Jelentkezzen bárki, aki katonának menne az Iszlám Állam ellen!

molnar_halal_hosok_tere2KATONÁNAK AZ ISZLÁM ÁLLAM ELLEN (TERJESZTENI!)

A “Havas a pályán” legutóbbi adásában filmfelvételeket mutattak arról, amikor egy az Iszlám Állam (ISIS) soraiba tartozó gyerek – kivégzés során, megbízásra – tarkón lőtt egy foglyot.
16:53 perctől:
http://www.atv.hu/videok/video-20150314-havas-a-palyan-2-resz-2015-03-14

Ez volt az a pont, ahol újabb maradandó mélybe vésés során, többek között a következők jutottak eszembe, és ha van rá fogadó készség, kivitelezzük:

Jelentkezzenek olyanok, akik külföldön szívesen felvennék a kapcsolatot és csatlakoznának a kurd vagy valamelyik másik hadsereghez, az Iszlám Állam és katonái elleni fegyveres akciókhoz, tisztogatásokhoz és tömeges leszámolásokhoz.

Nyugaton hiába is próbálna bárki csatlakozni a hadseregen keresztül bármilyen katonai szövetséghez, mert nyugaton kizárólag állami téglák jelentkezhetnek és közülük is erősen válogatnak, tevékenységük pedig puhány gyerekeknek való állomásozgatás és terepruhában, jobbára táboron belüli bohóckodás, de semmiféleképpen sem valódi harci tevékenység. Ráadásul a nyugat nem elvembereket és hősöket, hanem lefizethető zsoldosokat alkalmaz, akik rengeteg pénzért mennek külföldre, és még csak nem is harcolni, hanem a nyugati adófizetők pénzén enni, inni, magaslesen üldögélni, tévét nézni, aludni stb.

Tehát valódi hadsereghez való csatlakozás lehetőségéről van szó a puhány, nyámnyila, imperialista felmosórongy idióta idétlenkedéseivel ellentétben.

Aki csatlakozna egy az Iszlám Állam ellen küzdő aktív hadsereghez vagy mondani valója akad a témában, keressen privátban a következő címeken vagy egyéb módokon:

Molnár F. Árpád
Telefon: +36/30/919-6386.
E-mail: hirhatter.multimedia@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/molnarf.arpad.eli
Találkozók szervezése: Budapest, Hungary.

Advertisements

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2015 március 15..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: