Kik irányították Budapest taxisait? – Uzi géppisztolyok Magyarországon

2007-08-27.
Jó pár esztendőn keresztül – tulajdonképpen a mai napig – végeztem (non profit alapon) nyomozásokat az állami korrupciós ügyek és gyilkos merényletek feltárására és bizonyítására. Ennek keretében először Tahitótfaluban értesültem az NBH-ba ágyazott Seres Zoltán, nemzetközi maffiaeminens speciális katonai lőszerekkel történt kivégzése körülményeit, hátterét, és a körülötte létrejött médiahamisítások tömegét vizsgálva arról, hogy a budapesti Ferihegyi Repülőtér taxisai az orosz-izraeli maffiának (tehát a KGB-ből átnevezett FSZB üzleti-politikai kapcsolatainak) és a Moszad hasonlóan beágyazott kapcsolatainak, mégpediglen a terepet elosztó és a piacot kézben tartó Seres Zoltán vezetésével tevékenykedtek. A Ferihegyi Repülőtér taxisait az Orbán Viktor-vezette Fidesz és a nyomozásaim idejében kormányfői tisztséget ellátó Medgyessy Péter-vezette Magyar Szocialista Párt egyaránt védte.

Itt jegyzem meg, hogy a Keleti Pályaudvar taxisai ugyanezen időben szintén össze-vissza voltak gabalyodva az MSZP és a Fidesz politikusaival, méghozzá merőben köztörvényes ügyeket illetően. A két nagy párt – az MSZP és a Fidesz – együtt mozgott a szervezett bűnözéssel, ahogyan számos konkrét ügyben sem mutatkozott a világon semmiféle pártpreferencia a Keleti Pályaudvar taxis hálózatának illegális cselekményeit illetően sem, hanem az összhang!

Ejtsünk szót az Uzi géppisztolyokról is. Ezzel kapcsolatosan az első, amit el kell mondani, hogy azokat az izraeli fegyverkereskedők hozták be a ’90-es évek elején, és az orosz-izraeli állampolgárságú maffiózókkal és keresztapákkal megtöltött, izraeli állami fegyverkereskedők nevével fémjelzett, Moszad-ügynökök vezette őrző-védő cégek legvédettebbjei közül való cég birtokolhatta olyan hírhedt keresztapák védelmének ürügyén, mint amilyen Szemjon Mogiljevics (Szeva bácsi) volt. A magyar kormány a hatályos törvényekkel szemben, a média tudatos hallgatásával és fedezetében – mely a Seres Zoli meggyilkolásánál is irtózatosan botrányos mélységekben volt tetten érhető – engedélyezte az Uzikat a Magyar Köztársaság területén, amihez ürügyként a kormány az orosz-izraeli keresztapák privát védelmét nevezte meg. Ez volt az ürügy arra, hogy az Uzikat a hatályos törvényekkel szemben engedélyezzék az izraeli őrző-védő cégek számára, ami akkoriban is legalább kimeríthette a hazaárulás fogalmát, nem beszélve az Alkotmány és sok egyéb mellett az 1995. évi CXXV., a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény paragrafusairól. Az uzikkal “védekező” idegen állampolgárságú keresztapák “védelmét” hazai sportolókból és idegen (javában orosz, német és izraeli) bűnözőkből és állami üzletemberekből álló testőrség, a ma is működő és utódlott őrző-védő cégek látták el. A Szemjon Mogiljevicset gépfegyverekkel törvénytelenül védő izraeli őrző-védő cég vezetője Rózsa Olivér volt, a Moszad ügynöke, aki szemérmetlen módon – mindenki által ismeretesen – Izrael kormánya tagjainak személyes jóbarátja volt, aki az izraeli kormánytól, a Moszadtól kapta – többek között fegyverszakértőként – a megbízásait. A magyar kormány ennyire nyilvánvalóan engedte be izraeli vezényszóra már a ’90-es évek legelején a Moszad gyakorlatilag nem is rejtett ügynökeit, és adott számukra olyan engedélyeket az alvilág teljes megszerzésére és felosztására, az ország destabilizálására és a maffiaháborúk kirobbantására, amelyek a hatályos törvényeket is semmibe vették. Az izraeli Rózsa Olivér körül úgy hullottak az államközi maffializmus terjeszkedése ellen bármi módon fellépő civilek és egyenruhások, mint a legyek.

Jegyezzük meg, hogy az Uzi géppisztolyok viselői világszerte a Moszad fegyveres ügynökeinek és terroristáinak, valamint maffiájának jelenlétéről árulkodnak. Az Uzi géppisztolyok ritkán kerülnek alkalmazásba ott, ahol nem Izrael állami bázisú hátteréről, azaz Izrael államszervezetének és államrendszerének ún. “nemzetbiztonsági szervezetéről”, a Moszadról van szó. Ahogyan az arab terroristák nevéhez hozzánőtt az orosz Kalasnyikov, jelezve az azok közvetlen értékesítését végző államok kézjegyét, ahogyan megszokhattuk, hogy az arab terroristák elleni, a Moszad részéről elkövetett robbantásos merényletek gyakran francia gyártású Peugeot-k ellen irányulnak, úgy az is tudvalevő – csak ebben a buta, a média által egészen a Gyurcsány-féle öszödi és sortüzes botrányokig történelmi sikerrel sötétségben tartott népű országban nem tudta senki -, hogy az Uzik ritkán nem azt jelzik, hogy annak viselői és hordozói, eladói és használói közvetlenül Izrael államának fedezékében tevékenykednek és cselekednek.

M.F.Á.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2007 augusztus 27..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: