Az ország IDŐZÍTETT BOMBA! A Moody’s leminősítésének igazi oka!

Magyarország leminősítésének valódi oka, hogy már csak a lakosság nem tudja: az ország IDŐZÍTETT BOMBA!
(Feljelentésként elküldve az FBI számos nyomozó szervétől a világ titkosszolgálati és diplomáciai arzenáljáig és a magyarországi fasiszta terrorista miniszterelnöki, polgári és katonai titkosszolgálati, rendőrségi, ügyészségi, bírósági és maffiamédia rendszeréig bezárólag címek ezreire!)

Már mindenki erről beszél. Magyarországot a Moody’s nemzetközi hitelminősítő azért vetette vissza a bóvli kategóriába, mert az egész ország egy puskaporos hordó, hajszál választja el a robbanástól, a világbotránytól, és az erre alaposan gyaníthatóan semmi perc alatt kirobbanható lakossági zavargásoktól, illetve a kormánypokolfajzatok elsöprésének evidensen adott esélyétől, melynek oka az Orbán-Pintér maffiapáros részéről a Molnár F. Árpád politikai üldözött Echelon-Tanú ellen 10 éve folytatólagosan szervezett világcsúcs-bűntettek minden magyar idők rekordját megdöntött módon eleve bukott halmozása, mely körül a halottak száma is tengernyi.

A bóvli kategória azt jelenti, hogy nem érdemes, viszont túlzottan veszélyes a magyar állam által kibocsátott kötvényeket vásárolni, valamint megtartani. Mindenki tudja, hogy az Orbán-Pintér fasiszta, Keresztényüldöző terrorista bűnözőpáros által vezetett, soha nem látott mennyiségű és súlyú, teljesen fékevesztett és abszolút tetten érten agyonbizonyított, bukott és elmebeteg bűnszervezeti bűnözés az oka, amelynek célpontja a Molnár F. Árpád. Mindenki tudja, hogy ez az oka, és mindenki mondja, már megint csak a mindenből kirekesztett nép nem tudja. Helyesebben már látványosan inkább csak azok, akik a titkosszolgálati kifejezéssel D-Notice, azaz államilag rendelt titkolás miatt nem tudnak A Keresztény HÍRHÁTTÉR és a Molnár F. Árpád Főszerkesztő elleni totálisan eltussolhatatlan Orbán-Pintéri őrjöngésről és terrorista ámokfutásról.

Molnár F. Árpád az a személy, akit már akkor a világ legnagyobb Echelon-Tanújának és a Legnagyobb hatásúra Teremtett-Tervezett Echelon-Tanújának tartottak, amikor A HÍRHÁTTÉRT még meg sem alapította. Ennek ellenőrzésére is hazugságvizsgálatot indítványozunk, de természetesen most már nem a magyar állami bűnszervezetek, hanem a nemzetközi nyomozóhatóságok közül kiemelten az FBI, valamint a CIA vagy más, főképpen amerikai katonai szervezetek és titkosszolgálatok számára, mivel Magyarországon az emberi jogok és az életvédelem összes formáját üldözik és betiltják.

Magyarország leminősítését illetően: Miképpen lehetne egy olyan fasiszta, apartheid és szó szerint tébolyult és elmebeteg vezetésű államot megbízhatónak minősíteni, amikor elegendő akár egyetlen cikk vagy tévés beszámoló a Föld bármely részén arról, mit művel ez a két elmebeteg a Molnár F. Árpád körül, és jó esélye van, hogy az egész állam azonnal felrobban. Akkor aztán volt államkötvény, meg tőzsde, és nincs többé! Egészen a fasiszta rendszer megdöntéséig, a két elmebeteg tömeggyilkos terroristapáros nemzetközi elfogásáig és a forgalomból megbízhatóan befejezett kivonásáig, továbbá az új kormány felállításáig. Az elmebetegek Orbánnak és Pintérnek éppen úgy, mint a világ államainak és titkosszolgálatainak bőséges mennyiségben és halmozottan világrekord szintű és minőségű bizonyítások tömegeivel szóltunk arról, hogy Orbán és Pintér a vesztébe rohan, bűnözési tébolyuk nem ér véget, a lejtőt a szakadék váltja fel, és az egész bolygóra apokaliptikus csapás lesz – szemérmes módon nem mondjuk itt, mennyi halottal -, ha ezeket az elmebetegeket a világ országainak vezetői nem fékezik meg. Minden részletesen, előre, online benne van a Filmjeinkben és Betiltott Cikkeink, valamint Betiltott Feljelentéseink tömegeiben, amiket azért tiltottak be, hogy az egész Emberiség totális védelem nélkül maradjon.

Orbán és Pintér esélytelenek voltak, mivel túl sok és túl súlyos bűntetteket követtek el, túl sok halottal, az egész Emberiséget AZ ÉLŐ ISTENNEL Együtt szemétdombra hajítva és napi hazugságaik legsötétebb sátáni oltárán elevenen elégetve. Júdásnak már azért is felszámolta az agyát AZ ISTEN, hogy lopkodott Krisztus tanítványainak csekély pénzéből. De ezek az egész világ totális tönkre tételére, és az Emberiségtől minden ISTENI és Superior Áldás és menekülés elvételére és megsemmisítésére törtek! Iszonyatos mennyiségű és rekorder módon agyonbizonyított bűntettekről és mészárlásokról van szó, amelyek koronája természetesen az, hogy az Echelon-technológiákat és AZ ISTEN Létét ez a két elmebeteg előre bejelentett módon kész az egész Emberiség kipusztítása ellenében is eltitkolni, és az Emberiség Védelmét üldözni, betiltani, mindenféle módon próbálkozva a meggyilkolással.

Orbán viktor magyar miniszterelnök, valamint Pintér sándor belügyminiszter és polgári titkosszolgálati miniszter, aki Európa leghírhedtebb tömeggyilkos politikusa. E politikusok bűntetteinek végeláthatatlan folyamai leleplezésére, valamint bármilyen egyéb leleplezni kívánt bűntett megbuktatására A HÍRHÁTTÉR ezennel is megkeresi az FBI nemzetközi nyomozó szerveit azzal, hogy a Molnár F. Árpád hazugságvizsgálatot kér. Hazugságvizsgálat Magyarországon és magyar állami bűnözők által nem lefolytatható, mert Magyarország a világ legmegbízhatatlanabb államai között van, amelyik kivétel nélkül az összes korrupciós ügyben, emberölésben, sorozatgyilkosságban és tömegmészárlásban tett Feljelentéseinket ( TÖBB EZRET(!!!)) kivétel nélkül BETILTOTTA, és jó ideje semmit nem titkolva elmebeteg üldözést folytatnak az életvédelem összes formája ellen! Az FBI csak az egyik szerv, mert indokolt a magyar világrekord Emberiség-ellenes terrorizmus megbuktatására CIA vagy amerikai katonai titkosszolgálatok hazugságvizsgálatának elrendelése, amelybe a Molnár F. Árpád nem csak beleegyezik, de kifejezetten indítványozza!

Tájékoztatjuk a világ országait továbbá arról, hogy Orbán viktor és Pintér sándor a cigányok elleni állami sorozatgyilkosságaik, valamint egy egész hadseregnyi rendkívül közveszélyes bűnöző rendőrtiszt, ügyészek stb. bűntetteinek védelme és folytatólagos biztosítása érdekében ismételt koncepciós pert, a Molnár F. Árpád elleni elfogató parancsot, valamint teljes hírzárlat mellett politikai gyilkossági előkészületeket szervezett, mely most is folyamatban van. Mivel Orbán és Pintér fasiszta terrorista elmebeteg rezsimje rendkívül huzatos, így könnyen értesítettek minket olyan súlyú bűntetteik előkészületeiről értesülni a világ számos helyéről, amikről mindenki tudja, hogy – szerényen fogalmazva – világméretű következményei és hullámai lesznek.

A legutóbbi Villámfilmünk (pl. KLIKK ide(!), vagy pl. KLIKK ide(!)) ama sor Feljelentést követően született, ami miatt a Moody’s Orbán-Pintér Magyarországát bóvli kategóriába minősítette, mert az ország megbízhatatlan, bármikor összeroppantható és minden pillanatban teljes gazságügyi összeomlással fenyeget. A leminősítés akkor is indokolt és a felelős cselekedet alapköve lenne, ha Magyarország virágzó gazdasággal rendelkezne, hiszen egy időzített termonukleáris bombára csak annak éri meg befektetni, aki kifejezetten arra kötött üzletet, hogy a bomba fel fog robbanni. Mert a bomba fel fog robbanni.

Le a rasszizmussal! Le a fasizmussal! Le a nácizmussal!

2011.11.26., Budapest, Hungary

——————————-

  We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…

Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2011 november 26..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: