Körözési lista a fehér galléros bűnszervezeti bűnözés ellen nevekkel, címekkel, telefonszámokkal

Molnár F. Árpád

Gyurcsány Ferenc lakóhelye és levélcíme:
Budapest, II.kerület, Szemlőhegy utca 42.

Csintalan Sándor, a főképpen politikusként, közpénzekből – tehát a mi vagyonunkból – meggazdagodott multimilliomos bűnöző a népsortüzes, csonttörőmániás szociopatával (azaz valódi bűnöző személyiségét ragyogóan álruha mögé rejtett pszichopatával), Orosz Jozefinával való televíziós beszélgetése során sérelmezte, hogy a magyar lakosság és az állampolgári jogok védelmében milyen alapon tették ki az Internetre ún. “szélsőjobboldali” portálok vérbírók adatait. Ugyanis Csintalan Sándor szerint, akinek fia Izraelben tanul (amelyről tudjuk, hogy be sem engednék a fiát, ha Csintalanban Izrael bármi kifogást találna), tehát Csintalan szerint azokat a vérbírókat, akik a mi pénzünkből bűnözőkként meggazdagodnak, civilek elleni sortüzekhez – ügyvédek jelentették ki 2006 október 23-án, látva a sorozatos vérhatározatokat – még az ötvenes évekhez hasonló igénytelenséget is alulmúlva hozták futószalagon – a meglévő bizonyítékokkal szemben – az áldozatok és a megkínzottak elleni ítéleteket, a tönkre tett életű civilek nyilvánosságra hozott adataival szemben teljes körű állambűnözői védelemben kellene részesíteni. Azaz Csintalan szerint a maffiát, a saját fajtáját kellene eképpen megvédeni az igazság szava elől, amely teljességgel erkölcstelen, hitszegő, gyáva és hazaáruló, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megdöntését pedig szervezetten, politikai utasításra végrehajtó, a hatályos törvények szerint életfogytiglani szabadságvesztésre ítélendő elkövetőinek fekete listája.

Valljuk, hogy a szervezett bűnözői védelem nem jár ki a csintalanfajtáknak és szövetséges bűnözőinek, a vérbíráknak, tehát a szélsőségek legszélsőségesebbjeinek, de a lakosságnak viszont feltétlen elsődlegességgel kijár a közjogi, emberjogi és erkölcsi védelem, és mindhalálig tartoznak a jobbak azért, hogy a minden időkben és valamennyi országban a Földön mindig védtelen lakosság tagjai közül egyetlen egy sem vesszen el, sem élete tönkre ne tétessék néhány állami védelemben glasszáló, multimilliomos bűnöző további bűnben és államvédelmi bűnözésben harácsolt dicsőségére és testi hasznára. Igen, a nép az első, nem a ti fajtátok. És ha egy állam bűnöző állam, amelyik körözés alá a bolhákat vonja, akkor a lakosságnak pedig az a feladata, hogy az állami, a valódi, teve nagyságú karaván tagjainak és vezető személyeinek körözési adatait hozza nyilvánosságra, és legalább szóval harcolhasson a fegyveres, nyomorítós, 14 szemlövésért, 60 fejlövésért gratuláló államvédelmi bűnözés maffiokrata összefogása és alkotmányos katasztrófája ellen. A csintalanfaj ellen. A júdásfaj ellen.

A Hírháttér várja azok jelentkezését, akik újabb adatokkal tudnak szolgálni az államvédelmi bűnözés eminens képviselőiről, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének szervezett bűnözőiről.

Veér András, a nemrégiben rákban, előre bejelentetten elhunyt pszichiáter főorvos, akinek nemzetközi visszhangot kiváltó bűntettei kellős közepette akarta 2002-ben előbb az SZDSZ, majd az MSZP országgyűlési képviselővé választatni, és aki Szabó István Oscar-díjas filmjében, a “Mefisztó”-ban volt kénytelen megmutatkozni a hitlerista miniszterelnökről készült szabói (“vér és becsület”, valamint “áramló” szabadságról szóló) gúnyjelenet legfőbb céltárgyaként, és aki a szocialista rendszer óta a mentálhigiéniának nevezett államvédelmi bűnözés legfőbb ideológusaként politikai megrendelésre és elvárások szerint nyilvánította elmebeteggé a politikai vezetés számára nem kívánatos személyeket, továbbá volt benne számos a személyiséget tönkre tevő, a memóriát elpusztító elektrosokk terápia elrendelésében, valamint pszichiátriai osztályokon és azokon kívül elkövetett brutális, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölésben. Veér András hosszú ideid az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) főigazgatója volt. Többek között szintén a képen látható többszörös gyilkos és sortüzes, csonttörő pszichopata és szociopata bűnöző, Kuncze Gábor egyik legfőbb védelmezettje volt, valamint a szintén a képen látható Medgyessy Péter és Orbán Viktor köztörvényes bűnözők végrehajtó embere.

Döme László, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főorvosa, Veér András, a rákban előre bejelentetten elhunyt vérpszichiátere, akinek állami maffiaügyei miatt életében az autóját is felgyújtották, több ember ellen, Veér András beosztottjaként vitt vezető szerepet civilek és nem civilek elleni kényszergyógykezelések, kényszergyógyszerelések és elmebeteggé nyilvánítások bűntetteiben.

Bognár Géza, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) orvosa, Döme László főorvos korábbi beosztottja, akit a felgyorsult rákos megbetegedése során elhunyt Veér András legfőbb vezetésével bíztak meg az irányban, hogy politikailag nem kívánatos személyeket, hamis adatokkal, állami felügyelet és elvárások szerint elmebeteggé nyilvánítson.

Kiss László orvos katonatiszt, pszichiáter főorvos-helyettes és igazságügyi elmeszakértő a Kádár-rendszer veleje óta szintén csak felfelé bukott a ranglétrán. Bár a Mitrohin-aktákból is tudjuk, hogy a szovjet érától kezdve tömegeket zártak pszichiátriákra és elmegyógyintézetekbe elmebeteggé nyilvánítva őket, egyetlen egy árva rehabilitáció és felelősségre vonás nem történt, mert nyugaton ugyanezekkel a módszerekkel dolgoznak a mai napig. A szocialista érában személyesen találkoztam olyan esettel, amikor a nyugatról visszaküldött személyt itt, Magyarországon, Magyar László pszichiáter-főorvos-ezredes, igazságügyi elmeszakértő vezetésével, nyugati alkuk szerint nyilvánították elmebeteggé, hogy eltussolják a körülötte kialakult politikus bűnözők botrányait.

Kiss László, a Kádár-éra óta orvos katonatiszt, pszichiáter főorvos-helyettes és igazságügyi elmeszakértő, Az imént említett Magyar László közvetlen beosztottja, aki a hírek szerint sajnálatos módon szintén tüdőrákos lett – van még egy bűnöző igazságügyi elmeszakértő, aki saját szavai szerint szintén tüdőrákban fog meghalni -, a Magyar Néphadsereg II. Számú Katonai Kórháza Ideg-Elme osztályának főorvoshelyettese a szocialista rendszer óta, alvilági kapcsolatai és betörések miatt is felfelé ívelő karrierje során számos rendőr és rendőrtiszt, katonatiszt, kém, valamint civil személy törvénytelen kényszerbezárásában, kényszergyógykezelésében és elmebeteggé nyilvánításában vett részt, a politikai vezetés és az orvos-, valamint pszichiáter és igazságügyi elmeszakértő-maffia igényei és szavazati szerint, 1990 óta szinte mindig állambírói, azaz vérbírói felügyelet mellett jóváhagyva a politikailag inkoherens személyek elzárásait, megkínzását és tönkre tételét. Manapság nagyon arat a rák, ugyanis ismeretesek konkrét ügyek, amelyekben a korábban itt és ezt követően említett, törvénytelenül eljáró személyek – volt katonák, pszichiáterek, NBH-ügynök, bíró, polgári alkalmazott és mások -, akiket hivatalos vizsgálatban történő kihallgatások helyett a szervezett állami bűnözés érdekében, ezekkel a bűnelkövető személyekkel összhangban felhasználtak, szinte kizárólag rákos megbetegedésben, illetve alapbetegségük “tragikus” felgyorsulásában haláloztak el az elmúlt néhány esztendő leforgása alatt. Ez természetes is, ahányszor kiterjedt és szerteágazó ügyekről van szó, hiszen az állam – nemzetközi háttérrel – sosem szerette a saját lábtörlőit, mert az állam alaptulajdonsága, hogy gyűlöli a tanúkat. Jobb megelőzni a bajt, és azelőtt meggyilkolni őket, hogy megborulna valami és kénytelen lévén beszélni kezdenének.

Zala Attila pszichiáter, az Echelon és a CIA magyar osztályának ugyancsak kiemelt figyelmébe ajánlandó állambűnöző pszichopatája, akinek szép nagyra nőtt, sok-sok millióba kerülő háza Kecskemét belvárosától nem messze, a Petőfi városban, az Énekes utca 9 szám alatt áll, az orvosmaffia és az állami szervezett bűnözés védelmében több haláleset eltussolására hajtott végre elmebeteggé nyilvánításokat, hogy hivatalos vizsgálatok szervezett állami bűnügyekben ne indulhassanak, és további megtorlások is kizárólag az áldozatok ellen foganatosíttassanak. Mindezen ügyekben meghatározó segítsége volt a helyi, az Izsáki úti pszichiátria pszichiáter főorvosának, természetesen a média által is agyonfuttatott, a Kádár-rendszer óta politikai-állami védelemben felfelé buktatott Szűcs Attilának (aki professzor, mint a rákban elhunyt Veér András volt). Arról is érdemes lesz egy fekete listát készíteni, kik az oka  bértollnokok, akik megjátszva a hülyét úgy tesznek, mintha az állami ügyekről a világon semmit nem tudnának, és mint Csintalan Sándor, a vérbírák adatainak nyilvánosságra hozásáért aggódnak.

A Tánczos Gáborral egy cellába zárt személy neve Magdics Tamás, aki állami megbízásból, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) embereként, valamilyen kis stikli ürügyén a Gáborral állami megbízásból összezárva hajtotta végre politikai igények szerint a kényszervallatásokat a hamis tanúvallomások kicsikarása érdekében. Tánczos Gáborra ez időben további nyomásgyakorlás érdekében pohár vízben feloldott, ismeretlen mennyiségű “gyógyszert” itattak meg, reggelente pedig arra ébredt, hogy öntudatlan állapotában injekciókat kapott (tűszúrásokat talált a karján), amitől olyan rosszul volt, hogy fekvő állapotában is forgott vele az ágy és hányingere volt. Ilyen állapotban folytatta le az áligazságügy az IMEI-s Magdics Tamással a kényszervallatásokat, a családot megfenyegetve, a Gábort pedig ilyen állapotban is – Spitz János vérbíró által – évekre eltiltva minden nyilatkozattól(!), hogy ne beszélhessen azokról a módszerekről és kínzásokról, amikkel a hamis tanúvallomások kicsikarása, valamint a védekezés totálisan lehetetlenné tétele érdekében az állampárti bűnözők bűnelkövetőkként cselekedtek.

Faller Ferenc vérrendőrtiszt, közpénzünkből fizetett állami kényszervallató legnevezetesebb ügye a Tánczos Gábor elleni kényszervallatások botránya, aki régi titkosszolgálati-államvédelmi módszer szerint arra próbálta rávenni az akkor még teljesen tapasztalatlan Tánczos Gábort, hogy megjátszva az elmebeteget, a tanúvallomásai totális negligáltatása érdekében a pszichiátermaffia elmebeteggé nyilváníthassa. Faller Ferenc, az állami kényszervallató verőrendőr azzal hitegette a Gábort, hogy akkor, ha megjátsza, hogy nem normális, az esetben az egész ország ünnepelni fogja, és nem sokára szabadulhat. A Gábor egy ideig meg is játszotta az elmebeteget, azonban a konstrukció megbukott, persze nem a bűnözők karrierje szempontjából, mivel a perverz szavakat sugdosó pszichopata bűnöző álnyomozó vezetőt, az állami Faller Ferenc verő- és kényszervallató rendőrbűnözőt szinte valamennyi verőemberrel együtt kinevezték és kiemelt fizetésekkel a mi vagyonunkból, közpénzekből folyamatosan és élethosszig tartó igényekkel fizetve előléptették.

Kubicsek András, Kecskemét rendőrkapitányaként mind a mai napig hírhedt verőrendőrtiszt hírében áll. Kubicsek András a sortüzes Gergényi Péter jó barátja volt, aki közvetlen kapcsolattartója, közvetítője és végrehajtója mind a mai napig Pintér Sándor, sokszoros gyilkos volt belügyminiszternek, a hazai robbantásos merényletek fő koordinátorának, többek között az orosz maffia, a KGB nem is titkoltan beépített embereként. Kubicsek András Gergényi Péterhez hasonlóan alakított karrierje során számos személy ellen elkövetett súlyos bűntettekben, gyilkosságok öngyilkossággá nyilvánításában, brutális kínzások irdatlan és iszonyatos tömegében, bizonyítékeltüntetések és bizonyítékhamisítások és cserék végeláthatatlan mennyiségében vitt vezető rendőrként szerepet, mely bűncselekményeit a helyi sajtó mindvégig az áldozatok egymás után sorakozó panaszai és hiábavaló próbálkozásai ellenében támogatta. A helyi média és az azzal összefonódott országos lapok bűnözői mind a mai napig az államvédelmi bűnözés védelmében tesznek feljelentéseket és indítanak lejárató kampányokat azok ellen, akik ezeket az ügyeket és a sajtó embereinek a helyi állami és államilag védett intézményi vezetők maffiájával való összefonódásaik egy-egy szeletét felszínre hozzák.

A 2006 őszi eseményekben csak a hülyék számára nem tetten érhetően és a mi pénzünkből szakérteni kívánt módon nem köztörvényes, politikai utasításokra cselekvő pártszolgálatos, náci stílust és vizsgálati alaposságot idéző vérbírók fényképei és adatai közül, akik a puhány, fehér galléros bűnözés jó nagy darabra kitenyésztett példányaivá, a sortüzes-csonttörős állami brutalitás és bűnszervezeti öltönyös-nyakkendős bűnöző alkatú pszichopátia maradandó fasiszta kövületeivé váltak:

Dr. Dénes Veronika (PKKB) igazi sodomai kövület, akinek munkásságában bőséggel tetten érhetők a posztkommunisták és a velük teljességgel összeforrott médiamaffia bűnözőinek és gyilkosainak védelme. Karácsonyi, szülinapi és névnapi stb. ajándékként – ahogyan a fajtájukbeli nemzetbiztonsági szolgálatoktól tanultuk – mi is elküldhetjük a 2006 október 23-án kifolyt szemgolyókról, tüdő- és fejlövésekről készült vérfröccsent fényképeket, ezzel az MP3-as hangfelvétellel együtt, hogy emlékeztessük Veronika vérbírónőt a fajtájára és borzalmas sorsára, hogyan fog Isten Bosszúját követően visítani a borzalomtól a kénkővel és tűzzel égő tóban, örökkön és örökké. A felvételt érdemes végteleníteni, és úgy továbbítani a végrehajtók bűnbandái tagjai számára.

Dr. Fuér Angéla (BKKB) bűnöző bűnszervezeti bíró levélcíme a következő:
1067 Budapest, Csengery utca 48.
Telefonszám: 1-321-7585, valamint a mobilszáma: 20-943-3375 volt.
Neki is kijár az államvédelmi visítás, a Gestapot, a nyilasos Terror Házát, a Rákosis Terror Házát, a Terror Házával összenőtt Nemzeti Nyomozóirodát, az ország rendőrségeinek vallatószobáit, fogdáit és hideg vizes zuhanyzóit idéző visítás. Íme a postázandó MP3.

Dr. Gábriel Éva (BKKB) telefonszáma: 1-355-1409
Levélcíme: 1122 Budapest, Városmajor utca 7.
Éva vérbírónő MP3-a és rémálma szintén csatolandó karácsonyi, újévi, szülinapi és névnapi stb. jókívánságainkhoz. Ha mostanában csak ennyi baja származik olyan bűntettekből, amelyekért életfogytiglan jár, akkor hálát adhat az Istennek, hogy a bűnöző fajtája helyett az ártatlanok visítanak és ordítanak szerte az országban a vallatószobákban és kínzókamrákban naponként. Ha Gábriel bér- és vérbírónő nem eléggé tájékozott kilétemet illetően, megkérem a nemzetbiztonsági szolgálatokat – azok ismerete nélkül ugyanis ember nem lehet sem ügyész, sem bíró egyetlen országban sem -, beszéljék el neki legalább alapfokon, ki vagyok és mennyire régi motoros, valamint messzemenően nem a fajtájából való áldozat a szakmában.

Martineczné Szilágyi Csilla bűnöző, bűnszervezeti, közpénzekből politikai szajha vérbíró és MP3-as prémiuma, minthogy nekünk, politikai üldözötteknek bűnözők fizetésemelésére nem telik, hiszen éppen amiatt nincsen pénzünk nekünk sem, a bűnözés pedig – a magukfajtájával szemben – büdös számunkra.

Mi – Csintalan Sándor politikai ringyóval ellentétben – nem a hozzá hasonló, multimilliomos állami bűnözők és alkoholista vérügyészek és vérbírók még hatalmasabb mennyiségű közpénzekből folyósított finanszírozásáért és személyi adatainak védelméért, hanem a csintalanista állami bűnözőkkel szemben a lakosság biztonságáért, jogaiért, vagyonáért, élethez és jogbiztonsághoz, valami az emberi méltósághoz fűződő jogainak tiszteletben tartásáért és halálig tartó védelméért aggódunk. Söpredék.

Ráczné Kschwendt Katalin vérbíró (PKKB) MP3-a és telefonszáma: 26/-336-834
Levélcíme, ahová a Kedves Olvasók Csintalan Sándor jókívánságait a 2006 október 23-án kifolyt szemgolyókat ábrázoló borzalmas fényképekkel, valamint halálhörgésekkel, és a megkínzott nők október 23-i, videofelvételekről letölthető visításaival együtt elküldhetik: 2097 Pilisborosjenő, Panoráma utca 65/b

Dr. Stummer Attila (PKKB) egyike a 2006-os vérbíróknak azok közül, akik azóta szépséges karriereket kezdtek befutni, ahogyan minden korban így van ez, ahányszor a politikai maffia eminenseit érzékenyen érintő állami bűncselekmények elkövetéséről van szó.

Dr. Tatár J. Tamás (BKKB) levélcíme és lakcíme:
1046 Budapest, Lakkozó utca 39.

Dr. Vasvári Csaba (PKKB) bűnöző vérbíró, aki tetteit bűnszervezetben hajtotta végre, ezért a szabálysértésért kijáró szemkilövés, kínzás, csonttörés, életre szóló megnyomorítás, tüdőlövés, fejbelövés, koncepciós per, életre szóló megbélyegzés, rokkant nyugdíjazás mellett – a jogegyenlőség követelményei miatt – nem csak a hatályos törvények szerinti életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő; levélcíme és lakcíme:
1133 Budapest, Kárpát utca 9., 4.em. 4.
Telefonszáma: 1-801-2433

A bűnszervezetben tevékenykedő, a politikai utasítások és elvárások szerint saját testük pillanatnyi hasznára cselekvő, a hatályos törvények szerint életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő vérügyészek fekete listájából (lássuk, kik azok, akik még fel akarják magukra hívni a figyelmet!):

Dr. Falvai Zsolt vezető ügyész (Budapesti Nyomozó Ügyészség) 1044 Budapest, Megyeri út 224. Vezetékes: 230-9428

Dr. Palásti Márta (Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség) visítása és telefonszáma: 1-292-4207, mobilszáma: 20-369-1967.
Címe, ahová a telefonszámokon kívül visítása postázható, a következő: 1184 Budapest, Dolgozó utca 3/c.

Emlékezhetünk arra, hogy Kubicsekék (a Gergényi klánból) ellenségeiknek, mert azok becsületes és erkölcsös életre, valamint törvényes eljárásra vágytak, gyászzenéket sugároztak telefonon. Ugyanez a fajta – hasonszőrű klánokból – véres felvételeket, kínzásokról és állami gyilkosságokról készült felvételeket és egyebeket szokott postázni az áldozatoknak és a politikai üldözötteknek, teljes nemzetbiztonsági fedezékkel szerte a Földön, mert ez egy faj, egy alávaló szociopata bűnöző bűnszervezeti maffiacsürhe, ahol semmi nem gyűlölendőbb és irtandóbb, mint a törvény és az ártatlanság, az egyenlő bánásmód, és nincsen megvetettebb az áldozatoknál, akik az igazság világosságára vágynak, vagy csupán szeretnének ettől a vérengző fajtától nyugton és békében életben maradni. Ezek a titkosszolgálati módszerek nagyon kiválóak, csak az a baj velük, hogy valahogy ritkán nem az állami bűnözőket találják meg. Mi segíthetünk ezen mindannyian, akik csodálatos tetteikre emlékeztető MP3-as telefonos üzeneteket adunk.

A közérdekű adatok e helyütt megvalósított közzétételének ötletéért külön köszönetet szeretnénk mondani Csintalan Sándor MSZP-s, majd Fideszes pszichopata bűnözőnek, a Mossadnak a Magyar Köztársaság elleni ellenséges titkosszolgálati tevékenységét radikálisan elősegítő és pártoló hazaáruló bűnözőnek, akinek a fia, Csintalan Márton mind a mai napig Izraelben tanul, sértetlenül, amiről tudjuk, hogy egy olyan államban, mint Izrael, nem lehetséges másként, csak ha a szülő (Csintalan Sándor) maga is maradéktalanul kiszolgálja a Mossad (Moszad) érdekeit. Csintalan Sándort azért illeti köszönet, mert az ő uszító, a vérbírókat és a csonttörő bűnözést pártfogó és a lakosság ellen uszító alkotmányos megsemmisítést jóváhagyó és elősegítő, valamint – nem csalás, nem ámítás(!) – a Mossad által Magyarország felvásárlásának tényét is letagadó propagandája nélkül ez a kiemelten közhasznú tényfeltáró körözési lista és kordokumentum nem jöhetett volna létre.

Kérjük, hogy akik új adatokkal és további nevekkel tudnak szolgálni a médiamaffia által elhallgatott pszichopata, szociopata, fehér galléros bűnözőkről, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét bűnszervezetben megsemmisítő, ezért életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, fegyházban letöltendőre ítélendő bűnözőkről, írjanak a Hírháttér címére, vagy keressenek a Hírháttérrel közvetlenebb kapcsolatot.

Molnár F. Árpád
azoknezo@citromail.hu
http://hirhatter.t35.com

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2007 december 19..

4 hozzászólás to “Körözési lista a fehér galléros bűnszervezeti bűnözés ellen nevekkel, címekkel, telefonszámokkal”

  1. A Magyar parlament teljes létszámát kell likvidálni, az életfogytiglan kitüntetés lenne a számukra.

  2. http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:LAG950V8KR4J:elegvolt.blogter.hu/373867/melysegesen_gyulolom_a_magyar_rendorseg_szemelyi_allomanyat_1983_ota+falvai+zsolt&cd=13&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

  3. és mi a Te címed, telefonszámod?

  4. Ki az a te? Ezt a Blogot hajdan a Molnár kezdte, aztán A HÍRHÁTTÉR Keresztyénjeivel folytatták. A HÍRHÁTTÉR Címe és telefonszáma – hiába próbálta orbánpatkány és bandája több házkutatással, fegyveres fasiszta elhurcolással és tömeges, mániákus megszállott és paranoiás schizophreniás elmebeteg elkbozásokkal és abszolút betiltásokkal eltakarítani még a nyomát is – 30/919-6386, a fasiszta elmebeteg despota antikrisztusok és júdásfasiszta gerinctelen Emberiséggyilkos terrorista bűnözők betiltásai ellenére a mostani legújabb HÍRHÁTTÉR-főhely pedig a hirhatter.org címen található.
    Ide fordulnak tehát a fasiszta államállatok és pártróger férgek által gyűlölt és üldözött, világszerte élő politikai üldözöttek, állampolitikai pszichiátriai üldözöttek, betiltottak és Echelon-Tanúk az egész világból. És a fasiszta, bognár-pintér-veér-zala-szűcs-söpredékfaj ezek mindegyike ellen is hiába kínlódik, mert mindet bukásra készítettük elő. Nem kívánságműsor.
    Tehát a fasiszta bűnözők és elmebetegek is ezen a telefonszámon kérhetnek találkozót bármelyikünktől, a Molnár F. Árpád Úr pedig bárkivel szívesen találkozik személyesen is, és nem csak azért, mert az elmúlt években tucatnál többen haltak meg rejtélyes okokból azon közvetlen ismerősei közül, amik bármikor korábban a Molnár Úr ellen, az állam oldalán folytattak üldözéseket, hanem mert attól is a legjobb, hogy van vele valami, ami egy fél gondolatra is olyan láncreakciót indíthat be, ami…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: