HÍRHÁTTÉR RÁDIÓ: “Magyarországon nincs demokratikus államrend” – Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke a Hírháttér vendége volt

Az összeállítást Molnár F. Árpád készítette

Az adás meghallgatása MP3
Letöltés és sokszorosítás MP3

Tartalom: Sebők István az Alkotmány hibáiról, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, az Országgyűlésről, az ügyészség és a bíróság hibáiról és bűncselekményeiről.

Részletek az adásból (Sebők István pártelnök szavaiból):
– Magyarországon nincs demokratikus államrend, és ami nincs, azt nem lehet megdönteni.

– [Az Országgyűlés pártjai nem alkottak meg új Alkotmányt] elsősorban azért nem, mert ez volt az ő érdekük.

– A magyar bíróságnak a legnagyobb hibája jelenleg, hogy dr. Lomnici Zoltánnak hívják a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Gyakorlatilag tönkre tette a magyar bíróságot, a Legfelsőbb Bíróságtól kiindulva egészen ma már lent a legkisebb városi bíróságokig.

– A bíróságokon működő bírók egy része mind értelmileg, mind erkölcsileg alkalmatlanok arra, hogy bíráskodjanak.

– Ha valamelyik bíróságon bűncselekményt követnek el, (…) akkor azonnal jelentkezik Lomnici, és kitüntetésre javasolja az adott bíróságnak az elnökét, mint nemrég ezt Tatabányán is előfordult.

– Lomnici Zoltánnak 2008-ban lejár a mandátuma, és reméljük, hogy a bíróság környékéről is el fog tűnni.

– [Lomnici a bíróság leterheltségi mutatóit] Természetesen azzal a statisztikával támasztja alá, amit ő hamisított meg.

– Ha egy bíró elkövet egy mulasztást – akár szándékosan, akár véletlenül, akár lefizették -, akkor a többi bíró ennek a bírónak a hibáját nem hajlandó elismerni.

– Az ügyészség egy öntörvényű, minden ellenőrzés és minden hatalom [ellenőrzés] nélkül működő testület.

– Sok bűncselekmény, korrupciós ügy az ügyészség miatt van az országban eltussolva…

Az adás zenei összeállításában:
Özge Fışkın & Levent Yüksel: Unutulurmuş
Richard Strauss: Ím-ígyen szóla Zarathustra, Op.30.

Az adás meghallgatása MP3
Letöltés és sokszorosítás MP3

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.
Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2008 február 23..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: