Fajunk és a totális rabszolgaság, Fajunk és a teljes kihalás

Amit az Emberi Faj már el tud készíteni, azt el is készítette, amit létre tud hozni, azt már létrehozta. Egy állam soha, semmikor a történelem során nem rendelkezett semmiféle erkölcsi aggállyal, csak kifelé játszott meg ilyet a lakosság felé. E világon nem léteznek és sosem léteztek értékek, csak érdekek.

További cáfolhatatlan tény, hogy egy állam amint valamit felfedezett, azt azon nyomban az önvédelem, továbbá a korlátlan hatalom megszerzése érdekében maradéktalanul ki is akarja építeni, abszolút módon felhasználni, valamint totális uralomra és hatalomra szert tenni valamennyi többi, számára potenciális fenyegetést jelentő állammal szemben, melyeket nem is kezelhet másként, mint potenciális fenyegetésként. Hiszen bárki, aki előbb tesz szert egy forradalmi, illetve meghatározó, az Emberiséget fenyegető vagy a hatalom abszolút kiterjesztését lehetővé tevő felfedezésre vagy találmányra, az valamennyi olyan hatalmi és döntő uralmi lehetőséggel élni is fog, amint az lehetséges. Elég, ha pl. a ’80-as évek elején totálisan eltussolt Alain Aspect, francia tudóscsoport által felfedezett elektronok összekapcsolódására, vagy a létezését mindössze pár esztendeje nyilvánosságra hozott entanglement fizikai jelenségre hivatkozom. Aspect-ék felfedezése önmagában is az Emberiség történelmének egyik vagy a legnagyobb szenzációja lett volna, de akkora lett a D-Notice körülötte (nem különben most is), hogy 100%-osan eltussolták! Amiért Nobel-díjat kellett volna kiosztani, azt egyetlen szaklap sem merte lehozni, majdnem negyed évszázadon keresztül!

Azaz az eltussolt felfedezéseket – tényszerű és evidens, hiszen az állam háttérembereiként mi sem tennénk másként – ezermilliárd dolláros költségvetésekkel titokban tovább kutatták, és abból a maximumot hozták ki. Alain Aspect – és ő csak egyike a korábban eltussolt, de mára nyilvánosságot kapott neveknek – korlátlan hatalom felé vezető felfedezése önmagában olyan kaliberű, ami előre vetítette majdnem negyed évszázaddal ezelőtt(!) az abszolút hatalom elérésének biztos útját!

A nem magyar médiában egyre kevésbé titok, de egyre nyíltabban mondják, hogy ha nem nézzük a háttérhatalmat, amely korlátlan hatalomra tör/tört, az Emberiség publikus tudománya is azon a szinten tart, ahol a totális átalakulás vagy kihalás nemcsak halmozottan fenyegeti, mégpedig mindössze 25 éven belül, de az szükségszerűen be is következik. A genetika (ahol bármilyen új élőlényt meg lehet tervezni számítógépek előtt, pusztán a kívánt adatok – külső és belső tulajdonságok – betáplálásával), a nanotechnológia, az ezekkel szervesen összefüggő és egységbe rendezett kibernetika és virológia (ahol a vírusokat már atomról atomra és molekuláról molekulára lehet felépíteni, tehát vége a hagyományos kémiának és biokémiának is, továbbá nem kell DNS-manipuláció, mert egy számítógép megtervez vadonatúj, DNS-sel rendelkező és DNS nélküli életformákat vagy vírusokat és más (nano)robotokat is), továbbá a kvantumfizika, meg ami azon túl van, mind önállóan is fajunk egyes hatalmi egyedeinek abszolút hatalomra jutását, azaz a faj globalizációját idézi elő, és ezzel a faj összes többi egyedének megváltoztatását, továbbá testi és lelki rabszolga sorba taszítását, avagy globális kiirtását okozza.

Esély egy más történelmi konstrukcióra semmiféle nem létezik.

Ez nemcsak a földi életformákra, de valamennyi “értelmessé” vált életformára törvényszerű és elkerülhetetlen, bárhol, bármikor jelent meg egy-egy “értelmes” életforma ebben a Világegyetemben, valamint eme Galaktika születése előtt, más Világegyetemekben, azaz a Valóságban.

Ezt a szükségszerű hatalmi kiválasztódást, és az egyetlen kitört hatalom mindent leuraló szükségszerűségét, tehát istenné válását neveztem annak idején – amikor ezekről még elérhető módon semmi nem jelent meg – kozmikus evolúciónak, illetve kozmikus globalizációnak, amelyről részletesen később kívánok beszélni.

Ezt követően mutattam ki, hogy hatalom nem jöhetett létre, hanem annak mindig is léteznie kellett, azaz mindig létezett egy eredendő hatalom. Ő pedig Isten. Így lettem – szerencsétlen kifejezéssel – “vallásos”, helyesebb kifejezéssel realista. De ez már egy hosszabb levezetést igényel.

Molnár F. Árpád
http://hirhatter.t35.com
azoknezo@citromail.hu
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.

Reklámok

~ Szerző: Molnár F. Árpád - 2008 február 20..

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: