Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk (Pár szóban, amikről senki más nem szól rajtunk kívül)

Molnár F. Árpád: Előszó helyett:
Ígéretet teszek arra, hogy amint lehetőségem van a hadseregnek és más titkosszolgálatoknak az emberi gondolkodást és tapasztalást irányító eszközei nyilvános megmutatásához, be fogom mutatni az elmeirányító gépet a teljes lakosságnak, és azt a mentális devianciák (“kezelhetetlen” hisztéria, vészes depresszió stb.) teljes megszüntetésére fogom felhasználni. Ezen jótéteményeket az eddig is a világon minden tekintetben az állammal és a Háttérhatalommal együttműködő országgyűlési és azon kívüli pártok vezetői soha nem tették volna meg, s mivel valamennyi az állam biorobot rabszolgája, így nemhogy a szerkezetek és számítógépek bemutatásáig nem óhajtottak soha eljutni, és fel sem vetettek ilyet(!), de még az ezekről való tényfeltárást is gyűlölt ellenségként üldözték!


Molnár F. Árpád (politikai üldözött oknyomozó, tényfeltáró, Echelon-tanú)

A titkosszolgálatok minimum közel fél évszázada nagyon hasonló módszerekkel dolgoznak beszervezendő és beszervezés alatt álló célszemélyek esetében. A különbség eredetileg abból adódott (adódik), hogy a különböző államok az ismeretlen központú Háttérhatalomtól eltérő időben kapják meg azokat a titkosszolgálati és mentális befolyásolásra és irányításra szolgáló eszközöket (drog, elektromágneses technológiák stb.), amelyeket a szakértőknek tekintendő leleplezők fölöttébb egyöntetű véleménye szerint legalább a 80-100 éve regnáló és az egész világot uralma alá vetett valódi Háttérhatalom, a Központ, Bibliai Nevén a titokzatos Nagy Babiloni Szajha oszt szét a világ államainak, halálpontos terveknek és az Emberiség történelme előre tervezett totális kontrolljának, irányításának és szervezésének megfelelően.

Mivel a megosztható ismeretekkel, amelyekre nem könyvekből tettünk szert, lexikonokat lehet megtölteni, így most is csak egy nagyon szűk tartományból és röviden érintünk.

Magyarországon az ügynöki beszervezéseknek – mint a világon mindenütt – kétféle formája létezik:
– a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírásával,
– a beszervezés titoktartási nyilatkozat aláírása nélkül.

A titkosszolgálatokba roppant sokféle mélységben történnek a beszervezések, személyenként eltérő “fejlődéssel-fejlesztéssel”, és a lakosság elgondolni sem tudja, milyen iszonyú roppant mennyiségben vannak túlsúlyban azok a beszervezések, amelyek során a világon semmiféle titoktartási nyilatkozat aláírására nem kerül sor, és az ügynökök soha nem ülnek le szemtől szemben egyetlen titkosszolgálattal és annak képviselőjével sem!

Van egy nagyon fontos tény: akit beszerveznek a titkosszolgálatba, történjen az bármilyen mélységben, az onnantól quasi 100%, hogy a világon mindenben engedelmeskedni fog, kapjon bármire utasítást! Az emberi fajnál roncsabb, undorítóbb, meghunyászkodóbb, gyávább, szolgalelkűbb, szervilisebb férget nem hord hátán a Föld, ahogy a Biblia szerint a Világmindenség sem hord Magában ennél mocskosabb dolgot, kizárólag e pöcegödörben, amit Földnek neveznek, de itt gyakorlatilag 100%-ban! molnar_f_fuzesgyarmatAma roppant kevés kivétel, aki belőlem és az általam bejuttatottakból áll, akik a világon semmilyen titkosszolgálatnak nem hajlandók engedelmeskedni, nemhogy ritka, de egyetlen személyen, bizonyos agyonhallgatott Kopács Miklóson kívül még csak nem is hallottam soha életemben olyan magyarról, aki ne hajolt volna földig a titkosszolgálatok utasításainak! Azóta is mi vagyunk az egyetlen leleplezők, míg pl. Kopács Miklós már régen beadta a derekát, és az államnak engedelmeskedve felszívódott. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a KGB-ről nem titok, hogy az a szovjet éra alatt a lakosság 25-33%-át beszervezte, ebből bármiféle leleplezésben összesen nem akadt fél évszázad során senki, csak néhány olyan, aki átállt pl. a CIA-hoz, és onnantól annyit hozott nyilvánosságra, amennyit a CIA engedélyezett és elvárt, akkor láthatjuk, hogy e szovjet fennhatóság alatt felduzzasztott, hatalmas méretű magyar titkosszolgálat is milyen faji söpredékként deklarálja a teljes magyarságot, amelyből kerüljön sor bárki beszervezésére, az onnantól egészen biztosan hazaáruló és az Emberiség ellensége lesz! Csak mi nem tartunk be semmilyen konspirációs szabályt, csak mi nem engedelmeskedünk senkinek! Ezért aki a mi ellenségünk, az egész biztosan a nemzet és az Emberiség ellensége is! Csak az szóljon ellenünk, aki többet mond és tár fel, mint mi! És amint ezt megtenné bárki, azonnal megelőznénk, hiszen engem sem korlátoz más, csak az ügynökállami, titokrácia által a népbe szervezett és plántált butaság és elbutítás: Azért nem mondhatok el többet, mert a barom módjára és államvédelmi pártok disznóaklaiba vágóidiótaként terelt csorda lakosság olyannyira ellenséges az igazmondással és saját túlélési érdekei képviseletével szemben, hogy azt kell kijelenteni szüntelen: szemét a szeméttelepre, ürülék a vécébe, disznó a párt disznóóljába és annak vágóhídjára való! Van valami közös pl. Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, a Jobbik államvédelmisei és köztem: mind tudjuk, hogy a nép vágóbarom, és mind tudjuk, hogy ők annak is használják őket: primitív, baromként manipulálható és felélhető fogyóeszköznek. Ők élősködnek ebből, én meg leleplezem. Ezért őket a Háttérhatalom multimilliomossá teszi és hősnek nevezi, engem pedig mint ellenséget üldöznek és üldöztetnek.

Tovább folytatva, amit a pártok és az álnemzeti parazitáktól soha nem tudnának meg a szerencsétlen, nyomorult pártféreg lakosok, hanem helyette kapnának még egy és még egy titokminisztert, hol Orbántól, hol Csurkától, hol Vonától és Fürtől stb., akik a világon minden módszert és eszközt elrejtenének továbbra is, hogy uralhassák és irányíthassák a lakosságot, gazdagon megjutalmaztatva a Háttérhatalomtól és a Sátántól, ahogy mindenütt így ment a Föld bolygó történelme során: a beszervezések fő vonalába tartozik az utcai beszervezés. Ennek lényege, hogy a titkosszolgálatok (az NBH, a KBH, a KFH vagy valamelyik másik) ügynökökkel környékezik meg az illetőt, általában járókelőknek álcázva. Mögé érnek és sétálnak mögötte, odaállnak a buszon, a metrón, a villamoson, ahol éppen ül, telefonálást mímelnek stb., és közben gyakran szóról szóra átadják, amire utasítást kaptak/kapnak. Nem ritka a demonstratív követés is, amikor egyetlen szót sem szólnak, de tudatják a célszeméllyel, hogy a nyomában vannak, és általában ennél sokkal többet is. Azaz ahogy az utcai ügynökök, ismertetik a beszervezendő, majd nyomás alá helyezett személlyel, hogy ismerik a kedvenc színét, ismerik a szexuális szokásait, gyermekkori és felnőttkori stiklijeit, összes kapcsolatait, hogy mit csinál a lakásban, a fürdőszobában, a WC-ben vagy a sötétben, a paplan alatt, mindent. Ha nem engedelmeskedik, általában – és a világ összes titkosszolgálata ugyanezeket teszi – rögtön a szexualitására tesznek megjegyzéseket, megzsarolják, hogy leleplezik a család előtt, hogy megcsalta a feleségét, megzsarolják, hogy koncepciós pert szerveznek ellene, ahol a cége vagy munkahelye legapróbb dolgából elefántot kreálnak, hamis tanúkkal, és a médiát egy az egyben lejáratására fogják mozgatni, és/vagy bűnözőkkel belekötnek vagy megverik az utcán, aztán ha Ausztriában vagy arabok között van, akkor meglopják (az osztrák titkosszolgálatoknál pl. kiemelkedően tradicionális hagyományai vannak a lopásnak, ahogy az araboknak kimondottan lételeme ez; fölöttébb gusztustalannak tartom mindkettőt), és megzsarolják, hogy ő vagy kedvelt családtagja rákos lesz, felmegy a cukra és megvakul, infarktust kap, és ez nagyon, de nagyon “szar lesz”, vagy más módon megölik.

Ezek ellen a leghelyesebb mód a nyilvánosság. Még egyszer mondom: soha nem engedelmeskedni, soha nem meghajolni! NYILVÁNOSSÁG! Azért van az Internet, hogy ahol Orbánék halálos áldozatoknak szántak a Kuzma Mihály és Dénes Gábor leleplező rendőrtisztektől a civil polgárokig bezárólag mindenkit, aki csak véletlenül valamivel kapcsolatba került, ami nekik nem tetszett, ahol Orbán Viktor, Kövér László, Demeter Ervin, Gyurcsány, Bajnai, Csurka és a többi ügynök- és ügynökvezérlő, nemzetelvesztő parazita, bűnszervezeti bűnöző halálba kergetné vagy közvetlenül megölné az áldozatokat vagy az igazság védelmezőit azért, mert pl. nem olyan alacsonyrendű Pesty Lászlós és Hír tv-s, vagy Magyar Nemzetes Néző Lászlós féregállat, mint ők, az használja az Internetet! Az állam fekete söpredéke ekképpen hiába reménykedik a teljes elhallgatásban és elhallgattatásban, mert csontvázaikat elegánsan, őket pedig mamutlábakkal taposva lehet a világ elé borítani, míg nekik csak a régi szép időkről való nosztalgiázás marad, amikor még a lakosság csak ahhoz és úgy fért hozzá, amit ezek a söpredék, lumpen féreg elemek saját zsebeik és pozícióik bűnözői érdekében nyilvánosságra kívántak hozni.

orban_viktor_templom_tamaszokA titkosszolgálati beszervezések másik területe kevésbé gyakori, de nem ritkán az előbbiek kombinációjával alkalmazzák: ilyenkor az illető személy közvetlen munkahelyi, szomszédi és/vagy rokoni környezetét használják fel a beszervezések és irányelvek akár legnyíltabb konkretizálására (azaz a munkatárs, rokon stb. közli, hogy a titkosszolgálat ezeket és ezeket tudja, ez és ez fog történni, ezt és ezt kell tenni stb.), továbbá nem ritkán a célszemély környezetét alkalmazzák a titkosszolgálati eszközök átadására. Nagyon ritka, hogy bármi szolgálatért bárki bármiféle anyagi vagy egyéb juttatásban részesülne. A titkosszolgálatoknak való totális megfelelés sokkal inkább kiszolgáltatott lábtörlővé és fogyóeszközzé degradálja az egyént, semmint stabil egzisztenciájúvá vagy gazdaggá. A titkosszolgálati eszközök átadása alatt legtöbbször nem több értendő, mint a fülbe helyezhető hangszóró, amely elemmel működik, és amely hangszóró olyan kicsi, hogy a fül mélyére tolva az emberek úgy több, mint felénél semmi sem látszik. Arról nem szoktak külön tájékoztatást nyújtani, de mi megtesszük, hogy ezen eszközök külön mikrofonnal is (és egyebekkel, amikről csak személyesen beszélünk) el vannak látva, mely mikrofon távirányítással aktiválható. Így eggyel több forrás adott arra, hogy hallják, ami az ügynök környezetében történik. A titkosszolgálatok mindenről halmozottan igyekeznek gondoskodni. fulbevalo_mobilAkinek olyan a füle, hogy hiába tolja be a hangszórót (poloskát), mégis meglátszik, vagy a haja nem takarja eléggé, ott vattával szokták fedni, hogy a hangszóró (a titkosszolgálati szleng “fülbevalónak” nevezi) ne láttassék meg mások előtt. A vatta használata nem kívánságműsor, annak alkalmazására is a titkosszolgálat ad utasítást. Olykor előfordul, hogy az ügynök érzékenyebb a fülbe tolt hangszóróra, ezért azt akár negyed óránként cserélgeti egyik füléből a másikba. Amikor ilyen személyektől megkérdik, miért van a fülükben vatta, pl. azt mondják, hogy mert a fülük érzékeny a huzatra. Amikor pedig tudatlan környezetük akár nevetve megkérdezi, hogy alig később miért került át a másik fülükbe a vatta, olyankor hiába adnak képtelen magyarázatot, pl. azt, hogy “á, mindkettő érzékeny, csak cserélgetem” vagy hasonló, mert a nem beavatott környezet és az emberi értelem olyan buta és primitív, hogy ami nem illik sehogy sem a képbe, és semmilyen magyarázattal nem tud szolgálni a feloldására, azt is elfogadja, mint az állat, azzal, hogy valahogy van és kész.

Aki a titkosszolgálatokkal kezdőként harcol, alapvető fontosságú, hogy ha bármi nem illik a képbe, akkor azért nem illik, mert ott valami tényleg nem stimmel! Ezek fölött a profi bűnözők java is elsiklik, pedig nem szabad! Ha valami nem stimmel, annak halál pontos oka van! Olyan nem létezik, hogy valami valahogy van és kész. Semmi sincs valahogy, mindennek pontos okai vannak! Viszont aki nem elég verzátus (jártas) a Valóság ismeretében, ugyanezekkel a manőverekkel kegyetlenül félre is lehet vinni, ezért aki nem tud mindent, ami kell, az ne higgyen el semmit, amit lát és hall!

Visszatérve és folytatva: amikor pl. a vattás fülbevalózás létét nyilvánosságra hoztam (természetesen ezt is elsőként minden magyarok közül), sokan jelentkeztek nálam azzal, hogy környezetükben az elmúlt években (is) találkoztak ilyen vattás személyekkel, és szerintük az állam mozgatta őket, fülbevalóval a fülükben. Arra is kitértek, amiről szintén beszéltem az Interneten (elsőként minden magyarok közül, mint rendszeresen ezer és ezer dologról), hogy feltűnő volt, amikor akár negyed óránként is egyik fülükből a másikba került a vatta, és annak magyarázatára fölöttébb zavaros és értelmetlen válaszokat adtak. De így már – mondták – érthető.

A pár évvel ezelőtti Big Brother valóságshow egyik média által kiválasztott csoportjánál láthattunk pl. olyan felvételeket, amikor a ház lakói csendben és látható konspiratív módon osztogattak egymásnak valamit, ami bőven elfért a tenyerükben, és már ott, ahol átvették, tolták is bele a fülükbe. A magyar titkosszolgálatok vagy általuk bármely külföldi már akkor jelezte felém – valójában a véleményemet várták -, hogy ha sumákolnak a Big Brother házban, az feltűnő, feltűnő-e. Nem szóltam semmit, hiszen éppen az volt a szándékom, hogy az egész titkosszolgálat, A-tól Z-ig minden eszközzel együtt megbukjon, és lehulljon erről az álszent, áldemokratikus, akkor még független és objektív médiának nevezett álköztársaságról, totális diktatúráról a lepel, de a hallgatásom is bőven elegendő volt arra, hogy ez az osztogatós és fülbe tolós sumákolás a tv2 műsorában eztán (tudtommal) ne forduljon elő. kozenkay_jeno_molnar_f_arpad_kozAmikor Kozenkay Jenő III/II-es kémelhárító a Hírháttér TV-ben arról beszél, hogy titkosszolgálati ismeretekkel az ember másként látja a tévé műsorokat és a híradásokat is, mert olyan dolgokba lát bele, amikről egy hétköznapi embernek fogalma sincs, akkor többek között ezen egyszerű és régi-régi technológiáról is beszél, de sokkal többről is! Ahogyan egy CIA-ról könyvet írt bennfentes újságíró adta közre könyvében úgy 10 évvel ezelőtt: a CIA hatalmas kapacitását tölti azzal, hogy a tévét nézi a világ minden részén. A CIA-hoz bejáratos író – aki eredetileg szimpatikussá akarta tenni a CIA-t – nem tette hozzá, én is csak az értelmesebbek felé üzenem, hogy messze-messze nem csak azért néz tv-t (és Hírháttért) a CIA az egész világon, hogy milyen elvétéseket és egyebeket tesznek újságírók, médiaemberek stb., hanem azért, hogy miket tesznek, amikről halvány fogalmuk sincs, hogy miért tették vagy hogy egyáltalán tették! Hogy amiről beszélek, az a lényeg és az esszencia, azt tudják azok, akik általunk vagy a titkosszolgálatok által bejutottak, avagy elég értelmet kaptak az ISTEN Gondviseléséből ahhoz, hogy a Hírháttért nézve, hallgatva és olvasva megérthessék!

A fülbevalóhoz visszatérve: az egy-egy vezényszavas, valamint hosszabb szöveges utasításra olyan tévéműsort és operatív akciót lehet kivitelezni, amely kapcsán a nézőknek halvány fogalmuk sincs, hogy a mondatokig bezárólag megrendezett jelenetről van szó. A hangutasításnak sokszor látható egyéb jele, hogy az illető egy másodpercre vagy annak tört részére, megdermed, szeme jobban elkerekedik és egy helyre mered; ilyenkor kapja az utasítást, ilyenkor figyel. A tévé műsoraiban éppen úgy, mint az utcai és munkahelyi ügynököknél stb. tehát ekképpen is észlelhetjük ezen hangutasítással történő operatív beavatkozásokat. Az oroszok annak idején 50 ezerért árultak olyan poloskairtókat, amik eme fülbe tolt hangszórókat is észlelték, ahogy számos egyéb tartományban sugárzó lakásba stb. helyre rejtett poloskát is. Ugyanakkor nem lehet poloskát találni, csak ha a titkosszolgálatnak kimondott célja, hogy csaliból vagy más okokból egy látszólag sikeres poloskairtást kivitelezni lehessen! Ennek részletezése meghaladná e cikk méretét, de később beszélni kívánunk erről is, meg aki akar, továbbra is érdeklődhet telefonon vagy személyesen. A munkahelyi, szomszédolási, saját lakásban tett fülbevalós akciók kapcsán figyelembe kell vennünk, hogy a helyiség be van technikázva, és semmit nem tehetünk észrevétlenül, ahogyan utcai akcióknál is minden digitális rögzítésre kerül, de mi szemmel csak a fülbevalósokat fogjuk észlelni. A titkosszolgálatokat nagyon nehéz átejteni, egy bizonyos szint fölött pedig már nem lehet, viszont különböző technikákkal rá lehet venni őket társasjátékozásra, megrendezett stratégiai harci viadalra, presztízsháborúkra stb. Ugyanakkor minden pillanatban tudni kell, hogy a titkosszolgálatok a Sátán Háza, és azokban a szó legszorosabb értelmében sem lakik semmiféle erkölcsi tartás, becsület vagy bármiféle, akár nyomokban fellelhető tisztesség! Aki a titkosszolgálatokkal háborúzik, az a Bibliai farkassal, a Gonosszal harcol és a Sátánnal folytat háborút. Amikor komolyabb a tét, olyankor pedig mutatott játékos kedvüket is átveszi a mérhetetlen és legalacsonyabbrendű állati ösztön és gyűlölet; nem mintha egyébként bármilyen szinten magasabbrendűek lennének a legutolsó állatoknál.

(Írta: 2009.09.13. Publikálva: 2009.09.14.)

Epilógus helyett emlékeztető:
9 év alatt több, mint egy tucat halott. Volt, akikhez előtte, volt, akikhez utána fogtak hozzá, hogy a kellő időben meghaljanak. Egy közös vonásuk volt: a Molnár F. Árpád személyes ismerőseiként az eltelt 9 év során valamennyien végig, vagy egy ideig az állami bűnözés pártján álltak a Molnárral szemben. Azonban a 9 év alatt a Molnárnak egyetlen közvetlen ismerőse sem halt meg, aki akár tudatlanságból, akár egyéb okokból ellene az állam oldalán nem tanúskodott vagy nem aktivizálódott.

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA
A világot irányító Echelon-Rendszerek magyarul első és kizárólagos leleplezője
http://hirhatter.com
Tel.: 30/919-6386 ; 76/320-450
Elérhetőség: 6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b., fsz.2.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2009 szeptember 14..

2 hozzászólás to “Magyar titkosszolgálati beszervezések és kommunikációk (Pár szóban, amikről senki más nem szól rajtunk kívül)”

  1. Felemás (ambivalens) érzéseket táplált bennem a rohadt! Rájori vagyok. Eleinte szabályok szerint játszó, tisztelettudó fórumozóóó voltam, segítőkész és kedves internetezőőőő, de osztán sorsfordító események kurrrrvaláncolata az életutamat új irányba helyezte, hogy onnantól csakis a rombolásról szóljon minden és semmi másrul! Valójában úgy nézek ki, mint az Olsen banda valamelyik tagja. A metafizikai lényem meg egy hosszúhajú cigány volt. Jól beleesett mindegyik kis kurva a csapdába, jól elhitték, hogy a cigány Lenny Kravitz utánzat én vagyok. Hehehe. A bolygóhercege leszek, a szofisztikált diplomásgecik meg szétnyalhatják a szaros valagamat és a gatyámban balra somfordált tülkösfarkamat!

  2. hmmm

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: