ATV: Csak Tarjányi Péter és a magyarság meg ne tudja!

meszaros_antonia_allahu_ackbarA TEK fegyverarzenállal rendelkező személyeket fogott el a napokban. A balliberálisok pedig egyre elmebetegebb és egyre vigyoridiótább színvonalon kommunikálnak. Ahogyan előre megmondtam, az történt: napról napra jobban mintázzák egy zajló skizofréniás elmebeteg színvonalát.

Mióta az ATV kirekesztette Nógrádi Györgyöt a megszólalás lehetőségéből, mert szakértő szakértő volt, nem pedig egy a 2006-os sortüzesekhez illő öngyilkos dzsihádista politikusi pártsöpredék, azóta Nógrádit nem hívják, de Tarjányival is jól befürödtek. Az alábbi 8 perces videóban Tarjányi Pétert még a nevében is Mészáros Antónia szólaltatta meg, kéjesen fürödve az aktuális iszlamizáló politikai disznóólban, amely most azt tette ösztönállati kötelezővé, hogy Hajdu János általam is megnézett ATV-s nyilatkozatáról össze-vissza hazudozzanak, olyanokat adjanak a szájába, amiket nem mondott, és közben nagy lebőgésről böfögjenek és röfögjenek leplezhetetlen gyűlölettel. Pedig Burány Sándor MSZP-s képviselő is úgy beleélte magát – szintén vigyoridióta jelekkel a Facebook-oldalán -, hogy miután kiderült, hogy nem dzsihádisták voltak, de kétes ideológiájúak, akkor biztosan keresztény terroristákat fogtak a hatóságok.

Íme az alábbi Tarjányi-Mészáros-interjú, aztán a kommentem, amit az ATV nagy kapkodással, kerek 5 percen belül betiltott. Lássa tehát Tarjányi Péter is, mit akarnak előle és mindenki elől olyan gondosan elrejteni, nehogy a balliberálisok iszlamistán gyűlölködő és mocskolódó politikai fertő-disznóóljukban bármi ész helyet kapjon.

Az ATV által betiltott és pánikgombot nyomva elrejtett gondolatok pedig a következők voltak (elnézést egy-egy betű elírásáért, de ez nem cikk, hanem egy visszaolvasás nélkül publikált spontánkomment volt):

“Az ATV-s Hajdu-nyilatkozat rendben volt, a Tarjányi még annál is sokkal jobban, de ami hozzá nem értő, demagóg paródia megy ezekről a fegyveres bűnözői ügyekről, az már tényleg abszurdum. Úgy fest, hogy akik a rendőrséggel, a titkosszolgálatokkal kapcsolatban álltak, és nem pártidióták, ők nagyjában egyet értenek, mert sokkal jobban értenek hozzá, mint a média, az újságírók, a politikusok és a hibbant lakosság, akik pedig – az imént felsoroltak – mindenből érzelmi és ösztön-kórképet mutatnak fel, és minden focidrukkerként kezelnek, és egyébként nem értenek semmihez és egyetlen árva szavukat sem szabad elhinni tulajdonképpen soha, ők pedig egymást és a szaktudást mocskolják, és amióta a migrációs eurotéboly kora berontott itt bandástól az EU országainak határain, keresztül országról országra, neki a rendőri és katonai sorfalaknak, azóta egyre hibbantabb és igénytelenebb mindenki, aki nem képes józanul, normálisan és egészséges szellemben gondolkodni.

Kiváló volt Tarjányi Péter nyilatkozata, és lehet tartani attól, hogy mivel nem érzelmi-indulati debilitást, hanem szakmai nyilatkozatokat tett, még egy 1 vagy 2 ilyen, és mostanában többé nem hívják be az ATV-be, mint Nógrádi Györgyöt. Mert szakértő, és mert nem hajlandó a népi és az ezzel egy színvonalú sajtószenny hangulatot kiszolgálni, és nem hajlandó a hírnevét és a szaktudását egy retardált napi politikai célért egész életére kukába dobva, egész életére megbélyegzett idiótává válni.

Az ember élete sokkal, sokkal, de sokkal többet ér, semmint hogy egy életre hülyét csináljon magából. És látjuk az újságírókon és a politikusokon balról és jobbról, hogy elég egyszer felülni egy percpolitikai döglött lóra, és az ember egész életén át hordozhatja a percpolitikai hangulati téboly degradáló következményeit.

Mindig kell egy vagy két értelmes ember olyan országba is maradványtünetként, amely már teljesen meghibbant, pl. az arab-muszlim hordák Európa-szétziláló és Európa minden népét sárba döngölő érdekeiért.”

Eddig a pánikban betiltott idézet. Ugye, hogy nem is olyan kemény? De az ellenzékben már ennyi kritika sem megy el. Ezek már olyan diktatorikusak ellenzékben is, mint valami feltörekvő bél-Shariás muszlim terrorista bolondtanonc.

A bejegyzést írta: Molnár F. Árpád, aki operatív vonalon kezdte a szakmát a rendőrséggel és a titkosszolgálattal. ATV-s értelmezés szerint tehát be kell tiltani és el kell tüntetni mindent, amit ír vagy mond, mert több esze van, mint az egész balliberális öngyilkos disznóólnak együttvéve.
(A HírAréna főszerkesztője, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA alapító-főszerkesztője, minden magyarok első HAARP- és elmeprogramozást leleplező filmjei rendezője, akit minden európai idők legtöbb Echelon-tanúja keresett meg a világ mindenféle részéből.)
Tel.: +36/30/919-6386

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2015 november 26..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: