Molnár F. Árpád: Az EU-ból való kilépés katasztrofális gazdasági és emberjogi következményekkel fenyeget

HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM)

A HÍRHÁTTÉR Főszerkesztője, a Keresztyén Molnár F. Árpád – aki minden magyarok Előre Bejelentve Legüldözöttebb és Legbetiltottabb Újságírója, és akit már A HÍRHÁTTÉR megalapítása előtt (nem csak belsősök és titkosszolgálatok, hanem értelmesebb kívülállók is) a világ Legfőbb és Legnagyobb hatásúra Teremtett Echelon-Tanújának tartottak – álláspontja szerint a magyar népnek minden valószínűség szerint sokat ártana az Európai Unióból való kilépés, miközben a magyar kormány és maffiáik részéről elterjesztett és egyre kötelezőbb rasszizmus és fasizmus, valamint a Jézus Krisztus Tanúinak üldözése indokolhatja Magyarország EU-ból történő kizárását.

A HÍRHÁTTÉR Munkatársai a legutóbbi megbeszélésen egyetértettek abban, hogy az EU-ból való távozás egyrészt valószínű, hogy a nyugat megtorló gazdasági és egyéb akciósorozatát eredményezné, másrészt az ország jó eséllyel e bosszúsorozat nélkül is olyan gazdasági helyzetbe kerülne, amilyen az EU-n kívüli kelet-európai országokat sújtja, ahol – így pl. Ukrajnában és más szláv államokban – egy kilogramm hús áráért közel egy hónapig kell dolgozni, miközben persze hatalmas a munkanélküliség is, a – ukrán ismerőseink szavait idézve – gazdasági katasztrófa pedig folyamatos. Van élet az EU-n kívül – mondta Molnár F. Árpád (Orbán Viktor egykori szavait idézve) –, csak éppen – folytatta a Molnár – minden valószínűség szerint súlyos gazdasági és emberjogi katasztrófa árán.

A HÍRHÁTTÉR Betiltott Főszerkesztője, aki egyúttal a legsikeresebb és legjobb eredményeket felmutatott Roma Jogvédő is, kiemelte, hogy az is fenyegeti Magyarországot, hogy mihelyst az Európai Unión kívül kerül, Orbán Viktor és a Keresztyén Emberjogvédőket Keresztyén mivoltuk és a politikai bűnözést leleplező tevékenységük, továbbá főleg Krisztusi Hátterük miatt üldöző sátáni fasiszta maffia olyan súlyos emberjogi válságot és üldözést folytathatna, amilyenhez képest az eddigiek már elenyészők. Már ez a mostani Magyarország sem képes arra – mondta Molnár –, csakis szoros nemzetközi felügyelet és kényszersorozat alatt, hogy bármiféle önmérsékletet tanúsítson a Keresztyének és emberjogvédők elleni koncepciós perekben, az egyre féktelenebb cigány- és zsidógyűlöletben, az egyre nyíltabban felvállalt orbáni és vona gábori rasszizmusban és fasizmusban. Abban az államban, amelyben 10 youtube-os magyar hozzászólóból gyakran 10 örvend Adolf Hitlernek a zsidók és a cigányok ellen elkövetett népirtásain, és heil Orbán(!), heil Vona(!) felkiáltásokkal szavaz a zsidóság és a cigányság teljes kiirtására!

Az Alapító-Főszerkesztő és Project-Főkoordinátor Molnár F. Árpád az EU és a nyugat elleni, a legtöbb esetben neonáci talajú harag és gyűlölet kapcsán hangoztatta: bármennyire elégedetlen valaki az Európai Unióval, meg kell értenie annak, aki túl tud nőni saját indulatain, hogy az EU-ból való kilépés nem az ország függetlenségét, hanem nagy valószínűséggel az ország gazdasági, intellektuális, morális és emberjogi katasztrófáját okozná. Helyesebben még annál is nagyobbat, ami egyébként fenyeget. Az irracionális elme légvárra alapoz – fűzte hozzá -, amikor egy ilyen saját disznólétében fetrengő apartheid államban azt hiszi, hogy az EU-n kívül felállítható lenne egy olyan magyar vezetés, amely nem korrupt, bűnöző, továbbra is minden mozdíthatót ellopó, klientúrát építő, minden békésebb mentalitást megtorló, súlyosan despotikus. A magyarok abban reménykednek, hogy egy EU-n kívüli Magyarország – amely nyíltan fajgyűlölő, a nem rasszistákat és nem fasisztákat üldöző, betiltó és halomra mészároló – a fasiszta gyűlöletrendszere folytán alkalmas a felemelkedésre. Hogy ez a tévképzet mennyire Előre Bejelentetten szkizofréniás – igen, szó szerint sok esetben a szkizoid személyiségzavart és a bűnöző alkatú, antiszociális paranoid pszichopátiát meghaladó, egyenesen tudathasadásos elmebetegségbe fordult téboly -, azt A HÍRHÁTTÉR évekkel ezelőtt sokszor és Előre Bejelentette!

Ugyanakkor – mondták Molnár F. Árpád és Domján Tibor Világszintű Keresztyén Echelon-Leleplezők – az, hogy Magyarország nem lép ki az EU-ból, és az nem is omlik össze, nem garantálja Magyarország gazdasági csődjének elkerülését, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy azt “bárki”, aki ennek meggátolására tehet, el akarja hárítani. Ugyanis a Magyarország elleni gazdasági, természeti stb. megtorló katasztrófák – ismételte a Keresztyén Molnár F. Árpád, a világ Legfőbb Echelon-Tanúja, a Legüldözöttebb magyarországi Újságíró – AZ ISTENI Törvényeket Megvető és Gyűlölő, az Echelon-Tényfeltárókat és -Leleplezőket főleg fasiszta bandákkal üldöző és betiltó, a zsidóság és a cigányság kiirtásáért tízezrével őrjöngő, tehát már kollektíven agyonterhelt magyar nép merőben méltatlanná vált bármiféle ISTENI Védelemre és Kegyelemre. Aki ismeri A TEREMTŐ ISTEN Gondolkodásmódját – legalább azért, mert ha nem is Kapta Meg Őt Személyesen, de minimum elolvasta és megtanulta a Bibliában foglalt, évezredeket átölelő egységes Tanúságtételeket és AZ ISTEN Részéről tervszerűen Szerkesztett Ókori Történelmi Dokumentumokat -, az gyorsan felfogja, hogy A HÍRHÁTTÉR Keresztyén Prófétáinak, a Jézus Krisztus Tanúinak és Tanúságtevőinek üldözése, AZ ISTENI Szeretet-Erkölcsöknek pedig Adolf Hitler és a fasiszta tömegmészárlások legmélyebb és legalantasabb sátáni gyűlöletre cserélése bármikor Okozhatta A MINDENHATÓ Elkerülhetetlenül Bekövetkezésre Gondolt, a Júdásként vizsgát vizsgára halmozott magyar nép és hozzájuk méltó fasiszta vezetőik elleni Káoszt és örökké példaértékű Megtorló Katasztrófát.

Cikkajánlatainkból:
2012-03-01. Kronológiai Kordokumentum Orbán Viktor HÍRHÁTTÉR elleni fasiszta halálvágtájáról, a legújabb házkutatásról és a TASZ elleni fasiszta támadásokról (NEMZETKÖZI FELJELENTÉS!) (KLIKK a cikkre!)

2012-01-25. A vizsgált magyarok szinte 100%-a gyönyörködik a német állam törökök és más nemzetiségűek elleni fasiszta lemészárlásában! (Cigánykiirtási statisztikával!) (KLIKK a cikkre!)

03.08., 2012., 8.kerület, Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://hirhatter.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telephone: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2012 március 22..

6 hozzászólás to “Molnár F. Árpád: Az EU-ból való kilépés katasztrofális gazdasági és emberjogi következményekkel fenyeget”

  1. Sajnos mindennek alapja van; de Magyarorszag mindig is ugy van beallitva mintha idegengyulolok lennenk pedig a tobbi orszagban sokkal sulyosabb a helyzet. Erdekes de meg senkivel sem talalkoztam eletemben aki a Zsidokat szeretne pedig a vilagon mindent Ok talaltak fel ( a Magyar feltalalok zome is Zsido)Vajon miert ? Ok a kivalasztott nep? Nincs kivaladztott nep Ok balasztottak

  2. Elnezest kerek a folytatas : az ember tapasztalat alapjan itel es kategorizal a tenyek a kovetkezoek: Ciganysag: nem akar beilleszkedni ami persze nem baj de ennek sajnos van kovetkezmenye. A Zsidosag mesterien beilleszkedik sot akar meg peldat is mutat de amikor mar biztonsagba erzi magat azonnal kihasznalja a helyzetet es csak magara gondol. Sajnos ilyen ertekrend szerint elo emberekkel nehez tervezni kozos jovot. Csak egy szikra k ell es a latszolag bekes allamokban hadjarat indulhat ember emberek ellen. Nem vagyok sem Zsido es Cigany gyulolo de a jelenlegi ertekrendjuk nem adaptalhato a Magyar neme s Sz

  3. Magyar nemes szivu jambor emberekhez. ( sajnos Onok sem partatlanok mert tudhatnak hogy a cigany gyulolet hiret a Zsidok terjesztik amivel maguk szamara akarnak nagyobb jogi vedelmet biztositani amit hatalmi celra akarnak a kesobbiekben felhasznalni )Sajnos ez a viselkedesi forma visszaut es ujabb es ujabb formaban pusztitoan fog hatni.Minden targy emberi leny isten resze es ezert egyenlo nincs jo vagy rosz csak szabadakarat Tolunk fugg minden Tisztelettel: z muller

  4. Elnezest kerek az elfogadhatatlan helyesiras miatt de telefonrol kuldtem.

  5. “…bármikor Okozhatta A MINDENHATÓ Elkerülhetetlenül Bekövetkezésre Gondolt, a Júdásként vizsgát vizsgára halmozott magyar nép és hozzájuk méltó fasiszta vezetőik elleni Káoszt és örökké példaértékű Megtorló Katasztrófát”

    A Teremtő Isten nem torol meg, ráadásul nincsen kollektív, akár nemzetet érintő bűnösség sem. Ő maga a Szeretet. Aki ezt feltételezi róla, rossz istent követ. Korábban a zsidó vallásban (Jézus Krisztus tisztító áldozata előtt) volt kollektív, akár nemzedékeken átívelő bűnösség, de ez sem az igaz Isten törvénye volt. Krisztus oda született, ahol a legnagyobb volt a sötétség, ahol a legnagyobb szükség volt a segítségre.

    • A Dániel Könyvében világosan Leíratik és dátumok szerint (utána lehet számolni), hogy a Jézus Krisztus Kiirtására jön Jeruzsálem ellen a magtorló csapás. Ez így is lett, mert azt mondta az Úr Isten. Az Újszövetségben az Isten és a Jézus Krisztus ugyancsak elhatárolódik attól, hogy szereti a gonoszokat és a gonosz népet. Hanem azokból ki van válogatva egy kevés, az megváltoztatásra kerül, örök életet kap, a többi meg kiirtatik és megy a kárhozatba. Az Isten nem díjazza szeretettel Adolf Hitlert és Eichmannt, vagy Orbán Viktort és Vona Gábort. Pál apostol és az apostolok másról sem beszélnek, csak az Isten Rettentő Ítéletéről és Megtorló Haragjáról, valamint a Bárány Haragjáról azok ellen, akik nem térnek meg. Izraelt is azzal hagyják faképnél és mennek Görögországba, hogy jó, ha ti nem vagytok méltók az örök életre, akkor elmegyünk olyan néphez, aki méltó rá. Az is állandóan ismételt példázat, hogy aki nem fogadja a Krisztus követeit, az az apostolok távozásával rosszabbul jár, mint Sodoma és Gomorra az Istentől megsemmisített népe. Vagyis abszolút agyonbizonyított, hogy az Isten nem egy bárgyú idióta, hanem Igazságos és Megtorolja a gonoszt. A Szeretet istene ne az idiotizmus Istenét jelenti, hanem azt, hogy türelmes és hosszútűrő, saját kegyelmét pedig abban határozza meg, hogy bár senki nem méltó az örök életre, de Jézus váltságával vannak, akiket Általa kiválaszt és méltóvá tesz arra, hogy legalább KEGYELMET adjon neki. Ez sem érdem, hanem KEGYELEM! Az emberről mindenestől mondja a Jézus és az Isten, hogy méltatlan a kegyelemre. Pokolian egyszerű tételek, amik végigvonultak az Ószövetségen és az Újszövetségen. Aki nem érti, az nem csak az Istent nem érti, de a Jézus Krisztus váltáságáról sincs halvány fogalma sem. A Próféták személyesen ismerik az Istent, Akiről Tudják, amit Jézus és az apostolok mondtak, hogy ugyanaz volt, van és marad. Aki az Ószövetség Istenét meghazudtolja, az egész Újszövetséget is, Jézussal és az apostolokkal, valamint az eltelt 2000 esztendő keresztényeivel együtt. Aki pedig az Isten Lelkét gyalázza, tisztátalannak mondva, arról halmozottan Kijelentésre került az Újszövetségben is, hogy ez az a bán, ami sem ezen a világon, sem a másvilágon nem bocsáttatik meg soha. Ennyit a kenyérre kenhető, korlátlanul mocskolható Istenképről, amely hazugság szerint belefér az Isten és követei ellen minden moslék és gaztett. Persze: ahogy Júdás esetében, aki példája annak, hogy vannak bűnök, amikre már a bűnbánat sem megtérést, hanem az Isten Általi önakasztást von maga után. ÉS A POKLOT…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: