A lakosság eladósításának népirtó, életfogytos állami maffiakonstrukciója

Molnár F. Árpád (ELI) Leleplező Cikke
Molnár F. Árpád “ELI” halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legfőbb Roma Jogvédő,
minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.

A tudatosan és államilag szervezett lakosság-eladósítási és kifosztási konstrukció rendkívül primitív volt, és aki verzátusabb (jártasabb) volt a monetáris (pénzügyi) területekben, azonnali ránézésre kiszúrta, hogy a nép tömeges tönkre tétele a cél, s hogy abból egy szűk, a politikai maffia által törvénytelen törvényekkel megágyazott réteg busás hasznokat zsebelhessen be.

Kitalálta a rezsim a deviza alapú hitelt, és a mikrohullámú sütőtől kvázi az űrhajóig mindent nulla forint befizetésével adományoztak, a legszélesebb médiakampányt is indítva, hogy mindenki eladósodhasson. Sok politikus is hiteleket vett fel (bár a politikusoknak volt miből visszafizetni, hiszen közpénzekből dúsgazdagok), mert bár tudták, hogy ebből gond lesz, hiszen az egész konstrukció azért lett, viszont az úgynevezett bűnöző alkatú pszichopata jellem akkor is elemel egy nagyobb összeget pillanatnyi vágyai kielégítésére, ha tudja, hogy holnap akár az ezerszeresét kell visszafizetnie, vagy közvetlenül az életfogytiglant vagy a halálbüntetést kockáztatja.

A deviza alapú hitel kifejezés maga is törvénytelen volt, mivel az áldozat pénzének semmi köze nem volt a devizához, a hitelt a pénzintézet nem devizában folyósította, hanem forintban, az intézet nem váltotta át azt devizára, és aki devizában akart törleszteni, annak szándékosan megakadályozták. Ez egy sima maffiajáték volt, amiben olyan hitelt adott az állam oligarchabandája és lakájai, ami abszolút megtévesztő, fogyasztóellenes és lakosságellenes elnevezést és szélsőségesen fasiszta berendezkedésű szerződési kitételeket ömlesztett.

A törvénytelen aktusok és bűnöző áltörvények olyan mennyiségével találkozunk, amikor az állam és az orbáni népüldözések eme módjait érintjük, aminek felsorolásához is egy könyv terjedelme szükséges! Szemezgetve a rengetegből még egy adat: a hitelszerződések szándékos törvénytelen része volt, hogy az Európai Unió (EU), tehát a nemzetközi jogi szabályozás világos és egyértelmű meghatározásával szemben csak azért is ragaszkodott az állami maffia ahhoz, hogy az egyszerű honpolgárok szerződéseit egyoldalúan és bármikor módosíthassa, annak ellenére, hogy az adósságra lakóingatlan volt a fedezet! Azaz amikor a magyar állam és bűnbandái minden megint csak a nemzetközi és Európai Uniós jogokkal szemben hoztak törvénytelen és alkotmányellenes törvényt!

[MEGJEGYZÉS: Van egy Erő, Aki minden más piti világi rákos burjánzás fölött áll. Ő Tervezte a világot és az Emberiséget, és ahogyan Mondta a Biblián keresztül már évezredekkel ezelőtt: sokszor azért engedi vagy Teszi a gonoszt, hogy aztán Bosszút Állhasson a gonoszokon és a sötétség világán… A Sikerfilmet – melyről vannak, akik úgy nyilatkoztak, hogy minden idők legjobb HÍRHÁTTÉR-Filmjének tartják – ide klikkelve is megtekintheti!]

A pártok által tudatosan totális rombolásra kitalált deviza alapú hitelezés eleve alkotmány-ellenes volt, ahogyan az is, hogy az állam a saját törvénytelen törvényei által eladósított lakosságot nem kihúzta abból a bajból, amit csapdaként szándékosan ellene épített, hanem ahogyan előre eltervezte: elvette a tömegek minden ingóságait és ingatlan értékeit. Az Alkotmány eközben kimondta, hogy senkit nem lehet méltatlan bánásmód alá vetni, nem lehet továbbá senkit az egészsége károsítását vagy az életét veszélyeztető helyzetnek vagy körülménynek kitenni, ráadásul az állam – mondta tovább az Alaptörvény – egyébként is köteles gondoskodni minden állampolgáráról. Tehát az állam az Alaptörvény értelmében jóságos gyám, nem pedig Császti és Szunics-féle, orbán-pintéri maffiavégrehajtó és népgyűlölő megtorló banditahálózat, amely milliárdossá lesz a lakosság olyan tömegüldözése árán, amit a Büntető Törvénykönyv (Btk.) népirtás bűntettének nevez, és a 155. § (1) b), c), d) és e) pontja értelmében – politikusok esetében kiemelten – életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntet! A népirtás-ellenes törvény jó, mert kimondja, hogy senkinek nem kell meghalnia ahhoz, hogy az életfogytiglannal büntetendő népirtás bűntette megvalósuljon, hanem elég veszélyeztetni bárkit az adott nemzeti vagy vallási csoportból, elég pl. egy kilakoltatásnál a gyerekeit más közösségbe hurcolni, és elég volt az életfogythoz, hogy Orbán Viktor és beteg családja olyan helyzetet teremtett akár egyetlen család esetében is, ami pl. azok anyagi helyzete vagy az életkörülményeik megváltoztatása miatt csak megcélozta az utódok születésének megakadályozását.

A nép deviza alapú hitelezéssel történő extrém eladósítását tetézte az, hogy ez egy olyan szerencsejáték volt, amiről nyilvánvaló volt, hogy a svájci frank és a külföldi vezető valuták el fognak húzni a forinthoz képest, megfizethetetlenné téve ezáltal az adósság törlesztését. Az üzlet lényege alsó szinten az volt, hogy ekképpen az állam bűnöző oligarchái a lakosság maradék vagyonát is elkobozhassák és egymás között szétoszthassák, amihez továbbra is kvázi korlátlan teret adott az állami maffia mindezt eleve megágyazó törvénytelen Országgyűlésének, rendőrségének, ügyészségének és bíróságának szervezett bűnözői, parazita maffiahálózata. A maffiaintézkedéseknek és maffiavédő, népirtó törvénykezésnek sok politikus a napi fizetéséért (tehát anyagi haszonszerzés végett, aljas indokból vagy célból) segédkezett, nyomkodott törvényhozási piros gombokat és asszisztált, míg más politikusok további politikai vagy más hatalmi, illetve pénzügyi részesedés céljából stb. követték el az életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntetendő köztörvényes bűntettek folytatólagos. hosszú időn át folyamatosan és bandákba verődve elkövetett lajstromát.

Ugyanakkor az életfogytos politikai-gazságügyi és alkotmánybírósági maffia nem csak a deviza alapú, a népet orwelli hitelekbe rángató, rábeszélő, lökő és borító szakadékba próbálta taszítani, hanem annak is törvényi kereteket ágyazott meg, hogy akik pl. BAR-listán vannak, ezért nem vehetnek fel hitelt, mégis felvehessenek, szinte korlátlanul! Arra is törvényi keretet biztosítottak, hogy az ilyen bűnszervezetek a legegyszerűbb embereket – akik jó, ha írni és olvasni tudnak – azzal rántsák csapdába, hogy még jövedelemigazolást sem kérnek tőlük! Az ilyesfajta hitelezést egy animációs filmben olyaténképpen lehetne pl. korhűen megjeleníteni, hogy az egyszerű paraszt odamegy a földesúrhoz, pl. Döbrögihez, aki pipázva és hatalmasakat hahotázva vet a parasztember lába elé egy kis könyöradományt, miközben arisztokrata bűnöző parazita, paszományba, csendőri egyenruhába és milíciába öltözött primitív bűnözőivel hahotázva már a szegény ember orra előtt azon mulatoznak, hogy ‘holnap visszük a házadat, te büdös paraszt!’

A cél itt még sokkal látványosabban az volt – és ehhez már semmilyen gazdasági ismeret sem kellett -, hogy az állam maffiakutyái abszolút arra pályáztak, hogy a BAR-listásoknak történő bőkezű hitelezéssel a lehető leghamarabb elkobozhassák az áldozatok házait, maradék vagyontárgyait (ha voltak még olyanok), és milliókat egészen biztosan hajléktalanokká tegyenek!

A maffiaállam orwelli banditizmusa azt is természetes módon vezette be, hogy akik aláríják a hitelfelvételt, a legtöbb esetben a különböző címeken levont költségek után kevesebb, mint az aláírt hitelösszeg felét veszik kézhez! Ennek ellenére nem csak az egész, nem létező hitelt kell visszafizetniük, hanem gyakran annak sokszorosát, mert akkorákat ratifikáltak különböző díjak és pótdíjak címén! Miközben sok hitelfelvevő jó, ha ismerte a pénz fogalmát!

Hogy mekkora utolsó történelmi gazemberek Orbán Viktor és Pintér Sándor, jellemző körülmény, hogy eközben sok egyéb mellett olyan intézkedéseket hoztak, amikkel a piti, vidéki uzsorásokat kezdték el üldözni, a buta lakosság figyelmét a piti elkövetőkre terelve, miközben ők, lakájaik és pénzügyi maffiáik iszonyatos vagyonokra tettek szert. Olyan esetek is voltak, hogy Orbánék olyan hétköznapi, civil asszonyra küldtek kommandót, akiről be is ismerték, hogy egyetlen esetben adott kölcsönt valakinek, és azt valami egy év lejárati idővel, potom 10%-os visszafizetéssel adományozta. Az illető még csak bűnöző sem volt, és ha egyszer kölcsön adott, kockáztatva, hogy soha nem kapja vissza a pénzét, miért lett volna sok egy év alatt 10% kamat, miközben az orbáni állam – a legmoslékabb uzsorás parazitaként – pár hónap alatt képes a mai napig megtriplázni bárkinek az adósságát, aztán a parazita, a 2006 miatt is életfogytig tartó fegyházbüntetéssel büntetendő sortüzes-csonttörő rendőrséget kivezényelve, kicsit és nagyot, nőt és öreget erőszakkal kihajítani az utcára, hogy utána még arról is kezeskedtek az orbán ráhelista szörnyszülöttek, hogy a totálisan szétvert és tönkre tett családok tartozása is megmaradjon! Úgy, hogy sok kilakoltatott addigra már a többszörösét fizette vissza annak, mint amit felvettek! Ez az uzsorakamat állami banditaintézményének olyan súlyos formája, ami azonnal veti fel nem csak Orbán Viktor, hanem egész családja – így kiemelten a lakosság elleni életfogytos intézkedésekből iszonyú javakat besöpört Orbán Gáspár és Orbán Ráhel stb. – nemhogy életfogytig tartó fegyházbüntetésének feltétlenségét, hanem – mint a romagyilkosságoknál – távolról, távcsöves vadászpuskával történő kilövését, közelről pisztollyal vagy sörétes fegyverrel történő fejen és szíven lövését, illetve spontán szerveződve, az utcán történő tömeges agyonverését.

Az is a sok magától értetődő orbánista törvénytelen törvények közé tartozott, hogy az áldozatokat lemondatták minden jogorvoslati lehetőségről! Ez ugyancsak törvénytelen! Abszurdum! Orbánék ezeknek a leplezetlen és tagadhatatlan utolsó banditáknak – melyek kiszolgálták és mindenben fedezték és futtatták Orbán Viktort és bűnöző családját – teljes mentességet biztosítottak! Ugyanakkor az egy év alatt 10%-os kamatra ismerősének vagy barátjának adakozó, munkába járó civil asszonyt pedig piti összegért is – közpénzből kivezényelt – kommandós akciónak vetették alá, mert nem Orbán Viktor, Pintér Sándor és a hozzá hasonló tömeggyilkos és fegyveres terrorista antikrisztus keresztapák és ráheli oligarchák közé tartozott, ráadásul abban, hogy az ilyen ártatlan civilek másoknak kölcsönadtak, a legideálisabb esetben is a legcsekélyebb hasznuk származhatott volna, viszont jó eséllyel elveszíthették az összes kölcsönadott pénzüket! Ha a Kedves Olvasó 10%-os kamatra pl. barátjának, szomszédjának vagy ismerősének stb. egyszer kölcsön adott, és azt mondta: ‘hát jó, de 1 év múlva 10%-kal többet adj vissza, légy szíves, mert így is túl sokat kockáztatok’, előfordult (és eztán is megeshet), hogy Orbán Viktor kommandót vezényelt a jótékonykodóra, és közpénzen kitartott fegyveres terrorista bűnözőivel elhurcoltatta! Ezek után aki nem érti, hogy miért kell Orbán Viktort és családját – Orbán Ráheltől és Orbán Gáspáron át a legutolsó családgenetikai és elektromágneses stb. szociopata torzszülöttig – teljes vagyonelkobzás és életfogytig tartó fegyházbüntetés alá vetni, az nem feltétlenül az írás-olvasás nehézségeivel küzd, mint Orbán Viktor családi vállalkozásai áldozatainak tömegei, hanem egyszerűen elmebeteg.

2012.06.09., 8. kerület, Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.hirhatter.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telephone: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…

Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2012 június 10..

Egy hozzászólás to “A lakosság eladósításának népirtó, életfogytos állami maffiakonstrukciója”

  1. Itt véletlenül egyet lehet érteni! De kötelező kapzsinak, hülyének lenni? Mindent, azonnal hitelre venni? A másik barom a politikai vezetés, fellendülés generálása hitelből! A szélhámos ipar attól működik, Hogy kívánt dolgokat kínál ólcsón! A majom meg halként ráharap!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: