A magyarverő Vona-pártnyomorultak és a kurucpatkányok juttatták börtönbe Budaházy Györgyöt (Budaházyt védett filmünkkel!)

“Engem mindig úgy kerestek meg Budaházy-ügyben, hogy perdöntő, amit mondok! Szabad legyen vagy le lehessen csukni!”
/Molnár F. Árpád/

Molnár F. Árpád

budahazy_gyorgy_jobbrolBudaházy Györgyöt 72 órás NNI-s (Nemzeti Nyomozóiroda) fogva tartás után előzetes letartóztatásba helyezték. Az NNI és állami csatlósai állítása szerint a Magyarok Nyilaiként vádolt, egy hónapja fogva tartott öt személy között volt, aki Budaházy György ellen tanúskodott az elmúlt időszak Molotov-koktélos és egyéb dobálózásokhoz hasonló ügyei kapcsán. Budaházyt akkor vették őrizetbe, amikor a Teve utcai rendőrkuplerájba betérve engedélyeztetni akarta a Magyarok Nyilaiként fogvatartott öt személy szabadlábra helyezése érdekében szervezni kívánt tüntetést.

Aki ilyen jellegű tetteket követett el, mint Hiller István háza, Szilvásy György udvari ajtaja vagy terméketlen földjének összekormozása stb., Molotovos ijesztgetések és hasonló puffogtatások, annak velem kellett volna szövetkeznie, mert aki mellettem van, azt fogják legutoljára előállítani, ugyanis 2000 óta drasztikusan küzdött mindenki, nehogy média elé kerüljek. Azaz – angol eredetű titkosszolgálati kifejezés – D-Notice (központilag elrendelt elhallgatás) alatt állok azóta, hogy a rendőrség és a titkosszolgálatok, valamint az összes párt és államvédelmi bűnszervezet ellen a 2000-es esztendőben szembe kerültem. Annak idején Orbán Viktor és a zsidók, ezért pillanatok alatt az MTV, a tv2 és mindenki arra röffent össze, hogy semmiképpen nyilvánosságra ne kerüljön a nevem és az előéletem, mert félő, hogy valamennyien belebuknak. (Legutóbbi szélesebben ismertető cikk címe: “Nehézsúlyú keresztmetszet Molnár F. Árpád nemzetbiztonsági testamentumából (KLIKK!)“.) A D-Notice főleg azt követően, hogy az Internet elterjedt, azt is jelentette, hogy aki csak a közelembe került, az nemhogy az őrizetbe vételtől védve volt (nehogy engem véletlenül ki kelljen hallgatni vagy bekerüljek a médiába), de az ellen is teljes védettséget szerzett, hogy az utcán a maffia bármely al- vagy főállami szárnyából szervezve összeverjék vagy lelőjék! (Az alvilág ama bandája nem alvilág, csak kiscserkészek szaladgáló tábora, amelyiknek nincsen állami, nemzetbiztonsági háttere, amely halál pontosan meghatározza, hogy pl. megtámadhatják-e az ellenségüket, vagy megölhetik-e. Azaz mennyire féljenek a lebukástól vagy az akár titkosszolgálati, tehát állami gyilkosságtól, ha engedély nélküli bűntettet követnek el. Az alvilág így működik. A bűnözés szervezett keretek között, engedélyekhez van kötve, melyekben a Háttérhatalom alatti állami titkosszolgálatok szavazatai és belharcai, valamint nemzetközi háborúi döntenek pillanatról pillanatra.)

A Jobbik meghatározó emberei, mint Vona Gábor, Für Lajos (katonai kémfőnök és titkosító miniszter), Morvai Krisztina (a háttérhatalmi Baló György felesége), Gaudi-Nagy Tamás (ügyvéd) ellenségeinket, és az Emberiség ellenségeit a meghatározó és mérvadó nemzeti sajtókként reklámozva azért kerültek mindig, mert 2001 óta – így mondják ezt az állami szférákban, ahol a felsoroltak is tenyésznek – mindenki tudta, hogy ki vagyok, s hogy az állammal szemben folytatok heroikus küzdelmet, hiába próbálva fellázítani a rendszer lebuktatására a titkosszolgálatot és annak ügynökférgei tömegét. Tehát amiért elhallgattak – azaz kezdettől hazaárulók voltak, és tetézve mindezeket pártsajtóikon keresztül indították folyamatos támadásaikat minden létező nemzeti tényfeltárás és emberi jogvédelem ellen -, annak oka az volt, hogy egész életükben teljes hűséggel kiszolgálták az államot, amely hálából nemcsak megtorló üldözés alá nem vette őket, de a titkainak megőrzéséért és a hősök változatlan egységszándékú üldözéséért és cserben hagyásáért, a Föld pusztításáért cserébe vállalkozóinak sora által fektette beléjük a JÚDÁSOK pénzét, hogy újra és újra és újra, ráadásul nagy részben is megint ugyanazokkal a már bukott nemzetbiztonsági nevekkel adja el a soron következő hazug, már elbizniszelni remélt lakitelki áruló rendszerváltást, ahogyan a világ minden országában és minden korában tette kezdetektől fogva, hogy pártok létrehozásra kerültek a Föld bolygón. Egy a Párt, Egy az Állam, ahol mindenki csak addig merészkedik a kritikával – mindig gondosan betokozódva a titkosszolgálatba -, ameddig pillanatnyi (tehát állati ösztönszintű) személyes érdekei engedni látszanak! S mivel a titkosszolgálati Egypártrendszer alaptétele, hogy igazat senki ne mondjon, és mindenki készen álljon bárki eladására, az egész nemzettel és a teljes Földdel együtt, így alaptétel volt, hogy mindazokat elhallgatni, mindazoktól elbujdosni, mindazokat üldözni és üldöztetni kell, akik viszont igazat merészelnek mondani, és felfedik az állam lakosság elleni, a népet teljesen tönkre tevő és felszámoló titkait, eszközeit és módszereit.

A kurucinfo azért hallgatott egy hónapon át nagyokat a Magyarok Nyilairól, mert megijedtek, féltették tetves irhájukat (a legjobb források mondják, hogy többen vannak köztük, akik személyesen a titkosszolgálatoktól kaptak a hallgatásra, tehát az árulásra utasítást, mégpedig a Föld bolygó több pontján), ugyanis teljes átjárásuk és ismeretük van a Magyarok Nyilaival. Ezért is sérelmeztem, hogy Draskovics és bűnbandái Budaházy Györgyöt kapcsolták le a kurucnácik helyett, hiszen nem Budaházy György szövetkezett az alkotmányos rendet felszámoló lakosság ellen irányuló rendőrségi és titkosszolgálati szolgálati, valamint államtitkok leleplezése ellen és a világot irányító Echelon-eszközök elrejtésére, az Echelon-áldozatok egységes, Jobbik részéről elkövetett pártgyalázására és az Emberiség végsőképpeni rabszolga sorba taszítására és kiirtására, hanem a kurucnácik, mégpedig az egész Föld bolygón! Ezért őket kell elkapni Magyarok Nyilai-ügyben is, szépen leválasztva söpredék CIA-s hátterükről, amely tömeggyilkos titkosszolgálat végig az emberi jogokra hivatkozva pusztította általuk a magyarságon keresztül az egész Föld bolygót, és pontosan olyan igényességű és válogatott speciális módszerekkel kell fogságban tartani és irányított tanúvallomásokra bírni őket (a Magyarok Nyilai valódi személyeinek védelmét biztosítva), ahogyan azt tengernyi helyen nyilvánvalóvá tették – rosszindulatú náci és fasiszta szellemükből és ösztönállati voltukból fakadóan – az egész Emberiség ellen! Kicsinyek és nagyok, fiatalok és aggastyánok, romák és színes bőrűek, és minden magyarok ellen, akik nem rasszisták, nem pártisták, vagy az emberi jogok védelméhez vagy az afrikai éhezés csillapításához, avagy az államtitkosszolgálati tényfeltárásokhoz bármi közük van! Féktelen paráznaságuk haragborából valamennyi népet azok pusztulására megitattak, mert ez volt a háttér óhaja, ezért brutális és megszokott állami megtorlásokkal és kínzásokkal, valamint végső fogsággal kell véget vetni ennek a terrorista bűnszervezetnek. Guantanamókra nem az ártatlanok és a hazájukért vagy bármilyen istenért harcoló hősök, hanem minden nép és nemzet, valamint az Emberiség legutolsó egoista férgei valók. Olyanok, amilyenek a kurucinfó létrehozóiban és fenntartóiban szélsőségesen és számos tekintetben példa nélkül álló elképesztő démonizáltsággal megtestesültek.

A cikkben emlegetett filmünk címe: “Budaházy György 30 nap kényszermunkája – A bíróknak és Szinessyné Bardocz Krisztina bírónak”. Ha ide klikkel (KLIKK!), a filmet megtekintheti. Az anyag a Hírháttér oldalán 2008 június 30-án került publikálásra.
(Molnár F. Árpád)

Annak ellenére, hogy Budaházy Györggyel nem tartottam közvetlen kapcsolatot (nem volt ahhoz eléggé tehetséges, józan és előre látó, hogy felkeressen, ezért most előzetesben ül), tekintettel megannyi hasznos szándékára és arra, hogy az állami maffia ellen – sok tapasztalattól egyébként mentesen – küzdött, így kiálltam a védelmében, amikor Szinessyné Bardocz Krisztina Veérbírónő a Vona-féle haszontalan, viszont semmire való 30 napos kényszermunkára ítélte, mondván az állam, miért tesz szóvá bármilyen kormány elleni kifogást, amikor a kormány – az elkövető – nem engedte meg neki, hogy 2002-ben megjelenjen az Erzsébet hídon és az ország történelmét meghatározó szavazási eredmények újraértékelését kérje. Bardocz Krisztina provokatív Veérbírónő ítéletére publikálásra került egy Hírháttér-film, melynek címe: “Budaházy György 30 nap kényszermunkája – A bíróknak és Szinessyné Bardocz Krisztina bírónak (KLIKK!)“. Ezt a filmet a kurucin fos söpredék nagy bánatára aztán be is tiltották többek között Angliában. A kurucinfo nem azért bánatos ilyen esetekben, mert szegény Budaházyval mi lesz, hanem mert minden betiltás a Hírháttér nemzeti és Emberiségért tett elévülhetetlen érdemeit magasztalja, és ami nem pártgörénylétből szól, az Vonáéknál, Morvaiéknál és kurucéknál halálos ellenség.

A Budaházyt védő, nagyszájú és provokatív, tehát mindinkább ellenállásra serkentő Veérbírónőre a filmben nyomást gyakoroltam, amit a Jobbik kurucinfónál és Vona Gábornál nevelkedett mocskos pártpatkányai és JÚDÁSFÉRGEI azonnal ellenem akartak felhasználni, a szokásos formában, mondván: mivel a Jobbik ellen másutt kritikákat fogalmaztam meg a magyarverések igenlése ellenében, ezért mit képzelek, hogy fenyegetem a Budaházyt elítélő bírónőt, és – kiterjesztve, szokásos kurucinfós-vonás pártszolgálatos pártgörény módon – akkor tehát minden bírót fenyegetek, és törvénysértést követek el. Na most akkor nem fenyegettem őket, de tekintettel az elmúlt napokra, és a Vona-Morvai-MSZP-Fidesz stb. banda olyan egypárti sorozatbűntetteire és eltussolásaira, amelyek egyik nevezetes esete az indonéz terrorcselekmény (KLIKK!), amelyben közel 100-an haltak meg, most már tárgyalás nélküli Guantanamókról és kivégzésekről beszélek, mivel gyilkosokat úgy ölnek, ahogy akarnak, de hogy ez a féreg JÚDÁS párt és annak anti-Krisztusi vezetői, amilyen a titkosszolgálati Vona Gábor, büntetlenül terrorizálhassa a lakosságot sajtópatkányai által 100 év magyarellenes és magyargyilkos, rendőrségi, titkosszolgálati, katonai és Echelon-bűntettek tudatos védelmezésével és rejtegetésével, a teljes magyarság megsemmisítése irányában, már messze több a sokknál, és feltétlen igazságügyi megtorlásokat követel! Mert akiken ők vadul röhögtek és gyalázkodtak – a Cathy O’Brien Echelon-áldozatoktól 100 év pszichiátriai bűntetteinek összes megölt és életben maradt áldozatain át, gyalázva a maradék rendőrségi és titkosszolgálati tényfeltárókat és leleplezőket -, azoknak van joguk az élethez és a szóláshoz, meg a szabadsághoz, nekik viszont Guanatnamón és titkosszolgálati börtönpincékben, összetört csontokkal és főbe lőve a helyük! Oda valók és szigorúan mindazokkal a fegyverekkel, amelyeket védelmeztek és a lakosság totális egésze ellen, vad KGB-s stílusra emlékeztető módon röhögve és gyűlölködve rejtegettek, továbbá sokszor nem is titkon a tényfeltárás és minden vétlen és tudatlan áldozatok ellen követeltek!

molnar_f_repulo_napfeny_konyokBudaházy Györgyöt azért áldozták be Vona Gábor legvakbuzgóbb hívei és a kurucinfón nevelkedett Jobbikos disznói, és azért védték meg az állami vérbírónőt, Bardocz Krisztinát, megsemmisítve Budaházy hatékony védelmét, mert a képen látható Molnár F. Árpád nem pártolta a Vona Gábor nevében csuklyába öltözött pszichopata bűnözők válogatás nélküli utcai újságíróveréseit. Az Isten Őrizzen Meg attól, hogy bármelyikőnknek, bármikor a jövőben ilyen alsórendű pszichopaták legyenek botcsinálta, agyalágyult, hóhér ügyvédjeink. Amit képviselünk, eleve kizárja, hogy ilyen embertelen, vakon és korlátlanul gyűlölködő vadállatok a nevünkben vágják alattunk a fát. Mindenki olyan ügyvédeket kap, amilyeneket érdemel, amilyeneket szavaival és tetteivel, valamint sajtójával képvisel.
(Molnár F. Árpád)

A Budaházy Györgyöt védő Hírháttér-filmre tehát nem MSZP-s, nem is SZDSZ-es vagy MDF-es, nem is Fideszes szavazók borultak ellenségesen, hanem Vona Gábor szépen fejlett és súlyosan szociopata, magyarverő kurucpatkányai, akik azonnal, de abban a pillanatban készek voltak Budaházy Györgyöt is odavetni az állami koncepciós perek összese elé, csakhogy fogást reméljenek rajtam (és ennek vádpontját az állami bűnözéssel szembeni elutasító magatartásomban tudták csak megtalálni), igyekezvén ellenem azért bosszút állni, mert nem pártoltam a kurucinfósok és a Vona Gábor nevében az utcán glasszáló, személyüket elrejtő csuklyás nácikat az újságírók válogatás nélküli utcai megtámadásában. Mint mindig, jó előre figyelmeztettem az isteni elérhetetlenségben burjánzó Vona Gábort és megyei vezetői közül többeket is, hogy a válogatás nélküli utcai magyarverések ellen valamiképpen szólaljon meg, hogy nem pártolja a válogatás nélküli brutalitást, mert a fejére fognak nőni a dolgok, legalább annyit üzenjen a szavazói felé, hogy vizsgálják meg, kit támadnak meg, mielőtt válogatás nélkül megtámadnak mindenkit, akinél kamerát látnak, de erre sem volt hajlandó ez a JÚDÁSFÉREG, mert számára a magyarok végig a párt és személyes karrierjének elhasználható és eldobandó fogyóeszközei voltak. Ez a mocskos féreg DISZNÓGYÁR és nevelt disznói saját újságíró szövetségeseik összeverését is pártfogolták, csakhogy Vona saját karrierjét és a céltalan brutalitást ösztönállati baromjaival szaporíthassa! Annyi hazugságot és nyílt rágalmat borítottak rám a magyarveréseik megtartása és vonista disznószaporítása érdekében – s mivel a fasizmus ilyen volt, van és lesz mindig, így azonnal készen állva beáldozni Budaházy Györgyöt is, az országot és a világot egyaránt -, hogy a végén közöltem, hogy álljon ki a Budaházy mellett a fene, sőt, a kurucnáci Jobbikos férgek hatására nyíltan megkövetem az őt elítélő Bardocz Krisztinát, Budaházyról pedig leveszem a kezem, és innentől lehet lecsukni!

Ekkor már egyre átütőbb volt kívülállók előtt is, hogy legalább jelentős beleszólásom van abba, hogy Budaházyt bármiért őrizetbe lehet-e venni vagy sem. Engem mindig úgy kerestek meg Budaházy-ügyben, hogy perdöntő, amit mondok! Szabad legyen vagy le lehessen csukni! A saját szövetségeseiket is eszement gyűlölettel és folyamatosan, folytatólagosan eláruló, sőt, bármi rosszindulatért súlyosan betámadó mocskos vonista jobbikos kurucférgek emberáldozati és nemzet-, valamint emberiségáldozati pártja őrült vehemenciával harcolt mindvégig azért, hogy egyrészt semmi tisztesség és erkölcs, becsület és igazmondás, elfogadható stílus, emberség és tényfeltárás ne kaphasson semmiféle helyet, kizárólag disznók kerüljenek gyártásra és forgalmazásra, akik vagy eléggé idióták ahhoz, hogy ne fogják fel, mi történik körülöttük, és mi történt a Földdel, vagy eléggé igénytelen, minimum paranoid pszichopaták erősen bűnöző hajlammal ahhoz, hogy semmi másban, mint disznóólban és bélsárban érezzék otthon magukat.

Budaházy Györgyre tehát rávágtam az ajtót, ahogyan pártidiótái ezt kikövetelték maguknak, és hódolatomat fejeztem ki a Jobbikos vonista és kurucinfós, magyarverő pártgörények (nácik) helyett, kívánságaiknak engedve a Budaházy Györgyöt elítélt állami bíró szent akarata előtt meghajolva, kifejezvén: szegődjenek ügyvédként Budaházy mellé a Párt idiótái, akik börtönbe juttatják, mert nekem fontosabb dolgom is akad:

AZ ÁLTALUK GYŰLÖLT, ELREJTETT ÉS ÜLDÖZÖTT IGAZSÁG, REKORD MÉLYSÉGŰ RENDŐRSÉGI ÉS TITKOSSZOLGÁLATI STB. TÉNYFELTÁRÁS, ÉS A MAGYARSÁG ERRE ELVÁLASZTOTT MARADÉKÁNAK MINDEN MAGYAROK ÉS EMBERI LÉNYEK FÖLÉ EMELÉSE, MÉGPEDIG A JÚDÁSFAJ GYŰLÖLT ÉS FOLYAMATOSAN KURUCMOCSKOLT, KÁROMOLT ISTENÉNEK:

A JÉZUS KRISZTUSNAK NEVÉBEN!

ÁMEN!

(Készült: 2009.06.19.)

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2009 június 22..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: