Heisler András csahos kutyaként szerepelt le Netanjahu és Orbán találkozóján

heisler_andras_benjamin_netanyahu_orban_viktor_talalkozoHeisler András MAZSIHISZ-elnök Netanyahu-Orbán-találkozón tartott beszéde kapcsán: Heisler árokásó, felforgató és az antiszemitizmust durván serkentő tevékenységét, valamint diplomáciai szempontból totális idiotizmusát Netanyahu totál profiként lépte át. Mivel Heisler ellenséges volt, ezért a nevét sem mondta ki, és Netanyahu egyébként sem tűri, nem is tűrheti ilyen helyzetben a kritikát, ami ráadásul ilyen faragatlan, diplomáciai szempontból totál dilettáns és alpári, kioktató és leugató volt. Miközben Heisler végigokádta Netanyahut és Orbánt, egyetlen rossz szava nem volt az iszlamizáló és Izrael túlélési érdekeit támadó Soros György ellen. Amit Heisler csinált, azt megint nehéz lenne másként értékelni – különös tekintettel Izrael állandó háborús helyzetére -, mint Izraellel szembeni hazaárulásnak, és mellesleg Magyarországgal szembeni hazaárulásként és Európa összes országa és nemzete elleni hazaárulásként. Heisler – ahogyan Soros – jó reklámja volt megint az ISIS-nek, és egy ISIS-stratéga – ahogyan Soros György napi tettei láttán – Heisler szavai hallatán is megnyalhatja a tíz ujját.

Totál nincs szükség ilyen zsidó diaszpóra támogatására, nem ők a fontosak, hanem Izraelnek bőven elegendő a hőzöngő, iszlamizáló és az arab terrorizmust és tőzsdespekuláns világhírhedt bűnözőit támogató külföldi zsidó vezetők helyett a kormányfőkkel jóban lenni. Ez a Heisler-féle MAZSIHISZ-vezetés nem csak nem hátországa, hanem akadálya Netanyahu Izraelért tett kiváló teljesítményeinek, de Heisler kifejezetten ártalmas Izraelre, annak gyarapodására és fennmaradására is, mérhetetlenül árt a magyarországi zsidóság megítélésének, és kártevője Európa minden népének és nemzetének.

A MAZSIHISZ mániákusan bukott és a lakosság előtt is leszerepelt zsidókat szokott védeni. Anno – feledhetetlen állandó botrányok voltak ezek – emléktáblát avattak az Izraelbe vándorolni akart zsidó családok kifosztójának és tömeggyilkosának, Szemjon Mogiljevicsnek, aztán a 10 nemi erőszakba bukott Moshe Katzavnak, most pedig minden zsidó és Izrael legfenyegetőbb halálos ellenségébe, az iszlám arab terrorizmus nemzetközi körözött bűnözőjébe, Soros György és iszlamizáló anarchista felforgató uszító és gyűlöletkeltő elvbarátai védelmezésébe buktak.

Heislernek gőze sincs a minimális udvari etikettről, olyan eseményen szól be folyamatosan, ahol kizárólag a barátságosságnak van helye, nyúlként akarja vinni a puskát és dirigálni egy olyan kiváló képességű és Izrael erejét jelentősen megnövelt vezetőnek, Netanyahuval szemben, akinek sem tehetségben, sem szónoki képességekben, sem stratégiában és bölcsességben a poros lába nyomába sem érhet, és nem fog soha, és egyre megszállottabban úgy ássa alá a magyarországi diaszpóra tekintélyét és az iránta való kialakult lakossági bizalmat, mint aki Soros György sátáni vigyorával az ISIS és az iszlám érdekeinek lapátol.

Heisler totál olyan, mint az iszlamizáló balliberális, bukást bukásra halmozó politikai idióták. Rohadtul nem fogja fel sem a konstellációkat, sem a szükségszerű útvonalakat, sem az etikettet, sem a zsidóság és az ő személyes érdekeit, látványosan totálisan szarik Izraelre, Izrael vezetőjét, mint az ő helyzetében feltétlen diplomáciai, hatalmi és katonai tekintélyt nem tiszteli stb.; hát Heisler rohadtul sok mindenről lemaradt élete során, hogy láthatóan sehol nem volt, ahol elégségesre tanulhatott volna. Neki ebben a helyzetben maximális tiszteletet kellett volna tanúsítania, mellesleg Izrael nemzeti és nemzetbiztonsági, valamint biztonságpolitikai érdekeiért életével lenne köteles áldozni bármikor, ahogyan kutya kötelessége lenne Netanyahuért is bármikor az életét adnia. Ehelyett meg egy iszlamizáló, Soros-terrorista-párti csahos kutya.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2017 július 22..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: