A rokkantak érdekképviselete két részre, jókra és gonoszokra tagozódik

rokkantkocsi_toloszek_up_downA rokkantak érdekképviselete is két részre oszlik: a jókra – akik igyekeznek a munkájukat végezni – és a gonoszokra, akik igyekeznek magukat kizárólagosítani és az összes többi érdekvédelmet leépíteni. Azaz munkájuk árulói. Egoisták, ostobák, felforgatók.

A civil szervezeteknél egyébként azt tapasztaltuk, hogy messze zömük elhamvadt egy idő után, amik összeférhetetlenek és rosszindulatú áskálódók voltak más vagy hozzájuk hasonló tevékenységű szervezetekkel szemben, és szinte minden olyan civil szervezet elveszett, amelynek vezetője egoizmusa okán kizárólagosítani akarta magát valamely területen és mások bomlasztására tört.

Tapasztalat szerint az antiszociális “szociális” szervezeteket mintegy kizárólag akkor lehet huzamosabb ideig fenntartani, ha valamilyen politikai motivációjú háttér pénzeli őket.

Talán azért is hajlamosak a nem lefizetett álszociális klikkek szétbomlani, mert egoizmusuk miatt hiányzik a tartós motiváló erő, tehát a segítő szándék és a valódi jóindulat. Hanem az egoizmus mindig hatalomra tör, és mivel ez esetben ostoba, ezért nem másokkal összefogva, hanem mindenki más kárára és a károsultakat is bármely egoista őrület oltárán azonnal feláldozva, de amikor a rosszindulat útján a vágyott egoista hatalom nem teljesedik ki, akkor az egoista patológiás motivációját veszíti. Hiszen nem segíteni akart, hanem hatalomra és/vagy gazdagságra szert tenni.

(A fenti Molnár F. Árpád ma tett egyik hozzászólása Korózs Lajos szociológus és országgyűlési képviselő Facebook-oldalán.)

Molnár F. Árpád a HírAréna főszerkesztője,
a HÍRHÁTTÉR alapító-főszerkesztője, minden magyarok
első HAARP- és
elmeprogramozást leleplező filmjei rendezője,
akit minden európai idők legtöbb Echelon-tanúja
keresett meg a világ mindenféle részéből.
Tel.: +36/30/919-6386

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2015 augusztus 18..

2 hozzászólás to “A rokkantak érdekképviselete két részre, jókra és gonoszokra tagozódik”

  1. Ebben az esetben van egy kis bökkenő: olvastam fentebb :abban az esetben lehet fenntartani a szociális szervezetet, amíg politikai motivációjú háttér pénzeli őket! Akkor, miért nem a FIDESZ veszi szárnya alá pl. a rokkantakat, hiszen anyagiak elosztói “ŐK” és nem pl. az MSZP? Értesüléseim szerint épp az a regnáló kormány vett el nagyon sok olyan támogatást, amit éppen nem elvenni, hanem kiegészítenie kellett volna? Bogár egyetemi tanár úr véleménye szerint őket is az út szélén kell hagyni, mert visszahúzza még az éppen menetelőket is. Ez a felfogás, gyakorlat, soha semmilyen rendszerben nem volt ezelőtt, csupán most kormányzó kormány vezetői szemlélete!!

  2. Soha nem fogom sem megérteni, sem elfogadni, hogy egy elbukott és szégyenletesen leszerepelt minden színben letűnő, önmagát rokkant-védőnek kikiáltó, de a betegtársait csak meghazudtolni, és támadni tudó szervezet maradvány tagjai, a mai napig mit merészelnek megengedni önmaguknak. Mind stílusban, mint hangnemben a nagy nyilvánosság előtt. Amire ők nem voltak képesek, arra arroganciával, gusztustalan támadással reagálnak. Pofátlanul “lenácizzák”, azt aki nekik nem tapsikol, vagy más véleményen van. Valós tényekre állítják, hogy koholmány és hisztériakeltés. Képesek még kormánypárti trollokat is befűzni, hogy azokkal is alpári stílusban támadjanak egy olyan ügyet, aminek a végén ők lesznek a legnagyobb vesztesek, de ezt már felfogni és felismerni nem képesek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: