Evo Morales háborút indított önmaga ellen – Avagy hogyan vált nehéztüzérséggé Rózsa-Flores, miután megölték

Molnár F. Árpád

A cikk publikációját követően érkezett: A Jobbik támogatói is benne voltak Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolásában? Rövid cikkünk a feliratra kattintva!

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a napokban Bolíviában, Evo Morales indián származású despota elnök utasítására meggyilkolt horvát-magyar-bolíviai állampolgár Rózsa Flores Eduardo bolíviai ellenálló tevékenysége kapcsán többek között azt nyilatkozta, hogy Rózsa Flores Eduardo bolíviai védelemszervező tevékenysége beavatkozás volt egy másik állam belügyeibe.

A sötét középkori, mesterségesen lebutított és sötétségben tartott népi állatkertű Magyarországon az egyébként lepusztult környezetéhez képest haladó szellemű Nógrádi György ezen állítása természetesen nem állhatja meg a helyét, minthogy Rózsa-Flores bolíviai állampolgárságú is volt, így állampolgárként nem avatkozhatott be idegen állam belügyeibe, hanem – saját felfogása szerint – hazafias kötelességét végezhette. Ha vonatokat robbantott volna, abban az esetben is biztos, hogy egy dél-amerikai tömeggyilkos drogdiktátor bűneit és bűntetteit akkor sem tudta volna túlszárnyalni. Jézus Azt Tanítja a Morales-féle világi bűnözőkről: a gonoszok mások szemében a szálkát keresik, a gerendát pedig a saját szemükben semmibe veszik. A szúnyogot megszűrik, a tevét pedig elnyelik.

nogradi_gyorgy_biztonsagpolitikaiNógrádi György biztonságpolitikai szakértő azt olvassa, hogy óvatos, de nem a dél-amerikai diktátorok miatt. Hanem ez ugyanis valami, továbbá a tapasztalat.
(Molnár F. Árpád)

Evo Morales, a háttérhatalmi, illuminátus tömeggyilkos ellenében tehát nem sok olyan tevékenység létezik, ami nem keresztyéni mértékkel nézve erkölcstelennek vagy túlzásnak nevezhető, sőt, egy állampolgárnak – ha nem keresztyén, mert akkor nem ölhet – kötelessége is, hogy mások élete védelmében egy gyilkossal szemben – ha pl. a hatályos magyar törvényeket nézzük – erőszak alkalmazásával lépjen fel. A törvények világszerte engedélyezik az emberölést is, ha az saját vagy mások élete védelmére irányul. Egy moralesi tömeggyilkos élete a hatályos törvények szerint tehát fabatkát sem ér, hiszen naponta követi el keresztyének és védtelenek, valamint mindenek ellen a legbrutálisabb kínzásokat, csonkításokat, és tömegével a politikai gyilkosságokat.

Evo Morales tevékenysége természetesen veti fel a világ államainak kormányzati és titkosszolgálati szerveiben, valamint pénzügyi stb. köreiben a meggyilkolásának lehetőségét. A világ államaiban a gyilkosság – hála a Hírháttér minden más médiumot elsöprő tényfeltárói működésének, ma már egyre kevesebben nem tudják ezt a tényt – napi téma. A politikai gyilkosságok a titkosszolgálatokban bevett, napi szervezésű és végrehajtású cselekedetek. Olyan rutin, mint amikor az irodai dolgozó beérve a munkahelyére, üdvözli a munkatársait és bekapcsolja az irodai számítógépet. Ez napi procedúra, mint a felkelés, a felöltözés, a busszal stb. való munkahelyre utazás.

Minthogy mi keresztyének vagyunk, így politikai gyilkosságot nem támogathatunk, hiszen az Isten kárhozattal bünteti a gyilkost, azonban tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű, viszont a Teremtő óvjon mindenkit attól, hogy bárki megöléséhez nemhogy szavát, de puszta gondolatát adja. Mert aki fegyverrel harcol, fegyver által is vész el.

Miközben bűnös valónk miatt sem nekünk, sem a nem PÁRT-idióta bolíviaiaknak nem hiányozna Evo Morales, ha a titkosszolgálatok likvidálnák, beszéljünk az egyéb módszerekről is, amikkel egy ilyen bajkeverő, mindenkinek gonoszként problémát okozó tömeggyilkost, aki fajtájának (az első indián származású bolíviai elnök) példásan lejárató szégyene és szemete, félreállíthatjuk, elszigetelhetjük, illetve előidézhetjük riválisai és ellenségei részéről történő likvidálását, és a Föld színéről való eltakarítását.

Evo Morales rémuralmának egyik meghatározó részét, gerincét a drogkartellek és az egész világ titkosszolgálatai orra előtt zajló interkontinentális kábítószerkereskedelem biztosítja. Morales nem uralkodója ezeknek a kartelleknek, hanem a bandák földjén konkrétan körülhatárolható és meghatározott drogmaffiáknak a támogatottja és előre tolt figurája, akinek az a dolga, hogy biztosítsa a tömeggyilkos drogbárók, kokainbárók és érdekeltségeik büntetőjogi mentességet, a területszerző és leszámolásos tömegmészárlásokat.

Ha Morales-szel szemben fel akarnak lépni, annak számos módja közül – a bőség messze meghaladja egy cikk kereteit – kézenfekvően adódik a HAARP-pal és más katonai eszközökkel a bolíviai kábítószer-ültetvények tönkre tétele, a növényeken kiterjedt betegségek előidézése, illetve az ültetvények gombákkal történő elpusztítása, melyhez szintén nem kell sem spórát szórni a levegőből, sem Bolívia közelébe menni, mivel a HAARP-pal olyan körülményeket lehet teremteni a kontinens túloldaláról, ami végzetes elgombásodást okoz az egyébként semmiféle kárt nem okozó csekély gombaspóra állandó jelenléte által. (Csak mellékesen az elavult, de használatos módszerek közül: pl. egy felszerelt, látszólag egyéb célokból a műveleti területen vagy államban közlekedő kisrepülőgépből, egy műholdon keresztül figyelt, a világ bármely országából egyetlen rádióimpulzussal végrehajtott művelettel bárhol, bármilyen területet bármivel be lehet szórni, bármekkora emberi, állati vagy növényi pusztulást okozva.).

A fenti és egyéb államközi akciókhoz, ahol a cél az interkontinentális drogterjesztésen túl a piaci erőviszonyok stb. megváltoztatásával állami vezetők bukása és meggyilkoltatása stb. – ha az Isten Úgy Végezte -, pillanatok alatt össze lehet hozni egy világkoalíciót is, ahol az Evo Moralest támogató drogkartellek tönkre tételét, a kokaint tízezer tonnaszám Európába és a világ különböző részeire szállító hajóik rajtaütésszerű lefoglalását, illetve – mivel politikusokról van szó – Evo Morales üzleti és politikai ellenségeinek támogatását, az ő bizonyos fajta védelmük biztosítását, hogy a Föld végleg megszabaduljon ettől a fékezhetetlen tömeggyilkos despotától, aki kétségkívül csaknem az egész világnak terhére van, folyamatosan, egyik láncszemből a másikat következve naponként meg lehet szervezni.

Annak sincs semmi jelentősége, hogy a Moszadnak mennyire van benne a keze az általa annyira gyűlölt Rózsa-Flores és társai meggyilkolásában, mint háttértámogatóké, mert ezzel együtt és ettől függetlenül is roppant kompromittáló Evo Morales puszta életben hagyása is mind a Moszad, mind az USA, mind számos más ország számára, ráadásul egyértelmű, hogy az ilyen putyini kérkedéssel és fölöslegesen végrehajtott (pl. a közvéleménykutatások szerint csak minden negyedik bolíviai hisz abban, hogy Rózsa-Floresék meg akarták ölni az elnököt), más államok ellen ritka ellenséges viszonyokat folyamatosan generáló politikai gyilkosságok olyan következményekkel járnak, amik miatt bármikor, bármelyik egyébként passzív, vagy addig szövetségesi viszonyban lévő ország diplomáciájára is sor kerülhet.

Tegyük hozzá, hogy senki nem ölheti meg egy európai állam köztiszteletben álló médiaszereplőjét és színészét büntetlenül. Túlzással ahhoz hasonlíthatnánk, mintha idejönne egy dél-amerikai szappanopera sztárja, s mivel ott lakik, ezért kokainnal a “csomagtartójában”, Gyurcsány pedig rajtaütéssel, minden létező törvényt és szabályt megszegve rátörne és agyonlőné, utána belekötne kvázi az egész világba. A “túlzás” kifejezés is kétértelmű, mert – beszéljünk nyíltan – egy dél-amerikai drogállam, bandaállam, amilyen Bolívia is, minden tekintetben alacsonyabbrendű kultúrát, antiszociális vadállami körülményeket, alsórendű törvényes állapotokat, jog- és létbiztonságot mutat, mint bármely európai állam. Nem egészséges dolog, amikor egy alsóbbrendű a hozzá képest minden főbb tekintetben sokkal felsőbbrendűek ellen indít bűnöző háborút. Ennek semmi köze a rasszizmushoz. Arról van szó, hogy egy bűnöző állam és annak tömeggyilkos despotája egy hozzá képest sokkal becsületesebb állam ellen hadviselésbe kezd. Mintha a bűnöző üldözné a törvényt. A bűnöző alsóbbrendű, a törvény vagy a béke felsőbbrendű. Bolívia legragyogóbb állapotában is maximum annyira ismerhette a “demokrácia” fogalmát, amelyre Morales hivatkozik, mint Brezsnyev Szovjetuniója.

Ha politikusokban gondolkodunk, lobbikban és támogatókban kell gondolkodnunk, mert a politikus másként ritkán tud gondolkodni, de aki értelmes, tudja, hogy valójában semmiféle koalícióra és érdekegyesítésre nincs szükség. Mert a Világhatalom egyetlen kézben van – az ateistáknak a Bibliai Fenevad, azaz a Globalizáció ura, a keresztyéneknek a Mindenható Isten Kezében -, így egyetlen Hatalom Kegyelmi Áldása szükséges, a többi csak kirakat és bábszínház. A politikusok kicsinységét bizonyítja, hogy szüntelen azt lesik, ki támogat valamit és ki nem. Pedig ha valaki Isten Áldásából megfelelően pozícionált, és nem képvisel rossz célokat, sőt, ha Istent és a Jézus Krisztust hirdeti, a világon bármit megkaphat. Ami áldást pedig nem tud a lakosság számára biztosítani, azért pedig – régi Isteni Törvények ezek – megfizet a lakosság és az, aki a népet a jótól visszatartja. A jó ellensége pedig – A Bibliába a Legfőbb Hatalom Által Szervezve Leíratott Történelmi Tanúságtételeket vizsgálva – általában a király volt, aki ellen volt, hogy egyetlen konkrét gyilkosság, mely meghaladta a Teremtő tűréshatárát, olyan Isteni Megtorlásokhoz vezetett, amely előre bejelentetten nem csak a király halálával, de családja kiirtásán túl még a kutyáinak is a kivégzésével végződött. S minthogy a jóra gonosszal fizetés, de a puszta butaság is az értelmet és a Jót képviselő Istentől való keresztyén Áldására van, így minden, ami a világnak kárhozatára, az az elkülönített, megszentelt keresztyéneknek örök dicsőségére és a Kozmoszba történő felvételi időszak végeztével a Kozmikus, Mennyei, uralkodói rang, pozíció és hatalom megalapozására és kiépítésére szolgál.

A cikk publikációját követően érkezett: A Jobbik támogatói is benne voltak Rózsa-Flores Eduardo meggyilkolásában? Rövid cikkünk a feliratra kattintva!

(A cikk megírása: 2009.04.23.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2009 április 24..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: