Molnár F. Árpád és Domján Tibor Multifeljelentése a következő pázmány utcai kilakoltatás, Molnár F. Árpád fasizmus vádjával újbóli elhurcolása és tengernyi, a Kordokumentumfilmben látható, hallható és olvasható bűntettek miatt

 – Molnár F. Árpád “ELI” (Halálos fenyegetésekkel üldözött és BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Emberjogvédő, a Legfőbb Roma Jogvédő, minden magyarok Első és a világ Legmélyebb HAARP- és elmetechnológiai Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg, és aki általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.)
 – Domján Tibor (Az Orbán-Obama-banda részéről halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban Betiltott és Eltitkolt Keresztyén Újságíró, Emberjogvédő, Világszintű Echelon-Leleplező, A HÍRHÁTTÉR Munkatársa.)

(FELJELENTÉSKÉNT világszerte postázva – mint mindig – az amerikai nagykövet , Dél-Kalifornia legnagyobb kilakoltató ingatlanmaffia cégének vezetője, Eleni Tsakopoulos Kounalakistól kezdve Budapest összes rendőrkapitányságán át a magyar és külföldi polgári és katonai titkosszolgálatok sokaságáig, az FBI és más nemzetközi nyomozószerveknek, számos külföldi diplomáciai követségnek, több tucat magyar országgyűlési képviselőnek, Orbán Viktor és más miniszterelnökök címeire, belföldi és külföldi médiumokig és kormányszervekig bezárólag stb.)

FELJELENTŐK: Molnár F. Árpád
Született: Kecskemét, 1972.11.13.
Anyja neve: Retezár Mária
Személyazonosító igazolvány szám: 862762KA
Állandó lakcím (nem levelezésre!): Kecskemét 6000, Reptéri út 15/b., fsz. 2.
Hivatalos levelezési cím (ahová az értesítéseket küldhetik!): Molnár F. Árpád, Soroksár 1239 Orbánhegyi dűlő 50.
Telefonszám: +36/30/919-6386
E-mail: hirhatter.multimedia@gmail.com

TOVÁBBI FELJELENTŐ: Domján Tibor
Született: Veszprém, 1979.06.22.
Anyja neve: Kovács Irén
Állandó lakcím (nem levelezésre!): 8226 Alsóörs, Szabadság tér 11/1.
Hivatalos levelezési cím (ahová az értesítéseket küldhetik!): Molnár F. Árpád, Soroksár 1239 Orbánhegyi dűlő 50.
Telefonszám: +36/30/919-6386
E-mail: hirhatter.multimedia@gmail.com

Tisztelt Hatóságok!

Az alábbi Filmben láthatók, hallhatók és olvashatók miatt büntető feljelentést teszünk annyi bűncselekményben és bűntettben, hogy azért nem eszközlünk itt tételes felsorolást, mert a szó szoros értelmében gyanús, hogy a kordokumentumfilm alapján egy egész könyv terjedelmére rúgna! Így rábízzuk az intézkedő hatóságokra, válogassanak, ha pedig elutasítják elkezdünk tetszésünk szerint szemezgetni a bűntettek és elkövetők tengeréből, és úgy teszünk feljelentéseket.

Egyúttal – tekintettel a korrupciós és maffia-bűncselekmények és -bűntettek iszonyatosan megszaporodott és soha korábban nem manifesztált mennyiségére, melyek Pintér Sándor polgári titkosszolgálati és belügyminiszter 2010-es bejelentésének megfelelően 2010-et követően felduzzadtak – indítványozzuk a rendőri és ügyészi állomány jelentős felduzzasztását. Mivel a rendőrség és az ügyészség mindent elkövet, hogy a világ legegyszerűbb tényállásairól is úgy tegyen, mint aki szó szerint egy 6 éves kisgyermek jogi szakismereteivel sem rendelkezik, de gyakran nem csak azt vallják be, hogy azért folytatnak üldözéseket az ártatlanok ellen, mert Orbán Viktor legalább 2014-ig kormányon maradhat, és nekik is meg kell élniük valamiből, de sokuk – a legveszélyesebb és legbetegebb bűnözők – azzal kérkednek, hogy őket egyáltalán nem érdeklik a törvények és az emberi jogok, így világos, hogy ahogyan eddig, egy jogot nem végzett civil nem csak el tudja látni bármelyik rendőr, ügyész vagy bíró feladatát, de szembetűnő, hogy napi szinten és saját költségen is összemérhetetlenül magasabb szinten és szellemi, intellektuális és morális kultúrával végzi azt, mint az erre közpénzekből fizetett, semmit nem érő diplomával rendelkező állomány. Ezért semmi szükség a rendőrök, ügyészek és bírók toborzásához semmiféle iskolára, hanem egyedül az számít, hogy az illető el tudja-e végezni a betanított jogi és ítélkezési munkát vagy sem. Orbán Viktor óta rekordszinten tetten ért, hogy a rendőri, ügyészi és bírói hivatás olyan egyszerű munka, amihez nem kell több egy betanított munkásnál, és rekorder szinten tetten ért, hogy egy írni-olvasni nem tudó idős asszony is sokkal jobban tisztában van a joggal és a hatályos törvényekkel, mint amennyi tudást Orbán Viktor rendőrei és ügyészei magukról bizonyítani próbálnak, és sokakat tényleg meggyőzve, hogy tényleg sokkal butábbak és tehetségtelenebbek szinte bármelyik civilhez vagy alkoholista hajléktalanhoz képest. Túl ezen a széles politikai üldözés számos diszciplína területén elképesztő zseniket termett ki, a jogtól a közgazdaságig.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőri és ügyészi állomány egésze bűnözőkből áll, ugyanakkor ez az állomány eddig is a bejelentőket és a feljelentőket, az oknyomozókat és a tényfeltárókat üldözte, amit jobban nem tesz, ha akár ötször annyi az állomány, mint most, mert eddig is azért fizették őket, hogy a bűntettekkel szemben állókat megfélemlítsék, elrettentsék, bizonyítékaikat elkobozzák, őket fegyveres erőkkel szüntelen elhurcolják, fogdákba és orbáni elmeorvos bűnözőkhöz és terroristákhoz hurcolják, és annyi közéleti személyt nyilvánítsanak mentálisan beszámíthatatlannak, amekkora mennyiségre nem volt példa a publikus magyar történelem során. De ez utóbbira is azért volt szükség, mert ahogyan Molnár F. Árpád Úr Előre Bejelentette: Orbán Viktor lesz minden magyar idők leghírhedtebb és legnagyobb bukásra Eleve Eltervezett pszichiátriai bűnözője és terroristája. Hogy miért akarjuk felduzzasztani a rendőri és ügyészi állományt, nem különösebb titok, itt azonban most mégsem tesszük közzé.

A FELJELENTÉS TÁRGYÁT KÉPEZŐ KORDOKUMENTUMFILM EGÉSZE, TOVÁBBÁ A FILMBEN OLVASHATÓ TARTALMAK CSAKNEM EGÉSZE AZ ALÁBBI OLDALON ELÉRHETŐ:

http://www.hirhatter.org/uj_kilakoltatas.htm

[Vagy a Film ide vagy pl. ide klikkelve látható!]
A Kordokumentumfilm Címe:
Új kilakoltatás és nyíltan nácista letartóztatás a Pázmány utcában! – Kordokumentumfilm 2012
1. Kilakoltatás! Fidesz: Nem a pénze, a lakása kell!
2. Letartóztatni a Molnár F. Árpádot!

2012.09.16., Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.hirhatter.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telefon: +36/30/919-6386

——————————

We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!

We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more…

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2012 október 4..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: