Zoltai Andrea és bandája lejáratta a zsidóságot, és most is halálosan ellenséges Izrael és Európa népeinek életakaratával

Látható volt az évek során, hogy a Zoltai-banda gyűlölködéseit és szélsőséges összeférhetetlenségét, mindenkivel kötekedését, minden társadalmi réteg elleni fasisztázásaikat és nácizásaikat a zsidósággal azonosították, mivel a zoltai_andrea_hibbantZoltai-banda a zsidóság képviselőjeként állította be magát mindig, ahogyan a 2006-os sortüzes-csonttörő balliberális médiaszemét is úgy mutogatta a lakosságnak, hogy ezek itt a zsidók, és a zsidók ilyenek, amilyenek ezek és a hozzájuk hasonlók. Másmilyen zsidók pedig nincsenek, csak ez a nácizó, sortüzes-csonttörő, gyűlölködő, ártatlanokat tömegével bebörtönző, összeférhetetlen, diplomácia szempontból is teljesen idióta terrorista szar. Mert – hazudta a balliberális médiaszenny – a zsidóság eleve ilyen. Ti pedig, akik nem vagytok zsidók és nem ugyanazt mondjátok és ugyanúgy, mint ezek az összeférhetetlen, az élő fába belekötő és mindenkit lenácizó DK-szintű médiahulladék, ti pedig alsórendű fasiszta, náci söpredék vagytok, és egyébként is olyan mérhetetlen történelmi bűneitek vannak, hogy rajtatok, ti férgek, csak taposni lehet. Mert ti alsórendű söpredék fasiszta nép vagytok, a zsidók pedig felsőrendűek, tiszták, kóserek, tökéletesek. Íme, itt ez a szar, ez az a tökéletesség, ami megtestesíti a zsidóságot és ami előtt nektek, ti ocsmány fasiszta férgek, le kellene borulnotok. Nos, ennek az anarchista, civilizációellenes szennynek kiemelt része volt a Zoltai-banda.

A sok tehetségtelen hamisító és rosszindulatú féreg el is érte, hogy a magyarság szó szerint szorzatosan meggyűlölje a zsidóságot, és meghatározó volt a balliberális hulladék hazug kommunikációja az antiszemitizmus szorzatos felerősítésében. A kommunikáció meghatározó volt. Mást média elé sem engedtek, csak akik úgy vallották zsidóknak magukat, hogy egyúttal a józan ésszel és bármely nemzet életösztönével és békecivilizációs törekvéseivel összeegyeztethetetlenek voltak, és olyan magas lóról mocskolták és fasisztázták a befogadó nemzet egészét, mint magukat tökéletes isteneknek képzelő paranoiás skizofrén elmebetegek a számukra legsötétebb söpredéket, a világ szemetét. Ezt a hozzáállást általánosan terjesztették ki az ország minden rétegére.

Csakhogy a Zoltai-banda csak szeretné, ha a zsidóságot képviselhetnék, és annyit el is értek, hogy erről a szélsőséges, agybeteg terrorista gyűlöletbandáról meg is ítélik a zsidóságot, és ez borzalmas károkat okozott, okoz és fog is okozni a zsidóságnak és Izrael megítélésének egyaránt.

De a helyzet az, hogy a zsidóság nagy részével éppen úgy állandóan háborúban állnak, mint Izrael hivatalosan megvallott politikájával. Izrael pl. éppen úgy ellenzi Európa iszlamista elömlesztését, mint Európa népei. Tehát a “migránsmilliókat Európába” című retardált lobbi nem csak Európa népeivel áll háborúban, hanem Izraellel is.

Sok zsidó keres meg rendszeresen, Izraelből éppen úgy, mint Magyarországról, sokan erőteljes zsidó nemzeti érzületben élnek, zsidóságukat életmódjukban, külsejükben stb. élénken kifejezik, és természetesen maradéktalanul elvetik az arab és muszlim népek invázióját. Ugyanis senki, csak aki hülye, vagy sátáni felforgató, az akarja a fejére olyan ellenségek millióit, akik zsigerből gyűlölik őket, és elsőrendű gyűlöletcélpontjuk ők maguk. Tehát senki ne higgye el, hogy ez az összeférhetetlen, a nyugati béke népeit lenácizó, a náci muzulmán tömegeket jó embereknek és zéró terroristának nevező felforgató Zoltai-söpredék bármi szinten akár csak hasonlítana a zsidóságra! Ezek nem zsidók, hanem mentálisan súlyosan sérült, beteg emberek, akik a zsidóság és Európa minden népe, valamint a nyugati civilizáció ellenségei!

Ami pedig Franciaországot illeti, én is már sok hónappal ezelőtt megírtam a zoltaista beteg eszmék elkövetői miatt terrorista elárasztás alatt álló Franciaországról, hogy a zsidók tömegei menekülnek, mert az arabosítások miatt akkora már ellenük a gyűlölet, hogy nem mehetnek végig az utcán úgy, hogy ne kötnének beléjük és ne köpnék le őket, vagy ne vernék le fejükről a kippát. Az életüket féltik, ezért menekülnek Izraelbe. A tébolyult szélsőséges DK és hasonpárjuk, a zoltaista felforgató anarchista csőcselék tovább ömlesztené Európára az összeférhetetlen iszlamista népeket, akiket saját országaikban is kizárólag vaskezű terrorral lehetett féken tartani, mert ahol bármit enyhítettek, ott egymás ellen is azonnal kirobbantották a tömeggyilkos vallási polgárháborút, és mivel a zoltaista agybeteg söpredéket nem üldözik Magyarországon, ezért könnyen üldöztetik pl. a francia zsidóságot, hiszen nem ezeket a férgeket, hanem a franciákat és a francia zsidóságot üldözik és gyilkolják halomra. Ezek meg elrettegnek itt mocskos árulókként, a békés nyugati lakosságot fasisztázva és nácizva, a zsidóság, a magyarság, Izrael és Európa népeinek elárulóiként. A gyilkosgyárak ezek, a terroristagyártó, összeférhetetlen gyűlöletbandák, amik diplomáciai szempontból is retardált idióták szellemi fogyatékos hibbant gyűlöletgyülekezete.

A DK-t és az MSZP-t külön figyelmeztettem, hogy hagyják abba Európa tönkre tételét, és ne hivatkozzanak hülyeségekre, mert a zsidók az elsők, akik eddig is célpontjai voltak az iszlamista áradatnak.

Erre jönnek ezek a DK-s majmok, ezek a francia trikolórba mázolt, a francia lakosság vérétől ázott terroristák, jönnek ezek a felforgató, hibbant fasiszta Zoltaik, és lenáciznak, lefasisztáznak mindenkit, akik Izrael és Európa népeinek álláspontját képviselik.

Ez egy szélsőséges, ostoba, gyűlölködő söpredék, ami elárulta és felforgatná Európával együtt Izraelt is. Pedig egyik államrendszerbe sem valók. Be sem engedném az ilyeneket Izraelbe, ez az egyik, mivel Izraelt éppen úgy tönkre akarják tenni, mint Európa összes országát, a másik pedig az, amit a francia kormány mondott most, hogy akik a franciák lelkét gyalázni merik, ki lesznek rúgva Franciaországból! Na most ezt a szélsőséges, gyűlölködő, fröcsögő fasiszta Gyurcsány-Zoltai-bandát nem csak Izraelből, de egész Európából ki kellene rúgni, mert ezek mindenki lelkét és mindent gyaláznak és fasisztáznak, ami biztonság, stratégia, béke és béketeremtés, ész, értelem, bölcsesség, tudás, nemzetbiztonság, honvédelem, civilizáció és élhető jövőkép. Ezek nem csak Izrael, hanem Európa minden országa és nemzete, valamint az egész nyugati demokráciarendszer ellen folytatnak iszlamizáló, pánarab háborút. Nincs helyük sem Izraelben, sem Európa egyetlen országában. De arab államokba mehetnek.

És egyetlen nap alatt, csak Franciaországban van ezek miatt az eszement fasiszta zoltais és DK-s terroristák miatt annyi halott, amik miatt az egész bolygón ezek ellen a felforgató, gyűlölködő, fasiszta árulók és terroristagyártó anarchista csőcselék bűnözők miatt kellene törvényeket hozni, megállítva a tömeggyilkosok további nyugati terjeszkedését és a demokráciák – Izraeltől Európa országaiig – lezüllesztését és tönkre tételét.

Franciaország azt is állította, hogy sokkal radikálisabban fognak fellépni az iszlamista imámokkal szemben, és kidobják őket is Franciaországból. Na, kezdhetnénk mi is, mégpedig Zoltai Andreával, Szabó Zoltánnal, továbbá a DK és Zoltai iszlamizáló, gyűlölködő fasisztáival. Amíg ezek a civilizációidegen felforgató anarchisták a kontinensünkön vannak, addig itt háború lesz. Amiket terjesztenek, az maga az iszlamizáló terrorizmus, és közvetlenül felelősek a franciaországi és csaknem az összes ezt követő lakosság elleni tömegmészárlásért.

molnar_f_arpad_eli_white_rodinerMolnár F. Árpád
(A HírAréna főszerkesztője, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője, minden magyarok első HAARP- és elmeprogramozást leleplező filmjei rendezője, akit minden európai idők legtöbb Echelon-tanúja keresett meg a világ mindenféle részéből.)
Tel.: +36/30/919-6386

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2015 november 17..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: