Koncepciós perek és átörökített módszerek Sztálin örökségének nyomdokain – A Tánczos-ügy állampszichiátriai visszaéléseiről

2007-10-03.

A politikai foglyok és más őrizetesek elleni kínzások és azok módszerei a média és az áligazságszolgáltatás tudtával és orra előtt zajlottak mindenkor, Hitler rendszerében éppen úgy, mint Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev, Gorbacsov, Kádár, Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy és Gyurcsány alatt mindvégig. A hallgatás közös, a bűnpártolás közös és örök. A rendszerváltó álerők – mint a Lakitelkiek, akiknek majdnem 20 év kellett ahhoz, hogy kimondják, nem történt változás – mindezekről ugyancsak hallgatnak, a politikai foglyokat nem keresik meg, nem védik, nem hozzák nyilvánosságra sem az elkövetők, sem az áldozatok neveit. Viszont halhatunk egyre többet gyilkossági ügyekről és korrupciós cselekményekről. Azaz egy Párt van, egy banda, egy maffia, és senki nem akar valójában rendszerváltozást. A Lakitelkiek most is és ezt követően is úgy fognak futni a politikai foglyoktól és a valódi tényfeltárástól, mint az ördögök a világosságtól.

Tánczos Gábor ügye egy a temérdek ügy közül, azonban kevés olyan maffiaügy akadt, amiről ennyi minden látott volna napvilágot. Jegyezzük meg, hogy a Tánczos-ügy leleplezése sem a Lakitelkiek és a Fürök eredménye, mert ők ebben az ügyben sem csináltak semmi hasznosat, viszont éltek, mint hal a vízben, bőségben és gazdagon. Most a Tánczos Gábor Ellen elkövetett kényszervallatási módszerekről és az állami maffia által megrendelt, a lakitelki gyülevész banda által is ismeretes és elhallgatott bűntettekről fogunk szót ejteni, szemben velük, ahol csak beszéd van, de vannak a beszéd mellett bizonyságtételekként Fürök és Makoveczek is, azok minden tetteivel és önminősítéseikkel egy az egyben.

Tánczos Gábort, a körmendi gyermekgyilkossággal mindenki tudtával hamisan megvádolt és többszörösen elítélt fiút, annak letartóztatását követően nem sokkal Sárvárra hurcolták, az ottani fogdának is a leghátsó részébe, hogy mind kevesebb információ, hang, kiáltás és segélykérés juthasson el a többi őrizeteshez és bárki kívülállóhoz. Azaz hogy ne legyen szem előtt, és ki ne derüljön, miket művel az állam: először Horn és Kuncze vezetésével az élen, aztán Orbán Viktorral és Pintér Sándorral folytatván.

A cella belsejében kitették a megölt kislány, H. Zsófia fényképét. Egy Magdics Tamás nevű személyt helyeztek a Gáborral egy cellába, akit állami szervezésre vittek oda és mozgattak az együttlétük 40 napján keresztül mindvégig. Magdics Tamás a történelmien rossz hírnevű, mindvégig sztálinista hírnevét és embereit megőrzött Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) embere volt, aki – többek egybehangzó vallomása szerint – e cég alkalmazásában állott, és azért lett a Gábor mellé helyezve, hogy az állami utasítások teljesítését ott folytassa. Mindenki tud arról, hogyan bánnak az őrizetesekkel az IMEI-ben, ahol a kínzásnak és az embertelen, koncentrációs táborbeli brutalitásnak olyan örök hagyományai vannak, temérdek államilag fizetett és körülbástyázott köztörvényes bűnöző alkalmazottal az orvosoktól az ápoló személyzetig, a Veér-vörös Oscar-díjas professzoroktól a gyurcsányi nyilas stílusú és minőségű főorvosokig.

Ez az állami pszichopata, IMEI-s Magdics kényszerítette a Gábort 40 napon át a legmocskosabb módokon, hogy megtörje az állami elvárásoknak megfelelően, mint roppant jól tájékozott és rutinos szakmabeli ezen a téren, aki az államhatalmi, mindig az államnak dolgozó és takarító IMEI-ben nyerte szakmai rutinját. A Gábor cellájában a kislány kitett fényképét órákon át, mozdulatlanul kellett néznie a hamis váddal letartóztatott fiúnak. Ha megmozdult, ha rosszul lett a temérdek gyógyszerektől – amikkel azért tömték tele, hogy egyfolytában rosszul legyen (régi kádári módszerek ezek), valamint hogy ne legyen képes képviselni magát semmilyen fórumon -, és már nem bírta tovább az órákon keresztüli mozdulatlanságot, akkor Magdics, az IMEI-s ütötte-verte, a mellkasára térdelt, hogy ne kapjon levegőt, és amikor már úgy látta, hogy a Gábor eléggé fullad, leszállt róla. Gyakran megesett, hogy a mellkasán ugrált a rendkívül jól visszhangzó folyosó utolsó cellájában, ahová valamennyi őrizetes esetében rendszeresen, rendkívül gyakran járt az ellenőrzés. A folyosó – jegyzem meg – sosem volt üres, ugyanis aki ismeri ezeket a fogdákat, tudja, hogy az államőrök szüntelenül a közelben tartózkodnak és rendkívül gyakran végeznek ellenőrzést – ha eltérő politikai utasítást nem kapnak!

Az állam úgy helyezte oda Magdicsot, ahogyan minden politikai ügynél az úgynevezett “igazságügyi elmeszakértő” bűnözőket szokták, akik minden ilyen esetben tendenciózusan arról érdeklődnek, amit a politikai koncepció – előléptetésekért és bűnügyi védelemért cserébe – kíván. Így esik meg, hogy a politikai foglyokkal rendszeresen közlik, amikor ezt követeli a bűnözői állami koncepció, hogy nem ismernek sem tanúkat, sem bűnözőket, máskor pedig azt, hogy ártatlanul vádolnak olyanokat, akik igen közel állnak az álszakértők munkahelyéhez vagy lobbijához. Ezeket nagyon gyakran ilyen nyilvánvaló módon, a poloskák által viszont azonnal leleplezhető módon szokták közölni, mert a Kádár-érából is ittrekedt politikai bűnözők – így az igazságügyi elmeszakértők – mindig azt mondják: úgyis megkapják a politikai védelmüket.

Tévednek, és vannak, akiknél már nem segít az sem, ha mint a rák, hátrálnak kifelé a sosem tapasztalt becsület és erkölcs irányába.

Magdics tehát állami ember volt, akit úgy helyeztek a Gábor mellé, mint őrizetest, aki elkövetett valamit. Ennek ellenére a kényszervallatást éjjel-nappal Magdics, az IMEI embere végezte, kivéve azon rövid időszakokat, amíg a rendkívül rossz állapotban és pokoli rossz közérzetben levő Tánczos Gábort rendőrségi kihallgatásra vitték, mert ott is lekevertek olykor egy-egy nagy pofont, hogy a fenyegetésekről ne is beszéljünk. Magdics – annak ellenére, hogy státusza szerint őrizetes volt – szabadon járt-kelt a cellába be és abból ki. Az IMEI-ben hagyományos úton erről nem lehet érdeklődni, mert ott nagyobb a bűnügyi összefogás és egységesebb a bűnpártolás, mint amikor az ember a Nemzetbiztonsági Hivataltól vagy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat embereitől érdeklődik, mert ott gyakran van ellensúly, így van építő cselekedet is. Olyanok ezek a szervezetek – melyek eklatáns példái az OPNI és az IMEI -, mint korunk koncentrációs táborai, amelyek méltán szárnyalják túl még a börtönök politikai foglyai ellen elkövetett állami bűntetteket is. Heller Ágnes – ha nem a rendszer ellen tüntetőkre vezényeltetne politikai, pártszolgálatos rendőrbűnbandákat – sokat tudna mesélni ezekről a körülményekről, nem mint áldozat, hanem mint jól, sőt, túltájékozott. Kár, hogy a hazugságvizsgálatot nem teszik kötelezővé részére és a hozzá hasonlók ismereteinek feltárására és nyilvánosságra hozására. Pedig szükség van erre a módszerre.

A Gábor nappalra főleg Xanaxot, estére a nagyon erős Dormicumot kapta. Mint arról beszámolt – tanúk erősítik meg -, félt az orvosoktól, és félt mindenkitől. A kábítószerektől állandóan pokoli rosszul volt, amik mellé társultak az egyéb kínzások azért, hogy irányított vallomásra késztessék. Emlékezhetünk arra, hogy a tárgyalások során is rendszeresen elájult. Védekezésre ereje nem volt, a gyógyszerek pedig padlóra fektették. Demszky Gábor sok mindent tudna erről elmondani, és nem mint áldozat. Hátha a hazugságvizsgálatot sikerül Demszky-ügyben is elérni, melyet különösen politikai bűnözők esetében régen kötelezővé kellett volna tenni. Senkinek, aki nem részesült ilyen elbánásban – a nácik mintájára hívhatjuk ezen szakértői bűntetteket “különleges eljárás”-oknak -, fogalma sincs arról, milyen érzés ez a helleri koncentrációs táborok közérzetét messze túlszárnyaló, állandóan fennálló kínzás. A média szervezett bűnözése olyan egységesen zárt Tánczos-ügyben, hogy arra a körülményre, hogy a Gábor a gyógyszerektől esett össze csaknem az összes alkalommal, ha tárgyalásra vitték, nem volt hajlandó beszámolni, annak ellenére sem, hogy a média fizetett vérencei végigülték a tárgyalásokat, és minden részletről kíméletlen precizitással tudtak!

Én megteszem helyettük ezt is, külön felhívva a figyelmet a Magyar Televízió akkori hírstábjára, akiknek bűnügyi módszerei örök érvényűek maradtak a történelemben Tánczos-ügyben is, és felhívok mindenkit arra, hogy ebben az ügyben is el kell kapni az elkövetőket, és példás büntetésre juttatni valamennyit.

A Gábor arról a médiában sosem megjelenő, de nagyon-nagyon sokak esetében eltussolt tényről számolt be, hogy nemcsak jártában szédült, de fektében is mozgott vele az egész cella, olyan rosszul volt azoktól az “orvosi”-nak nevezett beavatkozásoktól, amelyek nyugtatóként semmiben, de folyamatos és állandó kínzásként tökéletesen megfeleltek, és pokollá tették az életét, képtelenné téve bármiféle ellenállásra vagy védekezésre. Magdics, az IMEI-s bűnöző és pszichopata államféreg ebben az állapotában ütötte-verte, járt-kelt ki-be a fogdába, és töltött fél éjszakákat az őrök orra előtt a Gábor ütésével, verésével, és a pillanatnyi politikai koncepciók szerinti álvallomások megíratásával, melyek csodálatos módon mindig a rendőrség álláspontját adták vissza, így a 40 nap alatt születő 4-5 áltanúvallomásban tetten érhető módon 4-5-féle verzió formájában.

Amikor Magdicsot 40 nappal később visszarendelték a Gábor mellől, több úgynevezett “beismerő vallomás”-ra nem került sor. Azaz – itt is igazolt – Magdics, az állami pszichopata volt az állami verőember, teljes összhangban az úgynevezett “orvosokkal”, akik eközben gyógyszerezték a Gábort, a kötelező segítségnyújtás abszolút elmulasztása mellett a kínzást fokozó elszántsággal, a fasizmus minden rendszerében szokásos havi fizetésért cserébe. Ennyi mindenkor, minden egyes ügyben elég az olyan államsöpredék bűnöző alkatú pszichopatáknak, amilyenek a Kádár-rendszeren keresztül kontinuálisan átörökített, szinte semmit nem frissült igazságügyi elmeszakértők teljes állománya és bűnöző államhordája.

Verőembereket visszatérően rendeltek a Gábor mellé. Volt, hogy ezekre úgy derült fény a természetesen bekamerázott cellában (az egyik legnagyobb visszhangot kiváltott ügy volt ez akkoriban nemzetközi szinten is), hogy a Gábor némán mutatta meg Édesanyjának a kék-zöld foltokat (hangosan ugyanis meg sem mert szólalni), amikről az államorvos – akihez legalább két naponta vitték – nem volt hajlandó tudomást venni. A Gábor a maffia körülmények között némán felhúzta az ingjét, mire az Édesanyja kiabálni kezdett:

– Mit művelnek maguk itt a fiammal!

Ilyen ügyeket követően a botrányok és a feljelentés következtében volt, hogy az egyik verőembert elvitték a Gábor mellől, és egy ideig szünet következett, hogy aztán újabb verőember kerüljön a cellába, gondos állami előválogatás és felkészítés szerint.

Fontos körülmény, hogy a hamis vádakkal a politikai maffia részéről többszörösen elítélt fiú arról számolt be, hogy reggelente – így az államféreg, a kínzásokhoz szokott Magdics felvezető körei alatt – arra ébredt, hogy tűszúrások vannak a karján, amelyeknek az eredetére nem emlékezett. Tűszúrások egy zárt cellában! Kérdéseimre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy a tűszúrások eredetére nem emlékszik, olyan válaszok érkeztek, hogy lehet, hogy a maffia olyan kábítószereket pumpált bele, melyek utólag törlik az emlékezetet, de lehetnek altatásban beadott injekciók is, melyek célja – ez így hangzik el a tanúk részéről – a tudatmódosítás és az ügy politikai koncepciók szerinti manipulálása. Ez utóbbi verzió azt állítja, hogy éjjel mentek be a fogdába, és úgy adtak be a Gábornak injekciókat. Nem meglepő a totális bűnözői környezetben – államorvosok, államsmasszerek, állami IMEI-s verőember és állami kényszervallató rendőrtisztek (azaz még csak hétköznapi elítélt sem akadt egy sem!) -, hogy eme éjjeli tűszúrások eredetéről senki nem számolt be a Gábornak sem, és a Magdics is úgy hallgatott, mint a kuka.

Ez az eljárás azon információkra emlékeztet, amelyekre pl. a Dénes Gábor RSZVSZ-őrnagy (belső elhárítás) állami üldöztetése, kapcsolatai és halála ügyében való nyomozásaim során tettem szert dömpingjében 2002-től. Először a 2000-es Olajbizottság indítója, Pallagh László képviselő mondta nekem, amikor lakásomból felhívtam telefonon, hogy valamit tehettek a Dénes Gábor italába a munkahelyén, amitől olyan állapotba került, hogy munkahelyéről – a rendőrségről – egyenesen pszichiátriára vitték. Ott legyógyszerelték, rászoktatták a narkotikumokra, majd – sokak szerint – öngyilkosságnak álcázva meggyilkolták.

Emlékezhetünk David Kelly esetére is, amikor még ezen a rendkívül buta és rosszul tájékozott Magyarországon is azt pedzegették a kívülálló, egyszerű emberek is, hogy David Kelly könnyen felvághatta az ereit esti sétája alkalmával, hiszen elég egy kis gáz, és máris ellenállhatatlan akaratot érez az ember az öngyilkosságra. Így választhatta ő is a kényelmes megoldások – gyógyszerek, emeletről való leugrás, vonat alá ugrás stb. – helyett dúsgazdag vezető politikusként az utcán sétálás közben, minden előzetes nélkül a profi érfelvágás és elvérzés tipikusnak nem éppen mondható baklövéses, de állami korrupciós ügyek és bűnügyek után nyomozó személyek esetében nem ritka fajtájú esetét. Ennél sokkal profibban szoktak megtervezni egy politikai gyilkosságot, mint ahogyan Tony Blair nyelt nagyokat a pekingi egyetemisták előtt, mikor egyenes kérdéseket kapott David Kelly állami meggyilkolásáról.

Különös, hogy azt mondják: A Tánczos-ügyben egyetlen beismerő vallomás sem volt aláírva. Azaz a Gáborral megíratták a “beismerő vallomásokat”, ahogyan a rendőrség diktálta a nagyobbnál nagyobb marhaságokat, aszerint, de aláírásra már nem akarózott sor kerülni. Ez sem ritka. A bíróság – ez sem különös – mégis elfogadta azokat, hiába születtek a mindenkori nyomozati koncepciók szerinti, és ezért a legváltozatosabb irreális marhaságok Magdics, azaz az IMEI 40 napos “őrzése” és “megfigyelése” alatt.

Bár a verések és az azonnal lelepleződő állami hazugságok tömegei minden pillanatban nyilvánvalóvá tették az ügyet, éppen ezek az állami bűntettek voltak az egyik legfőbb okai annak, hogy az azóta is szép karrierrel jutalmazott vas megyei bíró, Spitz János megtiltotta, hogy a Gábor bármiféle nyilatkozatot tegyen a média felé, a média pedig a megállapodott kereteken belül cikkezett az ügyről, szépen hallgatva sok olyan körülményről – így a kínzások módjáról és hátteréről -, amelyek legfőbb eredője, hogy az állam mindmáig nem hajlandó beszélni a Kádár-rendszerben tömegével pszichiátriákra zárt politikai foglyokról sem kártérítések, sem rehabilitációk végett. Persze, hiszen nyugat és kelet egyaránt védi ezeket a módszereket mind a mai napig. Így a Mitrohin-aktákban megjelent ugyan eme tömegek ellen elkövetett állami bűntettekről szóló beszámoló, mégsem tud senki azóta sem nemzetközi kártérítési pereket indítani legalább több tízezer ember védelmében és rehabilitációja érdekében a volt Szovjetunió és Magyarország vonatkozásában.

De ha a hozzám eljuttatott ügyek kapcsán pl. a lakitelki Makoveczekre gondolunk – egy a sok közül -, és arra, miként csiripelnek Makoveczékkel egy szövetségben és szervezetben a lakitelki szövetség Für(j)ei, nem is csodálkozhatunk azon, hogy ezektől az államérdekelt álrendszerváltóktól sosem kerül egyetlen ügy és egyetlen módszer sem nyilvánosságra.

A totális összeomlasztás mások nemes, Istentől Adományozott feladata lesz. Olyanoké, akik nem beszélnek, és nem a média visszhangjaként működnek, mint a Fürök és a Makoveczek, hanem mindig mérföldekkel az államcsőcselék előtt járnak, és úgy cselekednek: az igazság útján a saját karrierjük és politikai védelmük szüntelen keresgélése helyett.

Molnár F. Árpád
http://leleplezesek.extra.hu

A kapcsolódó cikkekből:
2007.09.23. – A gyermekgyilkossággal elítélt Tánczos Gábor ártatlanságát igazoló bizonyítékok erdejéből
Részlet: Nem csak érdekesség, hogy az ügybe sok egyéb mellett belefolyt a német titkosszolgálat (a BND) is, amelynek lobbijai közül több olyan intézkedést tettek külföldön és Magyarországon, ami azt célozta, hogy önmaguk felfedése nélkül nyilvánosságra hozassák azt a tényt, hogy a Gábor elítélésének oka politikai koncepciók szerint történt, azaz bűnszervezeti döntés volt.

2007.07.21. – Emlékezzünk a múltra… vagy mire is…? – Biszku Bélák 1990-en innen és túl
Részlet: Az áldozatok száma tengernyi, de kártérítést sem Washington, sem Brüsszel nem követel azóta sem senkinek, sőt, mindent megtesz a túlélők és azok hozzátartozóinak elhallgattatására.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2007 október 3..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: