Klasszikus fizika és kvantumfizika – A két világ Egy – Út az ISTENIG (Gyorstanulmány)

molnar_f_arpad_thinker_bluemichelangelo_teremtesA Kedves Olvasó vagy a felolvasást Hallgató sok mindent nem fog megérteni az itt taglaltakból, de emiatt senki ne búsuljon, mert azok sem értik, akik a bolygó legnevesebb fizikusaiként évtizedek óta, minden nap ezzel foglalkoznak. Ugyanakkor – és ez is hozzátartozik a kvantumfizika csodálatos világához – azoknak is nagyon, nagyon, nagyon érdemes elolvasni, és akárhányszor, akik éppenséggel semmit nem tudnak a kvantumfizikáról vagy amúgy is kifejezetten butának tartják magukat. Aligha maradnak tudniillik sokan, akik előtt nem retten fel megannyi titok sejtelme, és nem formálja legalább egyes szemléleteit a radikálisan szokatlan, egyetemes Elme világa felé, amely, helyesebben Aki nélkül nincs jövő…

Akkor kezdjük: Miután Max Planck-kal és a rajta jócskán túlnőtt Niels Bohr-ral a kvantumfizika tulajdonképpen több, mint 100 éve megjelent, a fizika két külön rendszerrel dolgozik: a klasszikus fizika a makroméretek, a kvantumfizika a mikroméretek világában. A két rendszerre azért van szükség, mert Bohr és Einstein óta sem volt képes a világon senki a két világnak a matematika nyelvén összegző leírására. Ezért kétféle rendszert használnak a mai napig. A klasszikus fizika világa az, amit az emberi lények az általuk józan paraszti észnek nevezett empirikus primitivizmusukkal felfognak: látni, hallani, tapintani, ahogyan az állatok teszik. A kvantumfizika viszont egy egészen más világ: ahogyan a régi és legnagyobb kvantumfizikusok is megfogalmazták: a radikális szokatlanság világa ez, amit – mondotta vagy a dán zseni, Niels Bohr vagy egyik társa, Werner Karl Heisenberg – “megérteni nem lehet, csak megszokni“.

A kvantumfizika világában, tehát a szemmel nem látható mikrovilágban – állítja a modern fizika lassan 100 éve – látszólag a semmiből tűnnek elő részecskék és tűnnek el a másodperc egymilliárdod része alatt, továbbá egyetlen részecske lehet egyszerre több helyen, vagy akár több időben stb. A kvantummechanika nagyon pontos, egzakt tartalom. A kvantummechanika szokatlan és bizarr – tehát normális – szabályai közé tartozik, hogy ha valami megtörténtére 888 lehetőség mutatkozik, akkor mind a 888 meg fog történni. Ássunk egy kicsit mélyebbre.

molnar_f_arpad_haarpJohn Carpenter filmrendezőnek – aki az elmeprogramozásról is rendezett filmet “They Live”, azaz “Ők élnek” címmel (Magyarországon “Az elpusztíthatatlanok” címen is bemutatták) – az 1988-as esztendő legnagyobb horrorsikereként számon tartott az “A sötétség fejedelme” című alkotásának elején láthatjuk a fizikaprofesszort, amint elmondja, hogy a mi egész logikánk szubatomális szinten nem más, mint por és hamu, majd egyik tanítványa az utcán ezt tovább magyarázva, a kvantumfizika egyik leghíresebbé vált példájára, nevezetesen Schrödinger macskájára is emlékeztetve kijelenti, hogy a macska szubatomális szinten halott, de ha azt akarod tudni, hogy él-e, nyisd ki a dobozt és nézd meg, él-e vagy halott.

Kezdjük a fizika réges-régi, de máig egyik leghíresebb kísérletével, a kettős rés, másként két-rés (double-slit, ritkábban two slits) kísérlet ismertetésével, amit mára számos formában kipróbáltak és próbáltak megmagyarázni. Általános iskolás koromban – amikor a szocialista rendszer kötelező materializmusa és a “mindent értünk, elvtársak” dogmája dúlt – ez volt az egyik, amivel elkápráztattam az osztálytársaimat, pontosabban azzal, amihez én is hozzáférhettem a kötelező sötétségben. Ez így szólt: ha egy fehér lapra két apró lyukat fúrunk – szemléltettem is nekik fehér papírlappal és körzővel szúrt két kis lyukkal -, akkor ha arra fotont bocsátunk, és a két lyuk elég közel van egymáshoz, akkor az egyetlen foton át fog menni mind a két lyukon.

Volt is álmélkodás, de meg kell jegyezni, hogy ezt megelőzően és azóta is álmélkodnak nem csak a szocialista kisdiákok, hanem a világ legnagyobb tudósai is. Hogy még nagyobb csodálkozásra legyen ok, mielőtt a továbbiakért röviden összefoglalva taglalnám, milyen kísérletről van szó, ajánlanám az egyik meglepő és a szokatlanság valóságának kapujához vezető régebbi Filmünket, ami valahogyan – nem beszélve az itt nem taglalt körülményhalmokról – mintha a kettős rés kísérletről és annak valamiféle vagy konkrét megfejtéséről is szólhatna: Ki Szólt? :

molnar_naleksz_fenyleny_film2010-09-15. HÍRHÁTTÉR TV: Fénylény szinte minden éjjel… (Az első jelekből biztossá lett…)
/Nagy Sándor “Naleksz” (keresztyén újságíró, Echelon-leleplező, operatőr, tervező) – Molnár F. Árpád (politikai üldözött keresztyén, oknyomozó, tényfeltáró, legalább egész Európa legfőbb Echelon-tanúja)/
(Film, 13 perc; KLIKK!)

Akkor most folytassuk (aki nem érti, az alábbi ábrákon is nyomon követheti, miről van szó):

Egy elektronvetőt, máskor egy fotonvetőt elhelyeztek egy laborban. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy olyan puskát, amiből golyókat lőnek ki. A golyó most elektron lesz vagy foton. Az elektronról talán nem kell magyarázni, hogy micsoda: negatívan töltött részecske. A foton pedig a fény részecskéje, más nevén fénykvantum. A fényt is lehet ilyen úgynevezett csomagonként, azaz egyesével kibocsátani. Régen azt hitték, hogy a fény valamiféle folyékony, likvid dolog, de mára annyi kiderült, hogy elméletileg létezik részecskéje, a fény kvantumja. De mégis, hogy ennél sokkal vadabb a helyzet, mindjárt kiderül.

A fotonpuskánk elé helyezzünk egy lemezt, arra pedig vágjunk egy keskeny, függőleges rést. A lemez mögé pedig tegyünk egy falat, amin utóbb megláthatjuk, milyen eloszlásban csapódtak be a fény részecskéi. Amikor a fotonpuskát elsütjük, a fény részecskéje kirepül, és vagy átmegy a résen vagy pedig a lemeznek ütközik és abban elnyelődik. Amikor viszont átmegy a résen, akkor a rés mögötti falba csapódik és nyomot hagy a falon. Miután elég sok fotont lőttünk ki, és ezért elég sok csapódott a rés mögötti falba, a falon egy olyan fénnyel teleszórt sávot kapunk, ami nagyjából megfelel a lemezen vágott rés formájának.

Ebből megállapíthatnánk, hogy a fény vagy más kísérletekben az elektron részecskéi úgy viselkedtek, ahogyan azt a pártokrácián és az RTL Klubon nevelkedett, tehát mélyen elbutult, kilakoltatás előtt álló orbáni honpolgár várta.

Ezért most változtassunk a kísérleten, és a lemezre ezúttal két, egymáshoz közel álló rést vágjunk. Eztán kezdjük el kilőni a fotonokat, most is egyesével: bumm, bumm, bumm…

Mi történik? Miután kellő számú részecskét lőttünk ki, a pártokrata, Orbán Viktornak vagy Vona Gábornak hurrázó, cigányozó, zsidózó és buzizó elme azt várná, hogy mivel két rés volt, ezért két sáv fog megjelenni a falon.

A kettős rés kísérlet, a hullámmozgás és a falon látható interferencia ábrázolásaiból.
kettos_res_anim_gif
A kétrés kísérlet mozgó animációval. Láthatjuk, hogy a hullámok – a víz hullámaihoz hasonlóan – a sárga színű falon megtörnek, de ami a két résen átjut, az két új hullámterjedést indít el. Ahány helyen a hullámok találkoznak egymással, azokon a helyeken jön létre az interferencia, és ezek a hullámtalálkozások hagynak nyomot a falon. Azonban a kvantumok világának bizarritásához tartozik, hogy amikor egy elektront vagy fotont lőttünk ki, akkor a hullámmozgást követően a falba az elektron vagy a foton már nem hullámként, hanem mint részecske csapódik. Tehát egyetlen, “kör” alakú nyomot hagy a falon, “kiválasztva”, hogy melyik interferencia hátán, azaz melyik két hullám metszéspontján jelenjen meg a falon, részecskének álcázva magát.

kettos_res_two_slitsA fenti kép más perspektívából; itt is látszik, hogy a két résnél két hullám indul el, és ezek számos helyen metszik egymást. Ahol a metszéspontok megjelennek és tovább terjednek, egészen a falig, azok az interferenciák, és ezen metszéspontokon jelenik meg a foton vagy az elektron a falon, részecskének álcázva magát.

kettos_res_one_two
A képet balról jobbra kell nézni. Balra a kör alakú fényforrás, amely mindenfelé sugárzik, de csak az egy résen képes keresztülmenni. A rés túloldalán hullámként (is) terjed, és benne van elrejtve a részecske tulajdonság. A következő falon két résre lel. Ezek mögött emiatt – mint a víz hullámzásánál – már kettő hullámként folytatja, majd becsapódik a falba. A kép jobb szélén a görbék azt jelzik, hogy sok foton vagy sok elektron hová érkezik a leggyakrabban. Ahol a legnagyobb a görbe, oda érkezik a legtöbb részecske.

kettos_res_double_slitUgyanez fentről lefelé ábrázolva. Legfelül a napfény, ami átmegy az egy résen. Utána újabb falba ütközik, de ami nem nyelődik el a falban, az a rések túloldalán hullámként is folytatja. A kép alján, piros alapon a sötét foltok azt jelzik, hogy oda csapódott be a legtöbb részecske, helyesebben a részecskének mutatkozó más.

Mi történik? Miután kellő számú részecskét lőttünk ki, a pártokrata, Orbán Viktornak vagy Vona Gábornak hurrázó, cigányozó, zsidózó és buzizó elme azt várná, hogy mivel két rés volt, ezért két sáv fog megjelenni a falon.

De nem, mert az Isten nem a nácik felfogóképességéhez és elvárásaihoz rendelte a Valóság törvényeit! A két rés mögötti falon jó néhány sáv jelent meg, mégpedig pontosan úgy, mintha puskánkból nem golyókat lőttünk volna ki, hanem mintha a lemezt – amelyen a két rés volt – vízbe helyeztük volna, és a lemez előtt egy kavicsot dobtunk volna a vízbe! A vízbe dobott kavics mintájára meginduló hullám – elérve a lemez réseit – megtörik a lemezen, majd ahogyan a víz viselkedik, a lemez túloldalán, a két réstől egyenlő arányban már két hullám indul el, és terjed egészen a falig. Ahol a két hullám gyűrűjének széle – a víz hullámzásának megfelelően – egymással találkozik, ott – a fizika kifejezésével – interferál, majd tovább terjedve ennek megfelelő mintát hagy a falon. Ezért nem kettő, hanem jóval több sávot fogunk kapni. Ugyanakkor annak ellenére, hogy a kétrés kísérletnél a foton, más próbálkozásoknál az elektron hullámként viselkedett, a réseken áthaladva, amikor a falhoz ért, hirtelen (látszólag) megint részecske lett, ezért egyetlen elektron vagy foton kilövését követően, a falon egyetlen konkrét elektron vagy foton nyoma lett látható!

De akkor az elektron és a foton most anyag vagy hullám?! Hogy lehet, hogy ha egy rés van, amin átmehet, akkor anyagként, ha két résen mehet át, akkor hullámként viselkedik! Az első kvantumfizikusok beszámoltak róla, mennyire sok fejtörést okozott számukra, hogy viselkedhet valami anyagként és hullámként. Hiszen a makrovilághoz szokott állati elme azt várná, hogy egy bizonyos “konkrét” valami egyféle dolog legyen, ne pedig hol egyik, hol másik, hol mindkettő, máskor meg egyik sem. A fotonokat úgy lőttük ki, mintha anyaggolyók lettek volna, de a résekhez érve, mivel ott kettő átjárót találtak, ezért ők maguk is mintha ketté váltak volna, majd mint akik a két rés mögött találkoztak önmagukkal, ismét egyek lettek, eztán pedig becsapódtak a falba.

A fizikusok kezdettől hajlanak arra a magyarázatra, hogy egyes minthák, lehetőségek között ténylegesség feszül: tehát az egyetlen foton egyszerre ment át mind a kettő résen, vagyis a kvantumfizika ismert szabályainak megfelelően egyszerre nem csak két helyen is létezhetett, de sőt, egyszerre két időben is! A foton azért kellett, hogy átmenjen mind a kettő résen, mert megvolt rá a lehetősége, hiszen kettő rés volt. A kvantumfizikában az úgynevezett szuperpozíció elve az, amikor egy részecske vagy hullám egyszerre több állapotban is létezik, nem csak egyfélében. Amikor szuperpozícióban van, és nem vizsgáltuk meg, hogy miképpen van ott, azaz milyenek a kvantumos tulajdonságai, ezért – mint a példánkbeli foton – kevert állapotban van, más néven szuperpozícióban, azaz benne vannak mindazon lehetőségek, amikre képes lehet, ezért élni is fog mindazon lehetőségekkel, amikre képes: vagyis – a kvantumfizika szerint – átmehet egyszerre az egyik és a másik résen is, sőt, át is megy (meg nem is)! Ha viszont megmérjük és meg is tudjuk, hogy a fotonunk milyen állapotban van, akkor a szuperpozíció (amiképpen a hullámfüggvény) összeomlik, és a foton, más kísérletekben az elektron, amit kilőttünk, már hétköznapi anyagként fog viselkedni, ezért azt a látszatot kelti, hogy csak az egyik résen megy át, és úgy is csapódik a falba, tehát anyagként és nem hullámként!

A fizikusok máig keseregnek rajta, hogy bár a kvantumfizika már a hőskorban kijelentette, hogy a kvantumok világában egy dolog lehet egyszerre több helyen is, a lakosság annyira nem érti és annyira nem jut el hozzá, hogy máig sem akarja elhinni. Ez Magyarországon halmozottan így van, hiszen a Kádár-rendszer – annak ellenére, hogy akkor ez már régen ismert volt – igyekezett maximálisan eltitkolni, többek között azért, mert ezek a jelenségek automatikusan vezetik el az emberek millióit és milliárdjait a spiritualitás, a különösség, a szokatlanság világába, az absztrakt és a produktív gondolkodás, a haladó szellem és a vallás akár exponenciális hatásfokozóiként előre lökik az Emberiséget Sorsa kiteljesedése és jelenlegi állapotának végső befejezése felé. A többpártrendszer a haladó gondolkodást ma pedig úgy próbálja visszafogni, hogy médiáiban és a közéletben minden hangsúlyt a pénzre, a test szeretetére, az önimádatra és az egoizmusra, valamint a cigányok, a zsidók és a homoszexuálisok kollektív bűnösségének extrémen idiotizáló programjára helyez, a kiterjedt médiazajjal és a Spéder Zoltán-típusú rosszindulattal, valamint tudatos butítással, rágalomhadjárattal és ugyancsak szó szerint az Emberiség tönkre tételére és elkárhoztatására irányuló titkolózással együtt. Hogy az állati sorba taszított és abban elvesztésre szánt emberi tenyészcsordák esélytelenül végezzék be szánalmas, nyomorult életüket, sorsukat örök szenvedésre kárhoztatva.

Abból, hogy a kvantumok világában egyetlen részecske egyszerre több helyen is előfordulhat, sőt, több időben is, tehát hogy a foton delokalizált, a világ leghíresebb fizikusai közül jó néhányan a tér és az idő széttöredezettségére következtetnek. Egyéb tekintetben is gyakran emlegetik, hogy a körülöttünk lévő és a bennünket alkotó világ, így mi magunk is egy mindent betöltő és kitöltő téridő habban vagyunk, amit azért neveznek habnak, mert formailag habra emlékeztet.

De térjünk vissza ahhoz, hogy miért lehetséges, hogy pl. az elektron részecskeként és hullámként is viselkedik, bizonyos helyzetekben pedig látszólag “választ” magának egy konkrét formát: vagy részecskévé, vagy hullámmá válva.

A Bohr-féle koppenhágai felfogás szerint az elektron nem részecske, de nem is hullám, hanem valami más. Ez a részecske és hullám természet egyfajta komplementaritásnak kínálkozik, ahogyan pl. ha két különböző színű fénynyalábot rávetítünk egy falra, akkor sem az egyik, sem a másik, hanem egy harmadik színt kapunk. Ugyanis a két szín egy harmadik színállapotot hoz létre, és ebben elrejtésre került az egyik és a másik szín is. Sem az egyiket, sem a másikat nem látjuk, hanem egy harmadikat.

Nem tökéletes a hasonlat? Persze, hogy nem az, mert a hullám-részecske kettősség az emberi elme számára sokkal felfoghatatlanabb és radikálisabban szokatlan, mint amikor két különböző színű fénynyalábot egymásra vetítünk. A Jézus Krisztus Isten volt és ember, a vörös és a zöld szín keveréke a sárga – tehát komplementer megjelenésekről, manifesztátumokról beszélünk, ahol a két látszólag különböző dologi tartalom nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező, aminek egymásba rendelése egy harmadik vagy új, más állapotot hoz létre. Így az elektron egyszerre részecske és hullám, ha pedig hatunk rá, akkor hol a részecske, hol pedig a hullám természetét demonstrálja, de nem igazán akarja nekünk megmutatni mind a kettőt. Ha a kettőt együtt akarjuk megmérni, akkor választásra késztetjük: vagy hullámként, vagy részecskeként mutatja magát. A hasonlatok, amiket alkalmaztunk (színek egymásra vetítése, vagy pl. a Jézus Krisztus egyszerre Isten és ember) messze nem a megfelelő hasonlatok, de ahhoz, hogy valamit kapiskáljon a Kedves Olvasó vagy a felolvasást Hallgató, talán elegendő.

A német Nobel-díjas fizikus, Werner Heisenberg volt a kvantummechanika egyik alapítója. Minden idők egyik leggyakrabban emlegetett tézise tőle való, az 1927-ben deklarált határozatlansági reláció. Ennek lényege, hogy egy kvantumos objektumnak – amilyen például a foton – nem lehet egyszerre megállapítani a helyét és a lendületét (más szóval impulzusát). molnar_f_arpad_repulo_egyAz impulzus azt jelenti, hogy az objektum vagy más kiterjedés vagy dolog éppen merre halad és mekkora sebességgel. A hely pedig az, ahol egy időpillanatban éppen tartózkodik. A kvantumfizika azt is kijelenti, hogy egy kvantummechanikai objektumnak gyakran nincs konkrét helye olyanképpen, ahogyan egy pontszerű objektumnak vagy egy tárgynak. Sok fizikus azt állítja, hogy pl. egy elektron esetében értelmetlenség arról beszélni, hogy a tér melyik pontján van, vagy hogy melyik résen megy át, amíg meg nem figyeljük, mert az elektron akkor válik – idézőjelben – kézzel foghatóvá, amikor megfigyeljük, hogy hol van. Ugyanis amikor megfigyeljük, akkor összeomlik a szuperpozíciója, azaz összeomlik a hullámfüggvénye is, és a megfigyelőnek úgy tűnik, mintha felvenne egy konkrét kvantumos állapotot. Amíg nem figyeljük meg, hogy az elektron vagy a foton a kettő rés melyikén megy át, addig átmehet mind a kettőn is, mert szuperpozícióban van, és ennek okán olyan állapotban, ami a fent ecsetelt új dologi állapot, aminek összetevői, komponensei között találjuk a részecske és a hullám lehetőségeket. Ezek tehát – a hullám és a részecske természet – mindketten benne vannak, és a kívülálló számára bármelyikként megmutatkozhatnak, ha meg akarja figyelni, mi ez.

Bizonyított, hogy a kvantumfizika (tehát a mikrovilág) és a klasszikus fizika (tehát a makrovilág) között radikális eltérések mutatkoznak. A mikrovilágban, tehát a kvantumok szintjén pl. hétköznapi az, hogy az ottani, nevezzük tárgyaknak, nem statikusak, mint a mi világunkban, hanem előtűnnek látszólag a semmiből, aztán eltűnnek, aztán egyszerre több helyen jelennek meg, aztán megint eltűnnek, míg mások találkoznak önmagukkal stb. Ami a makrovilágban lehetetlennek vagy csodának tűnik, az a mikrovilágban hétköznapi. Ami pedig a mikrovilágban elképzelhetetlen, az a makrovilágban természetes. Ez a kvantumfizika szokatlan, de ott és körülöttünk-bennünk – tehát mindenhol – hétköznapi és természetes világa, amiről a fizikusok máig így emlékeznek meg.

De hol húzódhat a határ a mikro- és makrovilág törvényei között?

Nos: a fizikusok ezt azóta vizsgálják, amióta a kvantumfizika léte napvilágra került. A kvantumfizika addig legfőbb zsenije, a dán niels_bohr_albert_einsteinNiels Bohr kifejezetten felszólította a fizikusokat, hogy ne is fecséreljék az időt arra, hogy a mikro- és makrofizika határát keressék, mert túl sok időt és energiát von el az ilyen kutakodás, inkább merüljenek alá a kvantumfizikában, és ezen új, radikális szokatlanság és bizarritás különös univerzumában fedezzenek fel minél többet arról, mi is ez valójában és miben is létezünk igazán. Ennek ellenére persze azóta már sokan és komoly kísérletekkel foglalkoznak a publikus kutatás szintjén is azzal, hol a határ a kvantumfizika törvényei és a newtoni, a makrovilág fizikai törvényei között. És újra emlékeztessünk arra, hogy a két rendszert – mikro és makro, kicsiny és nagy – külön matematikai és képletrendszerrel kénytelenek leírni és használni a mindennapi élet tudományos fejlesztéseihez, találmányaihoz, annyira különböznek egymástól, és máig képtelenek rá, hogy a két fizikai rendszert egységesítsék, pedig látszólag, ugye, ugyanabban a világban volna mindkettő, egymásba ágyazva.

A fent taglalt, híres kettős rés kísérletre emlékezve lépjünk tovább, és bevezetőként kezdjük egy rövid ismétléssel:

A kvantumfizikában szuperpozíció elvének nevezik, amikor egy részecske vagy hullám többféle állapotban is lehet. Amikor nem tudjuk, hol és milyen állapotban van, olyankor a részecske, atom vagy molekula (és molekulák) a szuperpozícióban vannak, ami kevert állapotot jelent, azaz legalább ilyet is, meg olyat is. A szuperpozíció – kvantum-szuperpozíciónak is nevezik – akkor omlik össze (kollapszus), amikor valaki – például mérés útján – megtudja, milyen állapotban… lenne! Ugyanis – és ezek a hétköznapok – amint a megfigyelő tudomást szerezne arról, hogy a részecske, az atom, a molekula vagy molekulák lánca hol van és milyen állapotban (azaz milyenek a kvantumos tulajdonságai), a szuperpozíció összeroppan (a hullámfüggvény összeomlik), és a részecske, atom vagy molekulák egy bizonyos állapotba kerülnek! Az, hogy milyenbe, előre nem tudni, csak azt, hogy a lehetséges állapotok egyikébe fognak kerülni, mert meg akarták figyelni, hogy eredetileg milyen állapotban voltak “rejtekben”, “titokban”.

Na, erre mondta Einstein egy kollégájának, séta közben, hogy “Te tényleg elhiszed, hogy a Hold nincs ott, ha senki se nézi?“.

És megérkeztünk közben ahhoz az 1685-ben született George Berkeley filozófushoz és püspökhöz, akiről mindig az a hír járta, hogy ahányszor kiadták az “Értekezés a látás új elméletéről” című könyvét, mindig fel-felbukkantak olvasására az öngyilkosságok is. Berkeley olvasatán az emberek jelentős része azonnal vallásossá válik és elkezd hinni az Istenben.

A schrödingeri és berkeley-elmélethez hasonló – majdnem azt írtam, hogy – kvantumfizika mind a mai napig azt akarja állítani, hogy egy részecske, atom vagy molekula/molekulák attól vesznek fel a lehetségességek közül egy bizonyos prózai, józan paraszti észhez alkalmazkodó pozíciót, mert valaki megnézte, helyesebben meg akarta nézni, hogy is vannak ott, ahol (és ahány helyen). De ha arról lenne szó, hogy pl. a Hold ott van-e, ha nem nézzük, azt kellene mondanunk, hogy igen, ott van, mert egy felsőbb elme, az Isten mindig Tudja és Látja. (Akik pedig extrém kiterjedt folyamatos ismerettel rendelkező földönkívüliekben vagy más felsőbbrendű elmében/elmékben hisznek, azoknak földönkívüliek vagy a felsőbbrendű elme/elmék látja/látják.) Az pedig, hogy a kvantumok világában miképpen van a részecske vagy molekula, amikor kvantum-szuperpozícióban áll, mert egy makroméretű dologi tartalom, mint az ember, még nem nézte meg, ezért a megfigyelendő dolog szuperpozíciója még nem is omlott össze, hogy egy másik arcát mutassa, azt – hogy ne könyvnyi terjedelemben írjak – bízzuk most az Istenre.

kozmosz_deep_spaceDe azért kutassunk az Isten után továbbra is, ahogyan a fizikusok a kvantumvilág látszólagos véletlenszerűségeinek örvényében régen is és a közelmúltban is gyakran emlegették, hogy itt tényleg az Isten után folyik a nyomozás, és ehhez a kvantumok látszólagos véletlenszerűségeinek és radikalizmusának világa éppen a megfelelő közeg.

S mert továbbá akárhány – publikus – módszerrel próbálták a kettős rés kísérletét is, “csakis” akkor vesztette el a foton vagy az elektron a szuperponált állapotát, és lett józan paraszti, a pártpolitikának és a náci észjárásnak megfelelő részecske, ha meglesték (volna), milyen állapotban haladt át a résen/réseken. A legelképesztőbb eredményű kísérletek között van, amikor végrehajtották pl. az úgynevezett “késleltetett választásos kvantumradír-kísérletet”. Ebben azt követően nézték (volna) meg, hogy a foton melyik résen ment át, miután átment. Miután a résen átment, elrántották a falat, ahová becsapódott volna, hogy a fal mögötti kamerával meglássák, honnan érkezik. Ennek hatására a foton mintha visszament volna az időben, inkább mégsem hullámként érkezett, hanem részecskeként. Amikor nem akarták megnézni, melyik résen ment át, akkor hullámtermészetű maradt és úgy is csapódott a falba, a szokásos interferencia mintát képezve. De mivel megnézték (volna), hogy a múltban mit csinált, ezért mintha a múltja is akként alakult volna, hogy mégsem hullámként, hanem részecskeként viselkedett.

Még egyszer: a kvantum-szuperpozíció elve az, hogy egy kvantumos objektum egyszerre többféle állapotban is lehetséges. A kvantumfizika szerint ezért kényelmesen átmehet és át is megy egyetlen foton két lyukon. Amint azonban megfigyelni akarjuk, melyik résen vagy miként ment át, akkor a szuperpozíció összeomlik (ezt nevezik kollapszusnak is), és a részecske anyagként viselkedik. Hogy ez miért van így, a publikus tudomány 80 éve vizsgálja, és azóta nincs hivatalosan nagyjából halvány gőze sem, mi az oka, de szenzációsabbnál szenzációsabb elképzelések gyorsan és bőven adódnak.

Tehát ha egy foton nem egy laborban, hanem mondjuk 10 milliárd évvel ezelőtt indult el, akkor ugyancsak az várható, hogy amikor fél úton áthalad egy kettős résen, majd 5 milliárd évvel később ideér a Földre, mi pedig akkor akarjuk megnézni, hogy 5 milliárd évvel ezelőtt melyik résen ment át, akkor várhatóan és alapos okkal gyaníthatóan ki fog derülni, hogy a mérésünk miatt az 5 milliárd fényévvel távolabbi, tehát 5 milliárd évvel ezelőtti kettős résnél is inkább mintha mégsem hullámként, hanem anyagként viselkedett volna, mint egy kis golyó, és csak az egyik résen ment át. Ha nem nézzük meg, hogy 5 milliárd évvel ezelőtt melyik résen ment át, akkor pedig már 5 milliárd évvel ezelőtt is szuperpozícióban maradt, ezért interferencianyomot hagy a falon.

Ennek magyarázatára több lehetőség is eszembe jut, és mindegyik alátámasztani látszik Einstein relativitáselméletét, továbbá egy az egyben megfelel a kvantumfizika törvényeinek! Nem azért, mert azokból indulok ki, hogy azok teljesüljenek, hanem mert az összes megoldási lehetőség a kvantumfizika törvényeivel koherens!

Sokan azt hangoztatják, hogy a szuperpozíciót maga a mérés nem, csakis az roppantja össze, és teszi a különöst “hétköznapi”, anyagként viselkedő részecskévé, ha a mérés eredményéről tudomást szerzünk vagy szereznénk. Viszont ha a mérés eredményeit – mutatják a kísérletek – azelőtt töröltük, hogy megismertük volna, akkor szuperpozíciót kapunk, és a fény interferencia nyomot produkál a falon.

A számos kísérlet közül érdemes megemlíteni azt, amikor a kilőtt fotont béta-báriumborát kristályba lőve ketté vágták, és az egyiket egyik, a másikat másik irányba repítették tovább. eli_isola_di_san_giovanni_thinkerA lakosság még mindig nem tudja azon konyhakész fizikai tényt, hogy létezik kvantum-összefonódás. Ez esetben is összefonódott kvantumpárt, két fotont kaptunk. Ennek – mint a kvantum-összefonódás jelenség többi publikus fajtájának is – az az egyik érdekessége, hogy a látszólag két külön részecskét akármilyen távolságra vihetjük egymástól, mindig egyek maradnak. Ez azt is jelenti, hogy ha a példának említett fenti fotonpár egyik tagját 8 milliárd fényévre repítjük a másiktól, aztán (az egyszerűség kedvéért) “A”-val jelölt fotonunk kvantumos tulajdonságait – például a polarizációját – megváltoztatjuk, akkor a másik polarizációja is azonnal, de azonnal megváltozik, mégpedig nem a fény sebességével kommunikálva egymással, hanem azonnal, tehát időkülönbség nélkül! Ez nem azt jelenti, hogy a kommunikáció kapcsolata sokkal gyorsabb a fénynél, tehát Einstein azon tézise, miszerint a fény sebességénél semmi sem gyorsabb, nem sérült. Hanem arról van szó, hogy a valóság valamely rétegében/rétegeiben a két foton egyként viselkedik, nem váltak szét egymástól, csak a köztük lévő kapcsok, amik az egységet biztosítják, a publikus tudomány állása szerint nem láthatók.

A kísérletek legtöbbször azt egyértelműsítenék, hogy a kvantum-szuperpozíció koherenciája a méret vagy a tömeg növekedésével összeomlik, és a kvantumfizika törvényei helyett megjelennek a klasszikus (newtoni) fizika törvényei. Azaz a kis méretek fizikája helyére lép a nagy méretek fizikája, a különös helyére a hétköznapi. Hogy hergeljem a testistákat, úgy is mondhatnám, hogy az intellektuális helyett az útszéli náci, a filozófus helyett a tahó bunkó, a zsidó Einstein helyett a náci Orbán Viktor. Nem mindegy tehát, hogy az ember az egyfajta szuperponáltságában melyik útvonalat választja magának, azaz mi mellett dönt: Orbán Viktort és a fasizmust választja, avagy az istenit, a csodálatost, a magasztost, az Eredetet és a Halhatatlanság útját választja sorsául és Örökkévalóságának. Igen: az Örökkévalóságának.

Tehát a méret vagy a tömeg növekedésével a Niels Bohr dán kvantumfizikus zseni által kutatni nem javasolt határhoz érünk, majd azt átlépve legalább majdnem mindig azt tapasztaltuk, hogy a kvantum-szuperpozíció összeroppant, és megjelent a makrofizika. Viszont a kvantum-összefonódás jelensége, ahol a távolság az ég világon semmit sem számít, önmagában is azt sejteti, hogy legalább bizonyos rendszerekben nem a méret a lényeg, és mindegy, hogy egy rendszer mekkora. Azt minden kétséget kizáróan le kell szögezni, hogy a létezés rejtettebb tartományaiban egyre inkább megláttatik, hogy nem csak minden összefügg, de egyenesen egységes egészt alkot, és ez ki is fog derülni.

albert_stubblebineEgyébként szuperpozíciót már nem csak részecske, hullám és atom, de összekapcsolt atomok tömegében is sikerült kimutatni. A kvantumfizika amúgy kimondja, amiről Major General Albert Stubblebine, a Former Head of U.S. Army Intelligence, tehát az USA katonai hírszerzésének (1980-tól 1983-ig) tábornoka, a katonai hírszerzés vezetője beismerő nyilatkozatot tett, amikor elmondta, hogy tábornoki kémfőnöksége idején amerikai katonák tömegeinek elmeprogramozásával foglalkozott, és olyan katonák kifejlesztésén is fáradozott, akik például át tudnak menni a falon. A kvantumfizika törvényei ugyanis egyértelműen deklarálják, és aki kicsit tájékozódni kíván ebben, meg is érti, miért van ez így, hogy megvan arra a lehetőség, hogy egy ember keresztül sétáljon a falon, csak általában annyira kicsi annak a valószínűsége, hogy éppen sikerül, hogy ezért extrém ritkán fordult az ilyen elő, vagy éppenséggel eddig még soha. Külön beavatkozás nélkül amiatt annyira ritka a falon átsétálás, mert az ember túl sok részecskével rendelkezik, ezért túl nagy a valószínűsége annak, hogy nagyon sok részecskéje kap olyan külső és belső befolyást, sugárzást stb., ami megakadályozza, hogy a test minden részlete éppen olyan kvantumos tulajdonságot vegyen fel, ami szükségeltetik a falon történő keresztül sétáláshoz.

Sokkal kevesebb létszámú részecske és atom esetében viszont már publikusan elértünk kollektív, egységes szuperpozíciót:

Sikerült létrehozni ugyanis olyan mikroáramkört, amit több millió atomból állítottak össze, majd abba a mikroszekundum tört részéig kevert, egyszerre két állapotú szuperpozíciót generáltak (Schrödinger macskáját példának említve: tehát a macska egyszerre élt is, és ugyanakkor meg is volt halva).

De nézzünk olyan példát, amikor a szuperpozíció “hagyományos” példájában összeomlást mutat:

periodusos_rendszerBerilliumionokat hűtöttek az úgynevezett abszolút nulla fok közelébe, elzárva a külső energiaforrásoktól, hogy ne roppanjon össze a szuperpozíció. A kísérletek során – amire 1996-ban, a Colorado államban lévő Boulder-ben került sor – a berilliumion kétféle állapot szuperpozíciójában maradt, mivel a berilliumion külső elektronja kétféle mágneses momentummal bír: vagy felfelé, vagy lefelé mutat. Ekkor a szuperponált berilliumion két összetevőjét – amely összetevők térben csaknem egymásban vannak – elektromágneses térrel elkezdték széthúzni. Egy bizonyos térfogat elérésekor a szuperpozíció összeroppant, és a berilliumion a klasszikus fizikában (tehát a makroméretek fizikájában) ismert egyik konkrét állapotba került. Szuperponált állapotában két kvantumos állapotban volt egyszerre, a szuperpozíció összeomlásán túl viszont a két lehetséges állapot egyikébe került. Amikor ugyanezt a kísérletet visszafelé is végrehajtották, a szuperpozíció ismét létrejött, létreugrott.

Annak megértéséhez, hogy a Bibliát mindenképpen egy felsőbb Elmeirányító Hatalom Szervezte és Rendezte meg, elegendőek a kozmológiai és/vagy fizikusi alapismeretek. Senki nem gondolhatja komolyan, aki akár csupán csekély tudományos alapismerettel rendelkezik – kizárólag elmeirányítás hatására -, hogy az a Könyv, ami az Emberiség Világtörténelmére a Legmeghatározóbb volt, maradt és lesz a hátralevő elmetechnológiai, nyilvánosan megmutatkozó, sátáni világkormány fellépésekor is, azt nem egy Felső, messzemenően Superior Elmehatalom Tervezte és Teremtette. Az Isten – Mondja a Bibliának Nevezett Történelmi Dokumentumgyűjteményen keresztül a Teremtő, Aki az Emberiség gondolatait és tetteit Gondoló és Tevőlegesen Cselekvő Szuper Elme – “Hatalma Szavával Fenntartja a Mindenséget(Zsidókhoz Írt Levél 1. Rész 3. Vers).

Azt a felvetést kívántam ezzel bevezetni, hogy amikor a kvantumok szuperpozíciójának megfigyelés általi összeomlásáról beszélünk, akkor óhatatlanul eszünkbe juthat egy ennek vagy másnak mentén felmerülő gondolat, miszerint a Berkeley- vagy Schrödinger-féle tézisekre emlékeztető Világegyetem azért létezik, mert egyrészt volt annak születése (Teremtése) előtt egy Szuperponált, Szuperpozícióban lévő dologi tartalom, ami attól robbant fel a jelenleg tudományosan hirdetett végtelen kis pontból, hogy egy Tudatos Elme Ránézett. Azért jött létre a Világegyetem születését megelőző Szuperpozíció, mert volt (VAN) egy Elme, Aki úgy Döntött, hogy legyen, és attól robbant fel a Szuperpozícióban álló Protouniverzum, mert a Szuper Elme ezt a Premisszát, a Világegyetem születését megelőző Dolgot Gondolta, azaz annak Szuperpozícióját, Hullámfüggvényét összeomlasztotta. Ennek mentén amit Figyel az Isten, az feltétlenül vagy feltétlenebbül létezik, és ahogyan Figyeli és számon tartja, akképpen egzisztál (azaz létezik). Ez azzal mutat jelentős korrelációt (egyezést), amit Pál apostol Jelent Ki a Jézus Krisztus Által, miszerint az Isten az Ő “Hatalma Szavával Tartja Fenn a Mindenséget“.

jezus_profetavers_t3_tengerekAzt pedig, amit nekem Mondott és Mutatott Meg (azaz TUDOTT!) Ő vagy egy Ő alá rendelt Hatalom annak idején – szó szerint vadonatúj nyelvi eszközrendszert mellékelve hozzá(!), hogy egyáltalán valamiképpen le lehessen írni, mielőtt törölte az emlékezetemből (talán még visszaadja) -, nevezetesen Tudta és Bizonyította bennem nem csak azt, hogy Minden Ő, hanem azt is, hogy Minden Egyetlen Dologból áll, és minden más eme Egyetlen Dologi Tartalom más és más megjelenési formája, vagyis az Emberiség világlátásának java puszta illúzió. Erről is Bibliai Kijelentések jutnak eszembe, amiből egyet most idéznék, mégpedig Pál ama Ihletett szavait, amelyeket egy akkori oknyomozó és tényfeltáró író, egyúttal orvos, nevezetesen Lukács jegyzett le az “Apostolok Cselekedetei” elnevezést kapott Dokumentumkönyvbe:

 – Mert Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. (Apostolok Cselekedetei 27. Rész 18. Vers)

Mielőtt befejeznénk, szóljunk egy kicsit arról az érdekességről is, hogy a publikus fizika eredményei nem tudják, hogyan hat a gravitáció a kvantumok világában, és nem tudják, hogyan lehetne egyesíteni az einsteini általános relativitáselméletet a kvantummechanikával. A kvantummechanika nyelvén nem tudták matematikai rendszerbe ágyazni a gravitációt; a két rendszer sehogy sem akar egymáshoz illeszkedni. A kvantumfizikában lehetőségekről, valószínűségekről beszélünk, és elmondjuk, hogy aminek valószínűsége van, az bekövetkezik, ami egy és több helyen megjelenhet, az meg is jelenik. Amikor a két struktúrát össze akarjuk dolgozni egyetlen matematikai rendszerré, akkor azt tapasztaljuk, hogy a rendszer eseményeinek valószínűsége végtelen lenne, pl. az idő pedig nem létezik. Az az elvárás, hogy a fizika törvényei mindenhol érvényesek, összevetve a két egymásban lévő világot – a makrovilágot és a mikrovilágot -, nem akar működni; mintha két mindenhol lenne egymásban, különböző törvényekkel. Ezért máig két különböző rendszert használnak, attól függően, hogy nagy vagy kicsiny dolgokat vizsgálnak.

Itt mellékesen jegyzem meg, hogy Albert Einstein általános relativitáselmélete szerint az időt az Univerzum változásai közötti összefüggések hozzák létre, tehát – minden tapasztalati elvárás ellenére – az idő pusztán illúzió, csalás, mert valójában nem létezik.

Hogy mi mindenre engednek következtetni a szuperpozíció és gyorsan adódó vonatkozásai, pláne a kvantumok csodálatos világa, olyan szélesre tárulnak a valóság hamar felmerülő lehetőségeinek kapuit, hogy e gyorstanulmányban szándékosan próbáltam kerülni bármiféle ilyen kitérőt, hiszen akkor akár egy nekifutásra is több száz oldalas könyvet kellett volna írnom. A lehetőségek tárháza olyan hatalmas, hogy bárhonnan is indulunk ki, újabb és újabb kapuk nyílnak meg, amik mind a csodák végtelen hétköznapi világából a csodák végtelen hétköznapi világába vezetnek.

Így most csak egyet említsünk: amikor a kvantumok világában a tudományosan lehetőségnek nevezett, ezért döntéseinknek megfelelően kiválasztható jövőről elmélkedünk, a szuperpozíció elvének modellje, hogy miután – A Superior Erő, A Szent Lélek Ereje Által – ismerjük vagy megismerjük, mert belenézünk lehetséges döntéseink következményeibe, akkor a klasszikus világra kiválaszthassuk azt, amelyik(ről Megláttuk, mert Megkaptuk, hogy) a legmegfelelőbb következményekhez vezet. Ezer és ezer eseten végigbarangolhatunk, Belenézhetünk lehetséges döntéseink következményeinek tízezreibe, de azt kell kiválasztanunk, amely erkölcsben vezet az Emberiség és a világ sorsának legtökéletesebb és legfelemelőbb útjára… vilagur_deep_spaceAZ ISTENBEN, Aki Mindenütt Ott Van, és Minden Ő. Eldönthetjük az Isten Erejével, hogy Schrödinger macskája éljen-e vagy meghaljon. Hogy Mennybe vagy örök kárhozatba kerüljön. Sőt! Amidőn a Mennyei Jelenésekről Szóló Próféciák Könyve többek között a 11. Fejezetében Kijelenti a MINDENHATÓ két prófétájáról: nagyon-nagyon sok macska életéről és örökkévalóságának minőségéről, Édenéről és Pokláról dönthetünk – amiképpen a Legfőbb Jelenlévő, a Legfőbb Néző, Aki a szuperpozíciót is Megalkotta, vagyis az Isten Eleve Elrendelte. Tőle tudhatjuk meg, Láthatunk bele szuperponáltságunk és a világ látszólagos vagy tényleges szuperpozíciója folytán abba, hogy az Isten – Aki Meg Fog Ítélni minket életünk tetteiért – miként Döntött konkrét embertársainkról és ember-, valamint angyaltársaink milliárdjairól. A sűrűn… nagyon… nagyon sűrűn lakott Világegyetemről. Amiképpen a réseken áthaladt fotonról akkor hozunk döntést, miután a réseken áthaladt, és ezzel mintha determináljuk sorsát, akképpen embertársaink és világunk örök jövőjét is eldönthetjük az ISTEN Lelkében és a világot teremtő IGE, A Jézus Krisztus Által, hogy milyen sorsot Döntött az ÖRÖKKÉVALÓ egyes és egyes embertársainkról és angyal testvéreinkről. Tetteink, azaz Döntéseink sokaságának következményeit már akkor megtudhatjuk vagy nagy betűvel Megtudhatjuk, amikor a Döntést még meg sem hoztuk. Ezért kiválaszthatjuk azt, ami másoknak, és ezzel az ISTENTŐL Vezérelve számunkra is a legtökéletesebb Örök Életet és Örökkévaló Jövőt, a Legfelemelőbb Sorsunkat biztosítja. A döntési lehetőségek összese jelen van, de mi dönthetjük el, melyik útvonalat és jövőt választjuk magunknak és ezzel másoknak – és persze úgy, ahogyan az Isten Eleve Eldöntötte, hiszen Ő Gondolja a mi létezésünket és tartja fenn Gondolataival a Világmindenséget, ahogyan Kinyilatkoztatta rejtélyes, de fajunk, a Kereszténység számára 2000 esztendeje Interaktív Kapcsolatot és nagybetűs, Élő Tudást biztosító Üzenetén, A Biblián keresztül.

A kvantumfizika az első napjaitól kezdve arra enged betekinteni, amit a Jézus Krisztus Mondott, amikor testet öltve Eljött a Földre, Bejelentve Saját – testben is töltött –  rövid távú földi sorsát, és Örök távú Istenségét, amiképpen az Emberiség útját a kárhozat és a választottak Örök Boldogsága és Halhatatlansága felé: Jézus Mondta: Ha Hiszed, hogy a hegyeket elmozdíthatod vagy tengerbe dobhatod, akkor úgy is lesz! Ha Hiszed!

Nem vélekedő hitről, hanem nagy betűs, az Élő és Eleven Kozmosztól, tehát Őbenne Kapott Tudásról, A MINDENHATÓ EGYETEMES ELME Interaktív, egymásban való Megtapasztalásáról, az ÉLŐ UNIVERZUMMAL való Egyesülés adta mindennél nagyobb Erejéről Beszélt.

Mennyei Jelenések Könyve 18. Rész 21. Vers:
És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvett és a tengerbe vetette, ezt mondván:
– Ilyen módon, nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik!

És az azt követő káosz közepette jön el – a Kozmosz tengernyi, minket figyelő lényeivel – az ÚR, Aki VAN…

Ámen! Ámen!

Írta: Molnár F. Árpád (ELI) 2013.01.03. és 04.; Budapest, Hungary.

Budapest, Hungary
HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA (HHMM): http://www.echelon8.org/
hirhatter.multimedia@gmail.com
Telefon: +36/30/919-6386

Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2013 március 26..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: