Alapismeretek a “demokráciáknak” nevezett rendszerek állami bűnözéséről – ALAPMŰ!

Pár órája került elém egy szimpla közéleti bűnügyről írott újságcikkecske, ami kapcsán megint méltatlankodni kényszerültem, mert az ügyészség államtitokká nyilvánított egy sor olyan adatot, amit soha nem lett volna szabad államtitokká nyilvánítani. Egy egyszerű közéleti, azaz addig politikailag teljesen védett bűncselekményről volt szó. Ássuk csak bele magunkat egy kicsit az alapismeretekbe.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy azért vonnak az áligazságügyi szervek olyan irdatlan mennyiségű ügyet államtitok alá, hogy ne derüljenek ki az összefonódások, azaz az elkövetők a gazságszolgáltatás védelmében maradhassanak, így messze-messze legtöbbjük ellen ne kelljen valódi, illetve semmiféle hivatalos eljárást lefolytatni. Ez mindenütt így van, határon innen és túl, az országok egymás ügyeiről tudva, és egymásnak kölcsönös bizonyítékeltüntető módon segédkezve. A titkosítás, az államtitok hatálya alá vonás tehát ritkán szolgál mást, mint az állami szervezett bűnözés elkövetőinek és lakájainak védelmét.

Korábban, mikor még kezdő voltam, a magyar lakosság alig tudott valamit arról, hogy léteznek a magukat tisztességesnek és becsületesnek, a legjellemtelenebb bűnözők minőségi követelményei szerint “közjogi méltóságoknak” nevezők között korrupciós ügyek, azaz szervezett bűnözés, amit a szakirodalom maffiának nevez. (A maffia a szervezett bűnözés azon ága, amely a politikában jelen van.) Ekkoriban még – tekintettel az ország lakosságának totálisan általános alultájékozottsági nyomorára – mindig arra hivatkoztak, amikor egy-egy ügyben nyomoztam, hogy a “felelősség” miatt nem szabad a politikusi, bírói, vállalkozói, médiaszemélyek részvételével, orvosokkal, jogászokkal stb. elkövetett bűntettek irdatlan tömegeiből gyakorlatilag a világon semmit sem felderíteni, mert a bűntettekben résztvevő személyek mennyisége miatt nemzetbiztonsági kockázat áll fenn. Így – mondták mindig – csakis az áldozatok ellen lehet cselekedni, akiket a szervezett bűnözés akár egyetlen valamennyire is védett személye (pl. akár egyetlen rendőr) magának kipécézve kikezdett. (A Tánczos-ügy ugyanilyen tipikus eset, ahol az áldozatot kell tovább buktatni, mert hát sajnos már túl sokan keveredtek bele az ügybe bűnözőkként, így értse meg a kedves néző, hogy újra rajta kell bosszút állni.) Ez a bűnözői úgynevezett “felelősség” azt jelentette – tessenek figyelni -, hogy nem derülhet ki a tudatlan lakosság előtt, hogy ilyen irdatlan méretű hálózatok uralják azt a szervezett maffiát, amelyik önmagát demokráciának és alkotmányos rendnek nevezi. Ezek a teljesen egymásba gabalyodott szervezett bűnözők nemcsak megsemmisítették az alkotmányos rendet, nemcsak felszámolták azt, de azt sem hagyták, hogy egyáltalán valaha is létrejöhessen. Ez persze mindenütt így van a Földön. Miközben felelősségről hadováltak és nemzetbiztonsági veszélyről, aközben – szokványos megerősítésként ezek a primitív, minden minőségen aluli bűnözők, vandál, barbár állatok – a töküket vakarászták vihogva, mert az volt kiadva, hogy ilyen KGB-s módszerekkel éljenek; és ezek is csak cseppek a tengerből.

Vannak persze bűnöző államok, ahol az a kialakult szokás, hogy egy-egy ügyben több száz elkövetőt buktatnak meg, és bizony nagyon gyakran egyszerre őrizetbe véve, majd előzetes letartóztatásba helyezve őket. Ilyen bűnöző állam Olaszország, ahol sokkal erőteljesebb és meghatározóbb a látványos állami bűnözés – akár a médiát, a rendvédelmi szerveket, a politikusokat, az egészségügyet stb. vesszük alapul -, pedig kvázi naponta borítanak meg olyan hosszas előkészület után egész hálózatokat, amelyek létszáma már az őrizetbe vétel napján 150 főtől több száz főig terjed! Magyarországnak sem abban az időben, sem most nem volt és nincs mentsége semmi az irányban, hogyan lehet, hogy itt viszont ügyről ügyre magányos Lee Harvey Oswald-okat produkálnak, és visszatérően senki másban nem találnak bűnt és vizsgálni valót, valamint megöngyilkolódottakat, csak azokban, akik feljelentéssel éltek, akik nyomozásokat folytattak, akik a médiánál hiába kilincseltek éveken át, míg vagy börtönbe, vagy kórházba, vagy az ugyancsak úgynevezett “független” vizsgálatnak gúnyolt maffiaeljárás szerint önakasztás által a gerendára kerültek. Szinte ügy nem létezik, ahol a szervezett bűnözői média – amely a legritkább esetekben nem a maffiát pártolja, melynek részese – ne nyelne le a világon minden adatot és információt, hosszú éveken át úgy téve – mint esetemben -, mint akik még csak nem is hallottak az áldozatról. A bűnöző média – a Hír Tv, a tv2, az MTV, az RTL Klub, az ATV, a Népszabadság, a Népszava, a Bánók, a Pálffyk, a Popperek és a hasonszőrű trógerek, valamint a többi szervezett bűnözői milliomoscsoport -, a szervezett bűnözői gazságszolgáltatás – a rendőrség és az ügyészségek teljes hálózata -, valamint a pártfogókként leszerepelt szervezetek, lobbik és csoportok mindig, igen, mindig együttesen lépnek fel az áldozatok ellen, a bűnözők védelmében, és ügyről ügyre megvalósítják az életfogytiglannal büntetendő alkotmányos rend megdöntésének bűntettét már olyan esetekben is, amikor nem többről, mint csupán egyetlen sehonnani, senkiházi piti vállalati- vagy orvosbűnöző megfékezéséről lenne szó, az áldozatnak pedig a békén hagyásáról, hogy tovább élhessen. A szervezett bűnözés ilyenkor meglódul, és mint söpredék, mocskos, tetves disznócsorda a hegyről, együttesen, mind több és több sertéssel vágtat lefelé, míg el nem éri az erkölcsi mélységek legalját a kénkővel és tűzzel égő tóban. Az ilyen szervezett bűnözői összefogást – ahol az ügyben eljáró rendőrök, ügyészek, szakértők és bírók természetesen mindenről tudnak, tudják, hogy az áldozatot üldözik, tudják, hogy kik azok a bűnözők, akiket fedeznek (másként nem is lehetne rájuk bízni az ügyet, nehogy a kiadott műsorrendtől eltérően megbuktassák a hálózat valamely politikai (tehát maffia)védettségre szavazott tagjait) -, tehát az ilyen eljárást az állami maffia “pártfegyelemnek“, “párthűségnek” is nevezi. Gyurcsány Ferenc óta, hogy az állami vérengzés, brutalitás és terrorizmus ilyen nyíltan megjelent az utcákon is, eltűnt a “felelősség” kifejezés. Ma már ez a múlté, azonban az most is regnál, hogy a megbuktatottnak nevezett bűnügyekben soha nem akaródzik a bűnöző rendőri szerveknek, ügyészségeknek és bíróságoknak egy, maximum néhány elkövetőnél többet előkerítenie, szemben az egyes országokban alkalmazott gyakorlattal, ahol hiába jelentősebb az államvédelmi bűnözés (a maffia), a megbuktatott személyek létszáma esetenként is százakra rúg, van, hogy hetente több, egymástól elkülönült maffiaügyet illetően is.

Itt is erre van szükség, amíg teljes beismerés nem történik. Addig nem lehet amnesztiáért kiáltani.

A nevezetes esetek közül említhetjük Kuzma Mihály ügyét, akire ez az undorító, mocskos média az ország mintegy legbűnözőbb megyéjének rendőri és ügyészségi szerveivel közös bűnözői összefogásban szállt rá, mert Kuzma Mihály a békés megyei rendőri vezetőknek a droggal, a prostitúcióval és egyebekkel történt összefonódása után nyomozott. A rendőrség összehangolt támadásokat intézett Kuzma Mihály és családja ellen, akcióit és bűnöző tetteit tökéletesen összehangoltan végrehajtva a szervezett bűnözői médiával. Kuzma Mihály felemelkedő becsületéről, a szervezett bűnözői gazságszolgáltatás gyilkos szándékú rosszindulatáról a kedves és mosolygós híradós bemondók éppen úgy tudtak, napi szinten szavazva és közvetítve a bűnözői akciókat, mint a hírszerkesztők, a média berkeiben mozgó színészek és rendezők, a Népszava, a Népszabadság, a fontosabb jobb- és baloldali lapok szerkesztőségeinek csaknem teljes stábja (a titkos anyagokat is kézről kézre adták és adják naponként), és ez ügyenként így van. Az ilyen ügyekről való hallgatást és a titokban történő rosszindulatú szervezkedést hívta korábban a szervezett bűnözői média “felelősségnek“. Azt, hogy ezekről soha, a világon semmit nem hoz nyilvánosságra, de nemzetbiztonság címén (tehát saját bűnügyi védelmében) további bűncselekményeket összehangoltan követ el. Aki mondaná, nyilvánosságra hozná az ilyen ügyek elrejtett tényeit, attól szervezett módon fellépve elrejtik az ügyeket és személyeket, ahogyan csak bírják, aki pedig beférkőzik a maffiába, többet nem tud onnan kiválni, csak nagyon ritkán, és olyankor is jó, ha nem börtönben, elmegyógyintézetben vagy temetőben végzi.

Ne hagyjunk ködösen semmit: a médiánál az elkövetői hálózat ügyről ügyre meghatározó mennyiségű. Akiket életfogytiglanra kellene zárni, azon személyek ügyenként is kezdődnek azoknál a műsorszerkesztőknél és hírigazgatóknál, valamint a “Fókusz”, az “Aktív” stb. bemondóinál, akik személyesen veszik át a bejelentéseket, illetve a bűncselekményekről szóló körözvényeket, mind amik a sértettektől, mind amik a szervező orvosi-, köztisztviselői-, rendőri-, ügyészi-, vállalati- vagy az ellenérdekelt bűnöző médiahálózattól erednek; aztán ha bukik az ügy, együttesen termelik a hazugságok végeláthatatlan tömegét, mindig a politikai háttéralkuk szerint. Az emberéletek a világon semmit nem számítanak, nem tét és nem érték, és nagyon-nagyon gyakori, hogy a “Tények”, az MTV Híradó, a “Nap-kelte” jól öltözött, nyakkendős riporterei, és a többi hírműsorokban hol Pálffy Istvánnal, hol Mészáros Antóniával, hol egyéb bűnöző alkatú szociopatákkal az élen (tehát akik kiválóan tudják leplezni bűnöző jellemüket, pózolva mások előtt), a nagyon is aktívan ténykedő hírigazgatókkal együtt rendelik meg szavazatukkal az áligazságszolgáltatási maffia orra előtt és felé címezve a koncepciós pereket, a hamis tanúk verbuválását, valamint a politikai gyilkosságokat.

Az ugyancsak halállal végződött ügyek irdatlan erdeje (1990 óta is sok száz halott) közül nevezetesebb, mert kevésbé sikeresen eltussolt botrány volt Dénes Gábor esete is, akinek – többek szerint – valamit az italába kevertek a munkahelyén, úgy került onnan (a belső elhárítás embereként) pszichiátriára. A mérgezést természetesen az állami szervezett bűnözés titkosszolgálati eszközökkel követte el. Az állami pszichiátrián – ahonnan az állami bűnözést szolgáló orvosok és alkalmazottak ellenében sosem volt felelősségre vonás a Kádár-rendszer alkonyáról is beismerten sokak ellen elkövetett állami megrendelésű kényszergyógykezelések és elmebeteggé nyilvánítások ellenére sem – rászoktatták a gyógyszerekre, és miután kiengedték, sem engedték el soha többet. Halála előtt arról beszélt sokat, hogy el ne higgyék, ha eltűnik, meghal vagy azt mondják, hogy öngyilkos lett, mondjanak bármit, mert a valóság az, hogy ebben az esetben megölték. Az ügy végeredménye klasszikus: Dénes Gábor, a média által éveken át követett sorsú tisztje a teljes rendőrség, munkatársai, a teljes ügyészség, a legfőbb ügyészig és a legfelsőbb bíróság elnökéig, valamint a róla naponként értesülő és ellene szervezkedő média hatékony közbenjárása és szervezett bűntettei következményeképpen megöngyilkolódott családi háza mellett, ahogyan előre bejelentette, hogy ez esetben pedig gyilkosság történt.

Pusoma Dénes kálváriája, Szabadi Béla, akit a szervezett bűnözői ügyészség válogatott kínzásokkal próbált hamis tanúvallomásra bírni, és akire ráosztották a magányos elkövető szerepét, Kaiser Ede, a móri N. László az állami megrendelésű, bizonyítékok ellopására szervezett móri tömegmészárlás ügyében), Tánczos Gábor, de még Zuschlag János is (ahol sem Gyurcsány Ferencig, sem Szilvásy Györgyig nem méltóztatik ellátni a bűnöző ügyészség, s a csak nevükben nyomozó, mert valójában nyomeltüntető és bizonyítékhamisító szervek), és sokan-sokan mások, akiknek még a nevei sem kerültek a lapokba soha, mert a szervezett bűnözői média teljesen elhallgatta őket (a látens tömeg az igazi tömeg, nem a felszínre került jéghegy csúcsai!), ugyanazt a hatalmas, teljesen Egypártrendszerbe olvadt, különböző lobbikként, bandákként egymásba gabalyodott bűnügyi és bűnözői érdekszövetséget leplezi le, amely korábban ügyről ügyre azt hangoztatta, hogy rivális, ellenérdekelt bandái közül is azért nem szabad senkit sem megbuktatni, csak azokat tönkre tenni vagy meggyilkolni (gyakran a kettőt együtt), akik sérelmezik a szervezett bűnözést, vagy az állami bűnözés célpontjává váltak, mert a “felelősség”, a “nemzetbiztonság” teszi szükségessé, hogy viszont őket, akasztófára való mocskos bűnözőket megvédje a gazságszolgáltatás és a médiamaffia, a közélet egyéb befolyásos, ritkán nem gazdag lobbijaival egyetlen hatalmas érdekközösségben, a Nagy Babiloni Szajha leple alatt. Közösen, D-Notice keretében. D-Notice keretében, ami azt jelenti – mióta az angolok bevezették ezt a fogalmat annak idején -, hogy az állam utasíthatja a médiát, valamint közös érdekek mentén megállapodhat arról, milyen ügyeket és bűntetteket rejthet el teljes egészében (Magyarországon ilyenek a végeláthatatlan mennyiségben sorakozó kisebb bűncselekmények és korrupciós ügyek, valamint koncepciós perek mellett, 1990 óta több ezer emberölés, 110 körüli robbantásos merénylet, valamint több ezer milliárd forint lenyúlt közpénz), milyen ügyekről miféle hamis adatokat hozzon nyilvánosságra, a lakosságnak gyakran a totális megtévesztésére és abszolút félrevezetésére, a szervezett bűnözés védett bűnözőinek további gyarapodása és védelme érdekében. A MAFFIA. Így – vallja és teszi a médiamaffia és a hozzá csapódott, vele egy fedél alatt parazitáns bűnöző közélet – nincs is más lehetőség, mint hatalmas örömünnep keretében feláldozni és kivégezni mindazokat, akik akárcsak egyetlen bűnözőt is meg akarnak buktatni a védett, érinthetetlen elkövetők közül, vagy egyetlen bűncselekményt is számon kérnek, avagy vétlen áldozatként szeretnének végre békében élni és életben maradni a körülöttük sűrűsödő bűnözői fenevadak és vadállatok további tobzódásaitól és rombolásaitól a lehető legtávolabb. Így már – mondja a szervezett bűnözés az áldozatok elleni koncepciós perek és brutális gyilkosságok érdekében, az egyetlen szervezett bűnözés, mert nem több van, hanem egy – helyreáll az ő “nemzetbiztonságuk”, és mindenki azt csinálhat továbbra is, amit akar.

Vannak persze ügyek, amikor kicsit meginog a keleti maffia, és egész tömegeket kell beidézni a közéletből. Ilyen volt Tasnádi Péter ügye is, amikor az ország legmosolygósabb, legszebb és legdrágább öltönybe és nyakkendőbe öltözött szervezett bűnöző, multimilliomos gyilkos közéleti médiasöpredéke idéztetett be a bíróságra tanúként, ahol magától értetődően a tanúvallomások tömegeit államtitokká nyilvánították, hogy ne kelljen Bochkor Gábortól kezdve a szépen mosolygós és jól öltözött, az ország leghíresebb és a hamis dicsőségben legmélyebben alámerült és öntömjénező, öltönyös-nyakkendős köztörvényes bűnözés, a fehér galléros bűnözés maffiózóit és szervezett bűnözőit börtönbe juttatni.

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com

Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2007 december 17..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: