Válasz Harangozó Tamásnak és az MSZP-nek Schweitzer rabbi körüli botránygyártásaikra

mszp_logoAz előzmény: Schweitzer József főrabbi 92 évesen, dúsgazdagon meghalt. A Sztálin-rendszertől, 1948-tól kiemelt magyarországi zsidó vezető a rendszerváltás után is kiemelt hatalmi kegyelt maradt. Mivel idős volt, meghalt, és mivel zsidó volt, ezért az MSZP tervezett botrányt csinált a magyar Parlamentben, tudván, hogy a dúsgazdag állami kegyelt zsidó Schweitzerért az általuk kitalált, egy perces felállással való néma megemlékezés sok helyen ki fogja ütni a biztosítékot. Azonban ők fizetik meg az árát.

Az idézet következik, tőlem:

Ide figyelj, te Harangozó! [Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese – a szerk.] Ti hányszor álltatok fel azért a sok ezer öngyilkosért, akik a nép pénzén eltartott gazdagok rosszindulatú és a szó legszorosabb értelmében népirtó hatású állami bűnözése miatt öngyilkosok lettek?! Hányszor álltatok fel azért a sok-sok százezer politikai üldözöttért, akik elmenekültek az országból miattatok! Hányszor álltatok fel a mi Parlamentünkben azokért a családanyákért, halálos rákos betegen utcára dobott anyákért és idősekért, akik kilakoltatottakként vesztették életüket, abban az országban, ahol 40 ezer hajléktalanra 370 ezer üres ingatlan jut! Hányszor álltatok fel azokért a nem monetáris maffiapénzből élő újságírókért, akiket azért hurcoltak el családok és láb nélküli nyomorékok stb. kilakoltatásának helyszínéről, mert tudósítani merészeltek! Hány olyan koncepciós per ellen álltatok fel a mi pénzünkből adott fizetéseitekkel a mi pénzünkből fenntartott Parlamentben, ami koncepciós állami perekben családanyákat, időseket és ifjakat, a mi újságíróinkat hurcolták el kilakoltatásokról, bilincsekben fogdákba, hamis vádak tömegei alapján elítélve, miközben nyilvánosság előtt voltak, az orrotok előtt voltak az állami hamis vádak totális filmes bizonyítékai az Interneten!

Titeket miért fizetünk, Harangozó? Hogy éjt nappallá téve tovább zsidózzatok és mindenféle gazdag zsidót emelve a fejetek fölé az ország gazdagjait képviseljétek vagy azért, hogy legalább annak a 40 ezer nyamvadt hajléktalannak a lakhatását visszaadjátok, akiknek elvettétek az életét?!

Téged ennyire nem érdekel a mi pénzünkből megélhetési senkiként, Harangozó, hogy mit csináltatok ebben az országban és milyen szörnyűséges katasztrófa történik folyamatosan, hogy nektek állandó problémátok, hogy milyen sérelem érte a zsidókat lassan egy évszázaddal ezelőtt?! Ennyire kibaszottul ráértek ahelyett, hogy Magyarországon a magyarság mostani, jelenlegi katasztrófájával foglalkoznátok?!

Mi a jó büdös franc volt az a Schweitzer, aki Sztálin Magyarországán már Pécs főrabbija volt, és végig az maradt, majd került kinevezésre a Kádár-korszakban Budapest főrabbijává, aztán átmentve a vadkapitalizmusban is a legmagasabb rangokat töltötte be?! Neked semmi az a sok hulla, amit legyártottatok a magyarság elleni Holokauszt keretében?! Semmi a naponként elhurcoltak, bebörtönzöttek, utcára dobottak és házaikat bedeszkázva a rothadásnak átadottak?!

Ti olyan jellemtelen, tróger gerinctelen senkik vagytok, hogy azok gazdag seggét nyaljátok tovább, akik 2010 előtt, mióta Arthur J. Finkelsteint Netanjahu Magyarországra küldte, úgy feltörölték veletek és Magyarországgal a padlót, most már fél évtizede folyamatosan, hogy köpni-nyelni nem tudtatok!

Szerintetek mi jár annak a pártnak, bármelyiknek Magyarországon, ami nem vette észre, hogy elmúlt a zsidókkal való süketelés ideje, mert van INTERNET(!), van tömegtájékoztatás, és mert elviselhetetlenül sok szegény embert gyártottatok le! Szerintetek, akik beltenyész, a mi pénzünkből eltartott dúsgazdag rétegként meg voltatok fosztva a normális és egészséges emberek tanácsaitól, és saját hülyeségeiteket és dúsgazdag bűnöző sleppetek marhaságait hallgattátok, hány szavazatba kerül manapság dúsgazdag halott zsidók körül szervezett nemzeti botrány?! Tényleg ennyire hülyék vagytok, Harangozó?! Szerintetek hány szavazatba fog kerülni ez a végeérhetetlen zsidó képviselet?! Nem láttok más népet a zsidókon kívül?! Mondd, Harangozó! A II. Világháború lemészárolt sok millió keresztényei körül mi a jó büdös francért nem rendeztek semmiféle bocsánatkérő, alázatoskodó, seggnyaló rendezvényeket?! Mert nekünk nincs pénzünk?! Mert nem vagyunk elég agresszívek?! Vagy mert úgy vagytok vele, jó nektek a pártok túlélési maradványtüneteként az a pár százalék, hogy továbbra is azokkal a baromságokkal foglalkoztok, amikben úgy eltaknyoltatok, hogy saját taknyotokon csúsztok azóta is!

Szerinted hány szavazatot hoz manapság, az éhezés és a háborús időkre jellemző létszámú országból elmenekülés idejében, ha ti bármilyen zsidó Holokauszt-szarral, meg a Sztálin rendszerben is meghajlással dicsőített, dúsgazdag, besúgó zsidó hullák előtt hajlongtok?! Kérdezzétek csak meg a titeket elhasználó zsidó haverjaitokat: mennyibe is került nektek a zsidóskodás 2010-ben és azóta egyfolytában?! Menjetek csak oda hozzájuk és mondjátok meg: fizessenek nektek a zsidóskodásért egy havi közpénz-fizetésnek megfelelő összeget, ami korrupció nélkül is havonta 1 millió forint per fő! Ki tudják-e nektek fizetni ezt az összeget, miután a zsidóskodás és más hülyeségek miatt 100-zal kevesebb képviselőtök maradt csak a Parlamentben és ezzel a beltenyész, idióta stratégiával búcsút mondhattok annak, hogy valaha még egyszer kormányra kerüljetek! Kérdezzétek csak meg a veletek padlót feltörlő, tündérmesébe illően gazdag zsidó politikai kocsmahaverjaitoktól, ki tudják-e fizetni nektek a vereséget és veszteséget, havi 1 millió 200 ezer forint per fő, ami a gazdag zsidóság képviseletével jár! SENKINEK NINCS ANNYI PÉNZE, ÖCSI! SENKINEK!

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2015 február 17..

Egy hozzászólás to “Válasz Harangozó Tamásnak és az MSZP-nek Schweitzer rabbi körüli botránygyártásaikra”

  1. Ami RIP Schweizert illeti – halottról vagy jót, vagy jó sok rosszat. “79-ben találkoztam vele 2x…elöször és utoljára…kb igy képzelem el a halotti torát: “Igyunk az ünnepelt egészségére!!!Éljen a halott!!!!”Majd egyszer talán elmondom a storyt…bár ez már hálisten a mult….RIP

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: