A növekvő vihart kavaró pszichiátriai elemzés – Pontos diagnózis Gyurcsány Ferenc Úrról

A Gyurcsány Ferenc Úr állapotáról íródott, javarészt egy korábbi levélből e cikkben idézett pszichiátriai és karakterológiai gyorsanalízis nagy vihart és szervezett összefogást váltott ki kiváltképpen a Népszava, az MTV és a Népszabadság újságírói között, és gyors, szervezett támadásokat indukált. Idézet következik:PONTOS SZAKMAI DIAGNÓZIS GYURCSÁNY FERENC ÚRRÓL

Mert nem díjaztam azt az intoleranciát, amivel a Popper Péter mindig álszakértői reakciójával és vihogásaival egyes újságírók nyilatkoztak Gyurcsány Ferenc Úr kórisméjét illetően, pár sor erejéig magam készítettem egy grafológiai gyorsanalízist..

A szöveg – csekély nyelvtani pontosításokkal – álljon itt is, hogy terjedjen és tanuljon a világ:

PONTOS SZAKMAI DIAGNÓZIS GYURCSÁNY FERENC ÚRRÓL

Először is igaz, hogy Deutsch Für Tamás hamisan állította, hogy Gyurcsány Úr “ideggyenge” lenne. Mert mit jelent ez az ő szótárában? Neuraszténiás? Ennyi (egyébként jogos) támadásnak kitéve nem is lenne csoda. De hogy azért táncol és szónokol jókedvűen, mert “ideggyenge” lenne, ez legalább akkora sületlenség és evidens ostobaság, mint amiket Popper Péter Úr szokott “szakérteni” Zsanett-ügyben és más nyilatkozataiban. Popper Úrnak le kellene szállnia a magas lóról, mert a romboló bűnözést sehol nem pártolják, csak gengszterek között. A becsület megfizethetetlen kincs, ami önmagáért kiált. Visszatérve a Fideszre: ilyen kifejezést – amit a Fidesz Gyurcsány Ferencre alkalmazott – a pszichiátria egyáltalán nem is használ. A céljuk egy kibicekből összetákolt csapat lejárató célzatú hamis propagandája volt, amelyben messziről bűzlik, hogy egyrészt egyetlen árva szakemberrel nem beszéltek (vagy nem óhajtották követni a szakmai útmutatásokat), másrészt annyira értenek a pszichiátriai kórismékhez és diagnózisokhoz, mint kutya a genetikához.

Láttam viszont pár hete Gyurcsány Úr kézírásának egy részletét egy pillanatra a tévé képernyőjén felvillanni. Azt követően közöltem, hogy ha bárki eljuttatja a birtokomba Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr kézírásának maximum pár sorát, olyan pszichiátriai és karakterológiai elemzést fogok a nyilvánosság elé tárni, amilyet nyilvánosan nem publikált és nem látott ebben az országban politikusról (ahogyan színészről és semmiféle emberről) soha, senki.

Gyurcsány Ferenc Úr személyisége a kézírása alapján

Gyurcsány Úr tipológiáját tekintve schizothym leptosom karakter, ami azt jelenti, hogy létezik egójában egy külszín és él egy egészen másfajta, belső, elzárt lelki életet, amit senki nem ismer. Ezt a világ elől erősen titkolja. Kifelé radikálisan és szinte mindig teljesen az ellenkezőjét mutatja annak, mint amit belül megél, s amit belül gondol. Gyakori kéztremor, ami a kamerák elől rejtettebb, mivel az átlagosnál sokkal finomabb vonalú (adott idő alatt nagyobb mennyiségű, mint az átlagos esetekben). Ha ideges és szokása, akkor a schizothym – így Gyurcsány Úr – jóval többet kopogtat az asztalon is adott idő alatt, mint egy másfajta típusú ember, mely a belső feszültség és az állandó bujkálás következménye, amivel soha nem mondja el, mit gondol és miként érez valójában. Az értelem és az indulatok belső konfliktusa és diszharmóniája frusztrált állapotot eredményez, ami olykor váratlan indulati kitörésekben manifesztálódik. Kiváló színészi képességekkel rendelkezik.

A schizothymek az elmebetegségek közül – így Gyurcsány Úr is – a schizophreniára a leginkább hajlamosak, nem a hisztériára, noha az is megemelkedettebb lehet az elzárt belső élet szülte belső feszültség miatt. Az indulatok Gyurcsány Úrnál messze nem kerülnek akkora kiélésre a világ előtt, mint az átlagemberek esetében. Gyurcsány Ferenc mind lelkileg klasszikusan schizothym, mind fizikai felépítését tekintve klasszikusan leptosom személy. A típustanok közül nincsen ennél (schizothym leptosom) megfelelőbb definíció Őt illetően.

Az olyan típusokra, mint amilyen Ő, a színészkedésből degradálódott krónikus hazudozás éppen úgy előfordulhat, ahogyan előfordulhat és az átlagoshoz képest sokkal relevánsabban megjelenhet a rosszindulat is. Számító, titkolózó, aki olyan személyiséggel rendelkezik, ami gyakran még a közvetlen környezete számára is megdöbbentő elemeket, olykor kibukkanó jegyeket manifesztál, s amiről addig még a közvetlen környezete sem tudott. Azaz feltehetőleg még a felesége sem ismeri rendesen. Az ilyen emberek olykor váratlan reakciókat és meglepő, avagy döbbenetes döntéseket hoznak, viselkedést mutatnak, mert néha felbukkan a rejtett, mindig színlelt látszatok mögött meghúzódó valóság.

Ez a fajta írásmód gyakran degradáltabb lelki alkatot is takar. Bűnözők, krónikus hazudozó és hamisan tanúzó bűnöző alkatú pszichopaták írásában gyakori.

Az értelmi, az érzelmi és az ösztönös élet zavara, diszharmóniája, ahol az értelemnek az érzelmek áramával és az indulatokkal vívott harcában az irracionális indulatok sokszor győzedelmeskednek. Az akarat és az indulatok harcában gyakran az indulati élet irracionalitása a domináns. Ez jelentősen devalválja és degradálja a józan, felsőbb rendű értékelő és stratégiai elemző képességeket és analizáló lelki funkciókat.

Nem szeretnék kókler lenni, mint a Fideszesek, akik felelőtlenül hadoválnak össze-vissza, egyetlen céllal, hogy lejárassanak, és nem vagyok politikus és kapzsi pszichopata, hogy olyan szakértéseket és embertelen bűnügyi-bűnözői nyilatkozatokat tegyek Zsanettek és sortüzek áldozatai ellen, amilyeneket Popper Péter Úr szokott “álszakérteni”, ahogyan e világ önirónikusan ún. “független”, valójában (állam)szakértői szoktak szakértés címén a világ elé tárni, mit sem törődve azzal, hogy a nem analfabéták előtt azonnal lebuknak már az első szónál, s akik annyira függetlenek, mint a Szabad Nép stábja Rákosi Mátyás “összetört csontok” gyakorlatánál. Minthogy nem vagyok sem népverő, sem néplövő, sem nőverő és nőerőszakoló bűnöző alkatú pszichopata, ezért kimondom – és most jön a pszichiátriai kórisme: – hogy

Gyurcsány Úr kézírás nélkül is alaposan láthatóan
– hiszteroid pszichopata
– paranoid jegyekkel,
aki ún.
– primitív reakciókra hajlamos.
A pszichopátia fajtái közül feltétlen meg kell még nevezni a
– bűnöző alkatú pszichopata
patológiai kórismét, amely

büntethetőségét semmiben nem befolyásolja vagy korlátozza. Aki mást szakért, az államszakért, és az igazsághoz semmi köze. Azaz magyarul az “igazságszolgáltatás” előtt, büntetőjogi felelősségre vonhatóságát illetően: normális, és a teljes büntethetőség fennáll az Ő esetében. Ezek személyiségzavarok és a kóros indulati élet, valamint a kóros személyiségfejlődés következményei.

Popper Úr, ebben már nincsen semmiféle politika. Én nem vagyok Júdás és nőverést mosolyogva pártoló álszakértő pszichopata.

De Popper Úr: mit keres az ún. “szakértései” után a néplövető Népszavánál, amelynek lassan annyi köze van a NÉP SZAVÁHOZ, amennyi a Szabad Népnek a nép szabadságához és a Jézus Krisztushoz volt? Szinte nem is létezik a Népszavánál rosszhírűbb és rosszindulatúbb lap ebben az országban.

M.F.Á.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2007 július 15..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: