Jó tanácsok diktátoroknak és tömeggyilkosoknak, avagy hogyan kell válságkezelni

A burmai katonai vezetés – valahogy mindig Gyurcsány Ferenc jut eszembe, ha Burma legfőbb militáns hóhérjáról hallok – tüzet nyittatott a békés, de törvénytelenül (értsd: a sérelmezett kormány által nem engedélyezett) tüntető buddhista szerzetesekre és a lakosság többi tagjára. Az incidensben több száz embert letartóztattak. Bush – aki most is jól keresett a tömegmészárláson (értsd ez alatt, hogy érdekében állt a tömeggyilkosnak a burmai sortűz) – szépen eltereli a figyelmet a hazai jogsértésekről, korrupcióról, gyilkosságokról és egy szűk (hogy úgy mondjam SZDSZ-es) lobbi számára jövedelmező iraki háborúról. A tömeggyilkos amerikai miniszterelnök – mert a kor tömeggyilkosainál ez így szokás: öltönyben és nyakkendőben jár – a burmai testvéri mészárlás elkövetőit semmilyen módon, de a lakosságot megfenyegette, hogy ha a továbbiakban Burma katonai-gyurcsányi vezetése nem helyesen viselkedik, pénzügyi szankciók súlythatják az országot. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is szegény lakosság még rosszabbul jár, de a katonai kormányzat nem, mert a testvéri henteseknek és mészárosoknak egy fia morzsával vagy húsdarbbal kevesebb nem kerül az asztalukra, minthogy övék egész Burma, annak teljes lakosságával egyetemben, Bush elnök pedig éppen az imént halmozottan biztosította a burmai testvérhentes katonai bűnbandát további lojalitásáról, segítőkészségéről, a valódi helyzetnek demagóg módon történő, félrevezető lekommunikálásáról, és a lakosság ellen bevezetett további szankcióiról. A szankciók alatt a szokásos értendő: Burma elleni (tehát nem a kormány, hanem a lakosság elleni) pénzügyi korlátozások bevezetésének lehetősége, amennyiben az értéktelen lakosság ártatlan tagjait a rendkívül értékes és becses, agyonvédelmezett burmai katonai junta tovább mészárolja. Eközben – mint itt, Magyarországon történt a gyurcsányi 2006 idején – agyba-főbe verik, meztelenül kínozzák a foglyokat a gyurcsányi REBISZ-esek az úgynevezett “Igazságszolgáltatás” falai mögött, csak most nem
agyarországon, hanem Burmában. A kettő egykutya, a bűnöző bűnöző, a REBISZ pedig REBISZ. Minthogy csak a lakosságról van szó, nem a burmai-gyurcsányi-bushi kapzsi, hatalom- és egomániás legfőbb bűnügyi hentesekről, így a nyílt kommunikációs “ejnye na, de tényleg”-szintjén maradt minden, miközben a felszín alatt Bush és bandája alig várta, hogy a sortüzekre végre sort keríthessenek – így, többesszámban.

A másik, amit érinteni kívánok ez által, az a burmai vezetéshez hasonló gyurcsányi hentesek és sortüzes pártszolgálatos nyilas-fajta bűnözők beteges mentalitása, amivel intézkedéseik sosem egy konfliktus rendezését, hanem elmélyítését szolgálják. Arra gondolok, hogy akár a magyar, akár külföldi papok és egyháztagok, akár a más országoknak, akár a magyar lakosságnak a sortüzes kormány által nem engedélyezett tüntetéseit nézzük, a lakosság közé lőtt, lábmagasságban landoló könnygázgránátok ritkán nem bőségesen elegendőek lennének a katonai-gyurcsányi-fajtájú militáns vezetések hatalmának biztosításához, minthogy a világ országaiban és Magyarországon egyaránt nyulak, kicsi kis gyáva emberekből áll a lakosság meghatározó zöme, így utcai ellenállásuk nem igényel drasztikusabb intézkedést. Az a tény, hogy Gyurcsány Ferenc Úr október 23-án – törvénytelen módon, amiért felelni fog – fejre céloztatta a könnygázgránátokat, fejre lövette a gumilövedékeket (mert a diktátorok fejre lövető típusok), ami a csodával határos módon nem gyilkolt le senkit (a jó nevű másik diktatúrában, Libanonban egy ugyanilyen gyurcsányi-fajta intézkedés két ember életét oltotta ki a gumilövedékek által), azt bizonyítja, hogy ezek a burmai-libanoni-gyurcsányi rezsimek nemcsak végtelenül rosszindulatúak, de egyben körülbelül ugyanezen a szinten ostobák is. Válságkezelés helyett ugyanis válságcsinálók, és ennek a hátterében nem emberek, hanem egy irdatlan ocsmány és förtelmes állati, barbár, buta, primitív rosszindulat és demagóg, hazug fasizmus áll. Gyűlölet mindennel szemben, ami normális, ami humánus, ami emberséges, ami igaz és igazságos.

Gyurcsányt és sortüzes bandáit a Világtörténelem és a magyar történelem most már úgy fogja emlegetni a hátralevő időkben, mint egy sortüzes, beteg lelkű és rosszindulatú, rideg-hideg és kapzsi, barbár diktátor ostoba, öncsonkító ámokfutását saját hatalmi idejének meghosszabításáért, mellyel nem megőrízte hatalmát, hanem tönkre tette úgy saját magát és családját, mint pártjait, a történelem szemétdombjára juttatva azokat.

Mondjuk el újra: elkerülhették volna mindezt azzal, ha – akár Libanonban, akár Magyarországon és másutt – a békés tüntetőket nem libanoni katonai uralmi rombolással, és szadista, a rosszindulattól bűzlőn bűzlő bibliai dögökként sátáni vandalizmussal és pusztítással, szándékosan a gumilövedékeket fejre céloztatva, az elkövetőket kinevezve, hanem egyszerű könnygázgránátokkal, lábra célozva hajtották volna végre hatalmuk megőrzése érdekében a tömegoszlatást. De a barbár, az állati, az ostoba, a gyűlölködő, az undorító féreg – legyen az Burmában öltönyben és nyakkendőben, Libanonban vagy a Magyar Szocialista Pártban Léderer Pál, Bodor Pál, Pálfy István öltönyös-nyakkendős figurái, Mészáros Antónia vagy D.Tóth Kriszta védelmében – barbár, undorító és gyűlölködő féreg marad mindazokkal együtt, akik határtalan és – bibliai kifejezéssel élve – “féktelen” fasizmusukban a mindenkori és mindenhol élő nép ellenségeit és az ártatlanok megkínzóit éltetik és védelmezik.

George W. Bush elnöknek legalább az volt a célja a burmai vérengzések elősegítésével és liberalizálásával, hogy elterelje az ottani, az amerikai kormánybűnözésről és tömegmészárlásról a figyelmet. S mert az amerikai katonai huntának, amely csalással nyerte a választásokat, ez volt a célja, mi éppen ezért hívjuk fel rá a figyelmet, és mondjuk ki: a legnagyobb hóhér és a legocsmányabb diktátor most sem Gyurcsány, Libanon és Burma katonai diktátorai voltak, hanem George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok tömeggyilkos, vérengző, hentes és hóhér elnöke, a Föld talán legfőbb és legkiemeltebb antikrisztusa.

Dicsértessék vele szemben a Jézus Krisztus, Akire Bush Úr éppen úgy ördögként hivatkozik, ahogyan színlelésből hordja az öltönyt és a nyakkendőt. Mert – öltöny és nyakkendő, borotva és arcszesz: – ez a grandiózus bűnözés egyik legfőbb ismérve.

Molnár F. Árpád
http://leleplezesek.extra.hu

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2007 szeptember 27..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: