcsög magyarok akik ide írogatta% Haljatok meg hlnapra!!! mind!
fasszopó rasszista gecik vagytok……………és én nem vagyok cigány és még csak gondom sem volt velük soha pedíg 21 vagyok és elég kemény helyen nőttem fel
úgyhogy basszátok az anyátokat szájba
ja azért az előttem szólónak is üzenném hogy ne csodálkozz te majom ….most is miket írtál………fasszopó
Na azért az már túlzás, hogy egy rendőrkapitányt azért rúgnak ki, mert egy nyilatkozatában közölte a jónéppel, hogy egy bűncselekménysorozat minden elkövetője cigány volt….
Hát hol tartunk apám, ekkora urak lettek, hogy más már ki sem ejtheti a száján a cigány kifejezést??? Átesett a demokrácia a ló másik oldalára, emberek….
Valaki még csodálkozik, hogy tömegesen útálják őket? dolgozni smafu, rabolni nyerő… segélyért sorbaáll, 8 gyereket nemzik hogy eltartsa a fehérember…. fujjjjjjjj !!!!!!!!!!!!
Én 20 éves lány vagyok és nem egyszer volt már gondom a cigányokkal illetve a környezetemben élő személyeknek. Lehet rasszista vagyok, de nem érdekel! Van rá okom. És nem kell rajta csodálkozni.Lehet vannak kivételek a cigányok közt, de a legtöbb egy primitív zsákmányló gyökér.Nem sajnálom egyáltalán ha megkapják azt amit megérdemelnek. Pusztuljon, meg minden olyan ember aki hasonló szemétláda mint ők,mert elismerem van egy két gyökér magyar is.
Megérdemeltétek, több ilyen rendőr kellene az országba!
büdös mocskok
Amiért idáig jutottunk, csakis a kormány tehet.
Nemszebadott volna hagyni hogy ennyi cigány szülessen.
A Magyar nemmer válalni gyereket.
Ha elolvasok egy ilyen fórumot, nem értem, miért? miért?? miért???? élek még itt, Magyarországon!?
Talán azért, mert azt hiszem, az ostoba gyűlölködőknek csak a hangjuk a nagy, számuk és hatásuk kicsi…. sajna ez önámítás, ezt mondták nagyanyáink a harmincas évek végén, nagyvenes évek elején, aztán a magyarok egy része elkezdte írtani a magyarok másik részét. ÉS NEM TANULTUNK A RENGETEG BORZALOMBÓL SEMMIT!!!!!!
És a gyilkosok nem csak köztünk élnek, eszméjük tovább él!
Úristenem, miért van ez így?
elég primitív az életszemléleted…
hm! tisztelt halgatóság nagyon örülök annak, hogy végre valaki meg írja az igazságot és nem res leirni a valóságot Régóta követem nagy figyelemmel Molnár úr írásait s már , már látom beigazolódni valóságosságát. Minden tiszteletem az öné.
őszintessége, egy ujj utatt mutat a dolgok és emberek megitélésében ezért már nem vagyok naiv és nem hiszek az álarcok mögé bujt embereknek. köszönöm önnek megvilágosodásom.
Tisztelettel: egy cigány
Ti faszkalapok…miközben kilopja a szemeteket Gyurcsány és barátai-és ennek ti még örültök is..itt cigányoztok?!szánalmas hülyék!!!
A politika engem spec. nagyon nem érdekel… A cigányokat pedig valóban mindenki gyűlöli/kerüli/utálja.
Én főleg…legalább, ha lenne kivétel, de az összes ugyanolyan. Eddig nem szidtam, csak akikkel bajom volt, de most már ismeretlenül is köpködnek le mindenkit. Qrvára lesz*rom a fejüket és gyűlölöm az összeset. Ha találkozok ‘rendes cigánnyal’ (erre 0% esélyt adok), akkor talán megváltozik a véleményem. Nem fog, és nem is akarom, h megváltozzon.
Akkor lenne rendben minden, ha nem nekünk, magyaroknak kéne külföldre menni, hanem a cigányoknak el innen.
Egy 17 éves diák. További kellemes “élést” Magyarországon…
Hát… Mit ne mondjak… Itt aztán van mocskoskodás! Szerintem kultúráltan megbeszélhetnénk a dolgokat. Először is kezdjük azzal, hogy mi Magyarok, kik a saját kis országunkban élünk, a saját fajtánkat joggal védjük. Na most én azt akarom az egészből kihozni, hogy mi Magyarok legyünk különbek ha már egyszer annak tartjuk magunkat. Ne süllyedjünk le a cigányok szintjére. Tudom hogy nagyon nehéz, de ésszel is vissza lehet vágni. Az itt lévő anyádge nevű fórumozó, is csak egy tipikus roma. Káromkodik, mocskoskodik, és ahelyett, hogy különb lenne a többinél, inkább ezt a stílust választja. AZ ILYENEKKEL NEM KELL FOGLALKOZNI. AKÁRKI AKÁRMIT MOND. ha mi magyarok nem lennénk és a cigányok magukra maradnának, akkor szó szerint éhen döglenének.Először is megköszönni kéne a romáknak, hogy eltartjuk őket. Ha hat-hétszáz év nem volt elég a beilleszkedésre, akkor nem hinném hogy mi Magyarok olyan gonoszak lennénk, ugyanis mi rengeteg időt adtunk.
west coast gangsta MEG IS LÁTSZIK RAJTAD, HOGY KEMÉNY HELYEN NŐTTÉL FEL. NA ERRŐL BESZÉLEK. AMÍG MI MAGYAROK NEM HAGGYUK EL EZT A CIGÓ STÍLUST, ADDIG MI IS A ROMÁK SZINTJÉN, MARADUNK. Nem mondom… Valóban van sok olyan roma, akik a saját fajtájuk miatt szégyenkeznek, és bizony azokat sajnálom is. ÉS TUDJÁTOK MIÉRT? MERT AKINEK MÁR VAN SZÉGYENÉRZETE, ANNAK INTELLIGENCIÁJA IS VAN. DE AZ OLYANOKNAK MINT EZ A KÉT “ÚRIEMBER” ÉS A TÖBBI EBBEN AZ ORSZÁGBAN, AZOK NEM VALÓAK IDE, MERT PRIMITÍVEK ÉS CSAK EZT AZ ORSZÁGOT MINŐSÍTIK.
Na most lehet szidkozódni… további szép napot és kellemes ünnepeket!
Abaújszántó:
Ne keresgéljetek bűnbakot! Ez nem a cigányok hibája hogy az prszág itt tart ahol tart mind az álam tehet róla gyurcsának meg a társainak nem kellet v oln a ellopkodnia a sok zseton-t apukám. Álljatok lefele ne keresgéljetek bűnbakot! A cigányok dolgoznának ha adnának munkát de nem adnak!!!!
Igaza van az előttem szólónak “Abaújszántó” ha valami baj van az országban akkor mindig egy kifogást kell keresni legegyszerűbb ha a egy hátrányos kisebbségi népcsoportot találunk bűnbaknak! Történelem órán Németországnál a vilgáháborúnál Hitlernél elhangzanak azok a mondatok hogy ilyen ne történjen mégegyszer és az volt az emberiség legnagyobb bűntette saját maga ellen! Szörnyű!A cigányok is emberek igaz van közöttük bűnözők és jó emberek is Rendes EMBEREK!! Ugyanez megtalálható a magyarok között hiszen ők is emberek! Talán egyszer a világ megtanulja azt hogy nem CIGÁNY van hanem EMBER! A reneszánsz kor volt az emberiség legszebb szakasza Minden Művészeti ág ábrázolásában az ember Állt! Az EMBER! Aki utálja a roma embereket gondolkodjon el ezeken és olvasson az emberről olvassa el a cigányok történelmét például a wikipediában! Lapozza fel a Reneszánsz kort! A Humanista elveket! Én csak ezeket tudom ajánlani és ehhez sok erőt kívánok! A gondolkodáshoz és az elmélkedéshez!
Üdv: Egy ember aki küzd a fajgyülőlet és minden kissebség ellen történt bántalmazásért!
Senki nem utálja Magyarországon a cigányokat.
Én még egyetlen embert nem láttam, aki köpött volna egyet a száztagú cigányzenekar koncertjén.
Ja, hogy a tisztességes emberek utálják a bűnözőket ?
Hja kérem, be kéne illeszkedni.
Dél Afrikában élek, itt a fekete közösség elintézi a saját bűnözőit rövid úton.
Raknak egy klassz máglyát a falu közepén, és elevenen elégetik a testvéreiket, ha az életmódja nem megfelelő.
Javaslom a példát a magyarországi romáknak, igen megnőne a respektjük a társadalom előtt, rövid időn belül.
Mert a tisztességes cigányembernek sem lesz társadalmi elfogadottsága, a hallgatólagosan támogatja a kriminálist.
Mert bűnösök közt cinkos, aki hallgat.
“Üdv: Egy ember aki küzd a fajgyűlölet és minden kisebbség ellen történt bántalmazásért!” -nek üzenem, hogy a nyírségben és az ország délnyugati részében szabály szerűen fosztogatnak a ci.. jaj bocsánat (az ostobák a szarkazmusból értenek) romák. Akkor ki bántalmaz kit?
Hanter:A ci.. jajmá’ bocsánat, romák kultúrájában pont az a normális, amit csinálnak (lásd fentebb).
Én is hittem benne, hogy vannak jó, dolgos romák, azután felnőttem, rájöttem, hogy nincs télapó és tisztességes cigány sem, tessék, kimondtam!
“A cigányok dolgoznának ha adnának munkát de nem adnak!!!!” – ugye ez valami vicc… Dolgoznak 1 napig, azután nem járnak be, mivel úgyis megkapják a tárgy havi fizetésüket, azután pedig tovább a segélyt. Az alatt az 1 nap alatt is kifigyelik, mit mozdítható és 2. nap este elmennek érte.
Sorolhatnám a csípős és igaz válaszokat !
Ennyire naiv hogy lehet mindenki?
Persze úgy könnyen naiv, hogy burokban él és még nem volt konfliktusa a ciromákkal.
Magyarország legnagyobb kisebbségét a svábok alkotják (elvileg).
Miért nincs sváb kérdés? Miért van cigánykérdés?
Tessék elolvasni:
http://agymosott.blog.hu/2009/05/25/egy_svab_kisebbsegi_levele
Végül egy szomorú megállapítás:
Mi, MAGYAROK a saját hazánkban kisebbség vagyunk.