A “cigánybűnözésről” értelmesen, azaz ahogy tilos és üldözendő

A “cigánybűnözésről” értelmesen, azaz ahogy tilos és üldözendő –  (és) az ún. “cigánybűnözés” népi és szociológiai vonatkozásaiból

Értelmesen az ún. “cigánybűnözésről” Lakatos Attila cigányvajda

Nem az a fő probléma, hogy használunk olyan – a szociológiában következetesen létező, a nép esetében butító és barbárrá tevő – kifejezést, hogy “cigánybűnözés”. A gond az, hogy ez a kifejezés már régen nem tudományos kérdés, hanem a népi düh és gyűlölet tombolásának egyik kiélési területe. Ugyanis a magyar – mint minden társadalom, mert emberből van, ezért – általában véve alacsonyrendű, barbár, gyűlölettel teli. Így ami tudományos, szociológiai elemzés, kutatás és megoldási alternatívák formájában lehetne terminológia, ehelyett a gyűlölet, az egységes megvetés, a faji nyomásgyakorlás és a Jézus Krisztus Tanításaival szemben nem a tettek, hanem a bőrszín és a külső szerinti általános gyűlölködés szinonímája lesz.

A Kádár-rendszer ezt sok egyéb értelmes stratégiai realizálás mellett azért is tudta jól kezelni, mert tagadta, hogy a cigányság és a magyarság között különbségek lennének, miközben suttyomban értelmes, haladó, progresszív módszerekkel szinte 100 %-ban felszámolta a különbségeket. Az emberi barbárságnak, a nép egységes butaságának és alsórendű ösztöneinek – melyek az elmúlt években tudatos plántálás eredményeképpen megjelentek és elharapóztak – nem adott teret. Ma azonban azok, akik az általuk “cigánybűnözésnek” nevezett kérdés kapcsán szónoklatokat tartanak és megmozdulásokat szerveznek, a jól bevált és sikerrel alkalmazott megoldási alternatívák és technikák összesét elvetik(!), valamennyit(!), és helyette a társadalmi feszültségek, a kirekesztés és a gyűlölet sokszorosát előidéző lépésekhez folyamodnak. Ennek lelki háttere, mentális-ösztönös mozgatórugója éppen olyan antiszociális, amilyen maga a bűnözés is: eredete az ösztön, az érzelmi kíméletlenség, a mások lelki állapotával szembeni brutális közöny. A jobboldal a problémákat ezen a téren nem elhárítja, hanem előállítja, miközben részben ugyaneme lelki motivációs háttérből üldözi is azokat, akik bármiféle értelmes és sikeres, bevált(!) megoldásokat kínálnak.

Hogy mennyire barbár a nép és mennyire esztelen – és itt ugyanúgy lehet a népet annak alapos ismerete miatt sikeresen uralma alá hajtott népi bálványokat, Hitler és Sztálin nézeteit idézni, mert mindkettő helyesen látva mélyen megvetette a nép értelmi és stratégiai, valamint döntési képességeit -, bizonyítja az is, hogy a Hírháttérnek az “A cigánybűnözés végső megoldása” című filmje abszolút osztatlan elhallgatás tárgya lett az egész jobboldali média részéről, mert nem gyűlölködik, nem megvet, hanem A MEGOLDÁST KÍNÁLJA, ugyanakkor a jobboldali szavazók közül nagyon sokan, akik a népi jobboldalhoz, s mivel népi, ezért – mert mindegy, hogy ami népi, az bal- vagy jobboldali, ott már a tömeghatás és az ösztönállati barbarizmus lesz domináns – a barbár butaság megtestesüléséhez tartoznak, ahol már relevánsan hanyatlott az értelem, szemben az ösztön és a gyűlölet előre törésével, azóta is folyamatos támadás tárgya lett.

Jellemző, hogy az ún. “cigánybűnözést” is érintő, főképpen Vona Gábor tetteit és mulasztásait ostromló hangfelvétel esetében egyetlen jobboldali lap mert támadást indítani, mégpedig a Vona Gábor szócsöveként számon tartott Barikád, melynek éppen azért, mert Vona Gábor szócsöve, ezen egyszerű, és a politikában, valamint a vállalkozók között alkalmazott megfigyelési módszerek adoptálása és felkarolása lett volna a feladata a ma már régen nem szociális, hanem az alsótársadalmi rétegek által “cigánybűnözésnek” nevezett gyűlöletterminológia tartalmi megoldására.

A “cigánybűnözés” terminológia használata és alkalmazása tehát ma már hangsúlyozottan nem megoldandó probléma a jobboldalon, nem, megoldásról szó sincsen, sőt, az az ellenség(!), aki valódi megoldásokat kínál, hanem a “cigánybűnözésnek” nevezett terület a gyűlölet kifejezése és eszköze, amit – és ez is törvényszerű – ma már egyre kevesebben titkolnak. Ennek oka az, hogy a politikai jobboldal nem jóindulatúan, megoldandó problémaként kezeli a kérdést, hanem mint ellenségképet veti, teljes szakmaiatlansággal és következetlen, vagy nagyon is következetes szavazatgyűjtés érdekében a világ minden részén nagyon könnyen manipulálható, szellemileg és erkölcsileg lepusztítható, elbutítható és lealjasítható néptömegek elé, akik nagy tömegben és nagy masszában – a szociológiában ismert törvények ezek – mindig barbárak, mindig esztelenek és felelőtlenek, s mindig az állati barbarizmus és buta elvadulás az, ami a tömegeket leginkább meghatározza, s melyek mentén a legkönnyebben manipulálható.

Szeszák Gyula olajügyész (főügyész), az egyetlen ügyész, aki értékelhetőt is tett az elmúlt 50 év során, helyesen állapította meg, hogy nehéz Vona Gábor motivációit felfedni. Én ehhez hozzáteszem, hogy ez azért is igaz, mert azokat a tömegmanipulációs technikákat, amiket a népet rendkívüli módon megvető Hitler is alkalmazott, és amiért Hitler sikerrel lett népi bálvány, Vonáék is borzasztó tetten érhető evidenciával alkalmazzák, de nehéz eldönteni, hogy Vona Gábor esetében ez mennyire tudatos, mennyire szavazatgyűjtési technikák, vagy mennyiben egyszerű ösztönállati vakság és barbárság áll a háttérben, azaz mennyire tudatos a társadalom e téren való lealjasítása.

Végül: mit tudnánk tanácsolni a romáknak, hogyan kezeljék ezt a problémát?

Néhány pontban, nagyon röviden a biztos győzelmet hozó technikák közül:

– Annak elismerése, hogy a romák között tényszerűen több a szervezettséget nem igénylő bűncselekmények száma, hangoztatva, hogy ugyanakkor az országot tönkre tevő, 80 milliárd dolláros államadósságot felhalmozó, a politikai gyilkosságokat tömegével elkövetett és a legsúlyosabb katasztrófa-helyzeteket előállított echeloni, háttérhatalmi globalizációs bűnözés – a Moszad, a KGB, a CIA és a BND maffia-szervezettségével és pusztításával egyben – messze meghaladják a cigányok elkövetési és szervezettségi mutatóit. Azaz a legtöbb kárt a globalizációs bűnözés okozza, melyről éppen ezért az ún. “cigánybűnözésre” terelik a figyelmet, melyek semmiben nem hasonlíthatók az előbbi súlyához, különös tekintettel arra, hogy a fehér faji globalizációs bűnözés – amely kitermelte Hitlert és Sztálint is – az egész bolygó elpusztításával naponként fenyeget.

– A roma vezetők és aktivisták kifejezik, hogy nem azonosulnak azokkal a romákkal, akik bűncselekményeket követnek el, hanem pl. a Jézus Krisztushoz hasonlóan – Aki a halmozottan istentelen zsidókkal szemben Tanította – megvonják tőlük a jogot, hogy romáknak, cigányoknak nevezzék magukat, ugyanakkor mindig felhívják a figyelmet arra, hogy Jézus és az egészséges emberi erkölcs sosem származás, hanem tettek szerint osztályozza az embereket és eképpen is fogja Megítélni őket.

– A cigányság elleni támadások esetére Gandhi szelíd tiltakozásával élnek, aki soha nem küldte embereit senki ellen, sőt, az állami üldözéssel szemben is a passzív, békés, gyakran teljesen néma ellenállás morálisan elsöpörhetetlen módszerével élve, az ütlegek ellenében is annak passzív eltűrésével harcolt és aratott világtörténelmi győzelmet (mellesleg a fehér fasiszta állami és népi gyűlöletbűnözéssel szemben).

– A jobboldali felvonulások mind a cigányokat, mind a nem cigányokat aljasító és leépítő ösztönállati motivációival szemben a Jézus Krisztus Igéjét hirdetik, Aki soha az életben nem szervezett volna faji felvonulást pl. a rómaiak házai előtt csak azért, mert a megszálló és pogány, istenkáromló rómaiak között akármekkora létszámban bűnözők is vannak. Azért sem tette ezt soha, mert Jézus sosem mosott össze tömegeket, hanem mindig precízen ügyelt arra, hogy mindenki tettei szerint nyerjen besorolást.

A Mindenható Istennek és a Jézus Krisztusnak Nevében
Molnár F. Árpád, a Hírháttér főszerkesztője

A cikkben ajánlott film, amellyel szembeni ún. “jobboldali” gyűlölet a magyarság szégyenletes történelmi tragikomédiájának részévé fog válni. Nem jóslunk, hanem a tényeket mondjuk el. :
BETILTOTT FILM! 2008-07-24. – HÍRHÁTTÉR TV: A cigánybűnözés végső megoldása – Újra mondjuk el, hogyan kell megszüntetni a (cigány)bűnözést
/Molnár F. Árpád/

Tartalom: A sokadszor, hiába sulykolt megoldási alternatívákkal áll elő a Hírháttér Televízió a cigány- és egyéb települési bűnözés teljes felszámolása és megsemmisítése vonatkozásában. Minthogy megoldást kínálunk, így a jobboldal egyre lecsúszottabb rétegei ezt a filmet betiltatták. (Film, 11 perc)

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2008 szeptember 25..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: